Egy tragikus nap, amelyre emlékezni a
nemzet kötelessége
1944. október 15-e országos
gyász-nap. Manapság kevesebb szó esik erről, mint Mohácsról, vagy az aradi
tizenhárom kivégzéséről, pedig az áldozatok száma többszöröse, következményei
nem kevésbé tragikusak az említett eseményeknél. A szennyes hordalékot
leszámítva egy egész nép volt kárvallottja, nemcsak a zsidók és a cigányok.
Szégyenünkre, történelmünk folyamán ekkor süllyedtünk a legmélyebbre. Ez hazánk
imázsát, melyet Kossuth Lajos, Szécsenyi István, Petőfi Sándor, Ady Endre,
Munkácsi Mihály, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Móricz Zsigmond, József Attila,
Lukács György és még sokan mások építettek - a mélybe taszította. Szálasiék
hatalomra kerülésével szemben nem alakult ki egy össznépi ellen-állás, mely
megakadályozhatta, vagy legalábbis megnehezítette volna a hitleristákra
támaszkodó nyilaskeresztes pszichopaták garázdálkodását. Az urakat megsüvegelő,
szolgalelkűségre nevelt, zokszó nélküli
engedelmességre kény-szerített magyarság meghunyászkodva eltűrte, hogy
megalázzák, kifosszák, porba tiporják. ,,Mit tehetünk ez ellen?” - védekezett a
passzivitás filozófiája. A helyzetre jellemző, miszerint keveseknek, akik
mertek tenni valamit a fasiszta terror ellen, nemcsak akkor, de ma is a
megvetettség, a kitaszítottság sorsa, a hazaárulás vádja jut. És azok szellemi-politikai utódjai, akiknek elődei
1944-ben kiszolgáltatták a hazát a náci világhódítóknak, ma dölyfösen uralkodnak,
,,nemzeti” állürök mögé bújva ítélkeznek.
Tudták volna a németek Auschwitzba
irányítani a vasúti szerelvények egész
sorát, ha a magyar hatóságok nem készséges társai Eichmannéknak? Tudták volna a
nácik végrehajtani az ország emberi és anyagi kiürítését, ha a nyilas
vezetőkben és pártszolgálatosokban nem találnak segítőkész partnerekre? Képesek
lettek volna-e a magyar katonákat a keleti frontra vezényelni, (hogy hátvédjei
legyenek a nyugatra menekülő Wermachtnak), ha a nyilassá vált horthysta
tábornokok nem hadbírósággal és tábori csendőrséggel félemlítik meg a hazavágyó
és akár dezertálásra is elszánt ,,honvédeinket”? Horthyék és a nyilasok
jó-voltából csaknem egymillió magyarunk halt meg és az ország romokban hevert!
A főbűnösöket a felszabadulás után a népbíróságok halálra ítélték. A párizsi
békeszerződés pedig megtiltotta, hogy Magyarországon engedélyezzék a fasiszta
pártok működését. Optimizmus lett úrrá az országon. Egy új élet kezdődött,
melynek élharcosai a kommunisták lettek. Ezért ma bűnhődniük kell.
Joggal hihettük, hogy azok, akik hazánkat
a pusztulás szélére juttatták többé nem juthatnak szóhoz politikai életünkben.
Tévedtünk! A rendszerváltás fel-színre dobta mindazt a szennyet, melyet a
magyar tőkés rendszer valaha létre-hozott. A nyilaskeresztes mozgalmat is!
Természetes, hogy ugyanabba a folyóba kétszer nem léphettünk be, ezért a
neofasiszták nem kopírozhatják mechanikusan saját múltjukat, de alakoskodásuk
ne tévesszen meg bennünket. A sok szociális és ,,hazafias” frázis mögött ott
bújik meg Horthy, Gömbös, Szálasi szelleme: a nép gúzsba kötésének galád
törekvése, az előremutató gondolatok kiírtása, a haladó kultúra tűzbe vetése,
demokratizmus kegyetlen elfojtása, az emberírtó rasszizmus, a militarista
nacionalizmus, az irredentizmus felélesztése. A legfélelmetesebb az, hogy ezrek,
főleg a fiatalok követik őket, hisznek világmegváltó igéikben és hajlandók
felsorakozni a vezér pózában tetszelgő
Vona Gábor mögé. A kisszerű történelemtanár semmit sem okult a históriából. A
magyar népet súlyos fele-ősség terheli, ha lebecsüli a fasiszta veszélyt, ha
közömbösen nézi és tűri randalírozását, nyomulását a hatalom felé. Addig kell
ellene fellépni, amíg lehet, s nem szabad megvárni, míg potenciális veszélyből
akut veszély lesz. Ebben az aktív antifasiszta magatartásban a kommunistáknak
kell élen járniuk, de nem magányosan, elszigetelten, hanem mindenkit
mozgósítva, aki ebben a harcban érdekelt. Ennek megvannak a történelmi
hagyományai, csak le kell számolni a szektarianizmussal.
Hegedűs Sándor
úJ
ÉV A MÚLT TERHEIVEL
Megint megéltünk egy új évet. Ilyenkor számot vetünk az
elmúlt évről és tervezzük az új esztendőt. Szívesen gondolunk a jóra és
igyekezünk elfelejteni a rosszat.
A társadalom életéről is hasonlóan gondolkodunk. A sikert vagy vélt
sikert a kormánypropaganda naponta zúdítja ránk. Igyekeznek átmosni az agyunkat
és elterelni a figyelmet a meglévő gondokról. Én ezekről írok, mert az emberek
életét keserítik meg és talán még ők sem foglalkoznak mindennel csak ami őket
közvetlenül éri.
A társadalom bűnének tartom, hogy éhező gyerekek százezrei vannak,
miközben a kormány két kézzel szórja a pénzt más területen. Ugyan ilyen
súlyosnak tartom, hogy télen emberek százai fagynak meg, egy részük a saját
lakásában. A hajléktalanok problémáját is törvénnyel akarják megoldani, így
ezeket az embereket kirekesztik a társadalomból, pedig egy részük saját hibáján
kívüli okokból kerültek oda. A kilakoltatások is embertelenek és az már majdnem
nevetséges, amikor a Terror-Elhárítási Központot vezényelik ki
mesterlövészek-kel. A létminimum alatt élő több millió embert az állam sorsára
hagyja és meg is alázza. A közmunkásokat megalázó bérrel foglalkoztatják és
felajánlják, hogy szedjenek gombát. Az egészségügyi ellátás is aggasztó, mert
nőnek a várólisták, nő a kórházak adóssága. A kór-házba kerülő betegektől
tudom, hogy előre megmondják, mennyi pénzt kell adni a műtétet végző orvosnak.
Kilátástalan azoknak az embereknek, akiknek nincs anyagi lehetőségük. Én már
megettem a kenyerem javát, de ennyi fegyveres támadásra, gyilkosságra, emberek
megtámadására nem emlékszem. Sajnos az
Új év ezekkel a terhekkel
kezdődik.
Én a kormány helyében felhagynék a siker propagandával.
Horváth Sándor
Nem leszek a túlsó oldal
embere
Mostanában sokat
járok-kelek az utcákon, egészségügyi intézményekben, ezért a korábbinál több
emberrel találkozom. Amit eközben látok és főleg hallok nem meglepő, hanem a
mai magyar valóság emberi megnyilvánulásai. Ugyanis az autóbusz érkezésére
várva, nincs olyan megálló, ahol pár ember ne osztaná meg másokkal egyre rosszabodó
helyzetét. Általában egy ember megkezdi és legtöbben csatlakoznak vagy
bólogatnak a jobboldal hazug, az embereket félrevezető magatartása miatt.
A következők hangzanak el:
- ,,A Fidesz becsapja az embereket,
hülyének néznek bennünket”.
További várakozáskor már konkrétumok
is felmerülnek.
- ,,Itt vannak pl. a pedagógusok,
akiknek az MSZP befagyasztotta a
bérüket, évek óta nem kaptak béremelést. Nem beszélve a közszféra egyéb
területén dolgozókkal vagy a nyugdíjakról, illetve a több millió teljesen
elszegényedett emberről.
Egyik várakozó megkérdezi tőlem -
,,szokta-e hallgatni Orbán Viktor értékelő beszédét a Kossuth rádióban?”
Válaszom: ,,előfordul.”
,,Nem kérdezem mit szól hozzá, de
undorító hallgatni!
Elhazudja, megnyugodva mondja:
- Múlt évhez képest emelkedett a
termelés,
- Többen dolgoznak, mint tavaly,
- Megőrizzük a nyugdíjak reálértékét,
Hát, hogy hazudhat
ilyet?!
A tapasztalataim második része egy
orvosi rendelőben történt.
Itt ismerkedtem meg egy
özvegyasszonnyal, mivel egymás mellett ültünk nagyon őszintén elmondta a
bajait. Két fia van. Egyik munkanélküli. Nagyon szegényen, de egymást megértve,
kiegyensúlyozottan élnek. A gyógyszereinek a felét sem tudja sajnos kiváltani. Mostanában
összeütközésbe került a gyerekeivel amiatt, hogy hová is kellene szavazni? A
két gyerek néhány pártot felsorolt, köztük még a Jobbikot is, ami őt nagyon
meglepte, mert mindezideig baloldali szellemben éltek, viselkedtek.
Az is igaz, hogy a FIDESZ mindent
megtesz, hogy megnyerje a fiatalok támogatását, szavazatait.Végül a vita úgy
zárult le, hogy megmondta: a szülei és a férje munkásságát, emlékét, nem
tagadja meg: ,,Vegyétek tudomásul, hogy én nem leszek a tulsó oldal embere!”
Amikor elindult otthonról, a kisebbik - munkanélküli fia utána ment és azt
mondta, hogy ,,igazad van Anya, én sem leszek a túlsó oldal embere!
Rendhagyó megemlékezés
Az utóbbi esztendőkben
számos méltatást hallottam, olvastam a rendszerváltás ,,nagyszerűségéről”.
Szakavatottak és outsiderek szinte egymást túllicitálva magasztalták a
társadalom számára tragédiát jelentő politikai fordulatot, a munkát-kenyeret
helyettesítő hazai burzsoá szabadrablás korlátlan lehetősé-gének gyalázatos
következményeit.
Mint a hivatalosság által ,,átkos”
jelzővel illetett Kádár-rendszer utolsó törvényhozó testületének tag-ja,
igyekszem magam is a korabeli eseményeket - tapasztalataim jegyében -
köntörfalazás nélkül fölidézni. Ha eszembe jut, még ma is megbotránkoztat
mindaz, ami azokban a hetekben, hónapokban történt a politika berkeiben. Az
MSZMP néhány renegát szerepre vállalkozó korifeusa, törvényen kívüli
csoportokkal szövetkezve, korlátozottan cselekvőképesek jogállásába
kényszerítette a népszuverenitást jel-képező országgyűlést, valamint annak
tagjait. Ez abban nyilvánult meg, hogy a magyar nép jövőjéről döntő Ellenzéki
Kerekasztal köré sereglett még illegállisan működő csoportok emberei minden
parlamenti bizottság ülésein jelen lehettek, s az ő feltételeik szerint csak és
kizárólag azokat a témákat lehetett megtárgyalni, az országgyűlésnek
elfogadásra javasolni, melyekre ők előzőleg az ,,áldásukat” adták. Parlamenti
szócsöveiket pár-ton kívüli képviselők közül válogatták ki, koncepcióik
parlamenten belüli hangoztatására pedig a le-mondások következtében
megüresedett törvényhozói helyekre idő-közi választásokkal bekerült
eszmetársaikat használták fel.
A politikai ellenzék diktátuma
függvényében összeállított és vitára bocsátott un. ,,sarkalatos törvények”
tervezeteit a hetvenhárom százaléknyi MSZMP-tagságú parlament - Pozsgay Imre
államminiszer és Németh Miklós kormányfő unszolására - szolgai módon
megszavazta, s ezzel szálláscsinálójává vált a tömegnyomorgató magyarországi
rab-ló kapitalizmusnak. Országgyűlési felszólalásomban figyelmeztettem a
jelenlévőket anno, hogy a tárgyalandó törvénytervezetekkel a polgári társadalmi
rendszer potenciális létre-hozását célozzák meg, s nem biztos, hogy a magyar
nép szimpatizál vele. Pozsgay Imre nagy pátosszal válaszolta:,,Most olyan
időket élünk, amikor a történelem diktál
a parlament helyett”. A szünetben pedig figyelmeztetett: ne lázítsak, nem akar
itt senki kapitalizmust. Csakis
modellváltás a cél. Politikai berkekben a hazudozás már akkor elkezdődött. A
következményeket pedig mindnyájunknak viselnünk kell.
Életem egyik megalázó élménye-ként
tartom számon, hogy az ellenzék képtelen volt kivárni a mandátumunk lejártát.
Miután a szocialista rendszer megbuktatásának utat nyitó törvényeket a
szocializmus parlamentjével megalkottatták,
a hatalom átvételére készülő ellenzéki urak és a politikai renegátok -
élükön Szűrös Mátyással - kezdeményezték az országgyűlés tagjainak név szerinti
szavazással történő lemondatását.
Visszaemlékezve nekem minden
esztendőben ezek az epizódok jutnak eszembe a hatalomban lévők által
felmagasztalt rendszerváltásról.
Dr. Südi Bertalan
Gondolatok
...Magyarországon, egyesek visszatekintve Horthy Miklóst
zsidóbarátnak, majdhogy nem demokratának tartják. Pedig bevonulását követően, a
fehérterror idején valóságos pogromokat rendeztek. A zsidókat és a
kommunistákat politikai meg-fontolásból egyaránt üldözték. A történelemben
gyakran előfordult, hogy a forradalmakat faji, vallási vagy nemzeti
hecc-kampányok kíséretében fojtották vérbe. Horthyék is igyekeztek a
kommunizmust, illetve a szocializmust a magyaroktól idegen eszméknek
feltüntetni, amelyeket főként a zsidóság terjeszt. A magyarság feudális
gondolkodású, Werbőci szellemét őrző rétegei valóban szemben álltak a szocializmus
eszmevilágával.
S mi van ma? Ne feledkezzünk meg arról a morális mocsárról sem, mely a
magyar közéletet betölti. Az álláshalmozások, kijárások, panamák és
mammutjövedelmek korszaka sötétedett ránk. Az egész magyar közéletet átjárta a
korrupt protekció szelleme.
Nem számít itten tehetség és hivatottság, egy szörnyű párt-politikai diktatúra
nehezedik az országra és csakis
pártpolitikai érdemek léteznek. A tehetség napról-napra sápad és haldoklik. És
ahol csak egy kis rés támad, ott rögtön felszínre tőr a közéleti mocsár.
Gondoljuk csak meg, hogy milyen hatást tesz mindez az ifjúságra.
Dudás György
SÜDI
BERTALAN: MIÉRT?
Ahogy ballagok lefelé
A kijelölt életúton,
Gyakorta elgondolkodom
Az emlékgyalázó múlton.
Kemény sorsomon, ahová
Az élet szeszélye sodort,
Hogy mélyszegényen tengődve
Kelljen megélnem a nyomort.
Nem tudom, a sok szenvedés
Miért ért oly’ kegyetlenül,
Melynek égető hatását
‘Mindmáig érzem legbelül.
Miért jöttem a világra
Egy asszony nyakára nyűgnek,
Lesajnált palimadárnak,
Templomban gyónandó bűnnek?
Gyermekkorom gyehenna volt,
Szégyellték létezésemet:
Sok álnok bottal csapdosott,
A jók parolája helyett.
Mások még átnéztek rajtam,
Mint egy fölösleges lényen,
Feljajdulnom sem volt szabad
A felém irányult kényen.
Letörték a legtöbb hajtást,
Mely nőtt gyermekkorom fáján,
Belém oltották a rosszat,
Mint bűnt - jó helyett - a sátán.
Nem bántottak, halkan sírva
Viseltem kínt és bánatot:
Nem tudtam, miért vernek, mint
Az engedetlen állatot.
Búcsúzunk KISS LÁSZLÓNÉTÓL, Marika nénitől
Éveken
át személyesen vittem lakására a Jászkun Munkás újságot és beszélgettünk
kritikusan a mai rendszer fonákságairól, pártunk helyzetéről. Reménykedve
abban, hogy változni fog a világ, mert a világ állandóan változik. Az utolsó
időkig párttagunk maradt, amelynek kezdete 1952. volt. Családján kívül sokat látogatta
kedves szomszédja Sarkadiné, naponta ott találtam gondozónőjét, Marikát is.
Szeretettel mesélt fia orvosi karrierjéről és unokája sikeresen letett
vizsgáiról.
Gondolatban
elhelyezünk egy szál virágot sírjánál, a salgótarjáni temetőben, ahol urnáját
elhelyezték.
Herczegh
Klára a Munkáspárt városi tagsága nevében
