Jászkun Munkás, 2017. április

Április 4-én hazánk felszabadulásának 72. évfordulóját ünnepeljük!

A jelen migráció aspektusai

Bonyolult kérdése ez a XXI. századnak. A gyarmati rendszer szétesése azt a reményt ébresztette a gondolkodó emberekben, hogy a függetlenné vált egykori kolonializált országok kellő nemzetközi segítséggel történelmileg viszonylag rövid idő alatt talpra állhatnak és beállnak a civilizált államok rendjébe. Nem így történt. Az egykori klasszikus gyarmattartó országok nem nyugodtak bele, világbirodalmuk széthullásába s különböző praktikákkal fenntartani igyekeztek extraprofitjuk forrásait.

Gondoljuk meg: a neokolonializmus a „függetlenné” vált országok korábbi helyzetét majdhogy konzerválta. Csak a hatalmas egykori alávetettek (Kína, India) rendelkeztek olyan erőkkel, melyek lehetővé tették nemzeti érdekeik védelmét. Ám ez a törekvés is tele volt konfliktusokkal, és újakat is generáltak. A kevésbé erős, belső tartalékokkal alig rendelkezők, továbbra sem tudtak megszabadulni az imperialista hatalmak szorításától.

Ezek a belső elmaradottságból eredő ellentmondások, a nagyhatalmakkal vívott küzdelem a tényleges szabadságukért, s az egymással mesterségesen szembe állított kis országok napi háborúi elviselhetetlen állapotokat teremtettek a valamikori gyarmati országokban. Ez szüli a legújabb kori népvándorlást. Ennek igazi áldozatai a halál, kegyetlenkedés, éhínség, járvány és romok elől menekülnek. Ők Európa és a halál között választhatnak. Ne kriminalizáljuk ezt a kérdést. A bebocsátást kérők döntő többsége nem azért menekül kontinensünkre, hogy azt elfoglalja, iszlamizálja, megsemmisítse az európai civilizációt, hanem azért, hogy túléljék hazájuk összeomlásának következményeit. Minden bizonnyal akadnak közöttük fanatikus terroristák, ezeket ki kell szűrni.

Sorsukat illetően nem maradhatunk közömbösek, de kerülni kell minden akadémikus szélsőséget. Nem lehet elfogadni Angela Merkel álláspontját, miszerint mindenkit be kell fogadni, mert ezt diktálja a demokrácia, az emberség, a szolidaritás stb. De el kell utasítanunk Orbán Viktor felfogását is, miszerint le kell zárni határainkat a betolakodókkal szemben. Hamis ideológiát gyárt gyakorlata alátámasztására: ezek a jöttmentek elpusztítással fenyegetik nemzeti függetlenségünket, keresztény kultúránkat, identitásunkat, európai civilizációnkat. Történelmi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy az idegenek befogadása – emberséges bánásmód mellett – csak gazdagítja az országot és kultúráját. Ez még akkor is igaz volt, amikor a külföldiek tették ki hazánk lakosságának nagyobbik részét. (Lásd a dualizmus történetét!) Bebocsátás esetén az a néhány ezer muzulmán nem tudna és nem akarna kárt tenni bennünk. Azt is figyelembe kellene vennünk, hogy itt-tartózkodásuk ideiglenes, mert mihelyt otthon a viszonyok rendeződnek, többségük bizonyára visszamegy eredeti hazájába.

Hegedűs Sándor

Megjegyzések a félelemről

A félelemről tudjuk, hogy érzelmi, indulati megnyilvánulás, melyet va­lóságos vagy vélt veszély idéz elő. E jelenség nemcsak az egyes ember lelkiállapotaként jelentkezhet, hanem egész társadalmi csoportok, illetve társadalmak tudatának vonásaként is. A félelem érzését napjainkban a tár­sadalmi viszonyok torzulásai táplál­ják leginkább. A félelem ez esetben a jogfosztottság, az elnyomás, a krónikus elszegényedés, a társadalmi igazságtalanságok, a hatalommal szembeni tehetetlenség, a karakter­gyilkosságok váltják ki és állan­dósítják. A tőkés társadalmakban (miként a miénk is) a munkás és az alkalmazott a munkanélküliség miatt, a magánvállalkozó a válság veszélye miatt fél a jövőtől. A félelem nemcsak törvényszerű szülötte az osztálytársa­dalmaknak, hanem a kizsákmányoló viszonyok fenntartásának egyik esz­köze is. A néptömegek félelemérzete mindig egyik legfontosabb szabályo­zója volt (most is az) a társadalomban élő ember magatartásának (pl.: fé­lelem a hatalom gyakorlóitól).

Amikor valaki felismeri, hogy vé­leményével kockáztatja az egzisztenciáját, munkakörét, nem azt mondja, ami a meggyőződéséből fakad, ha­nem azt, ami feletteseinek is imponál. Az is tény, hogy amikor a mostani kormány rátette kezét a tömegtájé­koztatási eszközökre, a médiások felszisszentek. A szabad sajtó ismér­vei helyett cenzori szigort fedeztek fel a mutatkozó jelekben. Hatására latolgatni kezdték magukban: a valót írják-mondják-e ezután, vagy csak azt, amit a hatalom engedélyez?

A hatalom gyakorlói többnyire kö­zömbösek az olyan jelenségek iránt, hogy az a viselkedésmód, amellyel a tömegkommunikációs eszközök bi­zonyos helyzetekről tájékoztatják a nyilvánosságot, olyan emberek ma­gatartásához hasonlítható, akik, ha jól megy a soruk, csöndben éldegélnek, ha meg fáj valamijük, kiabálnak, ha nagyon fáj, akkor jajgatnak.

A mai valóság azonban mást tük­röz. A hatalom elégedetten tapasztalja, hogy az emberek a „maszlagra” is fogékonyak. Elhiszik az olyan zagyvaságokat, hogy a szabadság és rend harmóniája közepette a társa­dalmi megbékélés, a válságból való kibontakozás, a nyugodt, alkotó civil élet, a nemzeti felemelkedés, a szak­mai hozzáértés politikamentes érvé­nyesülésének útjára vezényelt min­ket. No és fejünk fölül elhárította a bizonytalanság, az egzisztenciális fenyegetettség légkörét, a kincstári hit­vallás, a hivatalossághoz alkalmazkodás kényszerét. Ezek mind hazugságok. Az igazság az, hogy ezek a hatalmi csoportok klientúraépítés közben - elődeikhez hasonlóan - társadalmi normaként kezelik a fölfelé igazodást, s tárgyszerű válaszok, meggyőző alternatívák helyett meg­bélyegző minősítésekkel válaszolnak a megalapozott bírálatokra.

Senki ne csodálkozzék, hogy mind többen és sokféleképpen félnek ma Magyarországon. Legtöbben a létbi­zonytalanság okán. Jó lenne, ha meg­szűnnének azok az okok, melyek miatt félnünk kell. Ám a kormánykoalíció letéteményeseinek látásme­zején kívül rekedt, hogy a nyugdíja­sok többsége, valamint a kisjövedel­mű aktív korúak évről-évre félnek a téltől, a fölfelé kúszó áraktól, s per­sze a be nem váltott ígéretektől. Az érettségizettek, a friss diplomások az állástalanságtól, munkanélküliek a reménytelenségtől. A jövő dédelgetői pedig félnek attól, hogy nem lesz jövő, ha csak el nem hagyják saját ha­zájukat. Mindenki fél, mindenki ret­teg. Még az is, aki miközben hősi pózban tetszeleg, fenyeget nap mint nap. Talán, mert attól tart, hogy hol­nap majd őt fenyegetik.

Dr. Südi Bertalan

A pártegység

A pártegység, a bírálat és önbírálat egy kommunista párt életének és tevékeny­ségének, felépítésének és működé­sének egyetemes érvényű lenini elve. A pártegység elemei: az ideológiai, a politikai, a szervezeti és cselekvési egység. A négy elem elválaszthatatlan egymástól, és akkor érvényesül, ha jelen van a párt életében.

1. Az ideológiai egység feltételei a párt tagjainak azonos világnézetét a marxizmus-leninizmus egységes vállalását. Az ideológiai egység az az alap, amely nélkül nem lehet azonos politikai állásfoglalás. 2. A politikai egység az ide­ológiai egységre épül. Lényegét tekint­ve a pártprogram a párt tagjainak a párthatározatok és a szervezeti szabályzat alapján létrejött politikai összeforrottság egységét tartalmazza és fejezi ki. 3. A szervezeti egység azt jelenti, hogy a párt szervezetileg egységes egész felépítésében, működésében azonos elvek érvényesülnek, soraiban nem tűr meg semmiféle frakciózást. Az egész párt a demokratikus centralizmus alap­ján végzi munkáját. Az egész párt egyetlen központi irányítása és ellenőr­zése alatt végzi munkáját. 4. A cselek­vési egység azt jelenti, hogy a párt minden szervezete és tagja aktívan vesz részt a párt eszméinek terjesztésében, politikájának, feladatainak végrehajtá­sában, illetve kidolgozásában, követ­kezetes képviseletében fegyelmezetten. A párt egysége nem egyszer és minden­korra adott, egyetlen intézkedéssel megteremthető állapot. A valóságos viszonyok állandó változásához iga­zodva a párt egységét újra és újra folya­matosan kell megteremteni. A párt ereje nem a létszámában, hanem az egységében van - írta Lenin.

Horváth Sándor

A kapitalizmus áldozatainak napja: március 25.

A KAPITALIZMUS millióknak SZEGÉNYSÉG!

„Éhínség nem azért van a Földön, mert képtelenek lennénk jóllakatni a szegényeket, hanem azért, mert képtelenek vagyunk jóllakatni a gazdagokat.” - Teréz anya

A kapitalizmus áldozatai

Közép-Kelet Európában nagy reményekkel indultunk 1990-ben. Most már tudjuk, hogy illúzió volt csupán. Hazánkban azóta kapitalizmus van. Áldozatait hosszan sorolhatjuk.

John Kenneth Galbraith közgazdász, több amerikai elnök tanács­adója a „Rohanás a kapitalizmusba” c. cikkében a „Népszabadság Hétvége” 1990. 11. 03.-i számában is felhívta a szocialista tábor rendszerváltóinak figyelmét a Nyugat kapitalizmusának néhány fogyatékosságára.

1. „Ez egy tökéletlen szociáldemokrácia.” 2. „... a kapitalizmus sehol nem nyújt megfelelő és elérhető védelmet az alacsonyabb jövedelműek számára.” 3. „... az USA-ban több millió munka- nélküli és hajléktalan él.” (Barack Obama 22 milliót említett az utolsó választási ciklusában.) 4. „... a pénz, az ennivaló és a lakhely hiányánál semmi sem fojtja meg jobban a szabadságot.”

Ezzel összecseng dr. Kornai János közgazdász professzor ,,A kapitalizmus néhány rendszerspecifikus vonása” c. írásának megállapításai (Közgazdasági Szemle 2008. májusi szám): 1. „Munkanélküliség, alulfoglalkoztatottság.” 2. „A munkaadók összességének kollektív érdeke a krónikus munkaerő-felesleg létezése.” 3. „A jövedelem és vagyoneloszlás egyenletlensége.” Vagyis az említett „rendszerspecifikus vonások” folyamatosan szülik a szegényeket. Magyarországon ma 4 millióan élnek a létminimum alatt. Fizetési elégedetlenség miatt több mint félmillióan hagyták el hazánkat. A kilakoltatások számos esetben egyéni tragédiákba torkolltak: a hajléktalanság rémképe sok embe­rünket hajtott az öngyilkosságba. Több tucat ember fagyott meg ezen a télen is... Illúzió lenne azt hinni még ezek után is, hogy a tőkés társadalom az emberért van.

J. K. Galbraith megállapításaiból következik, hogy a kapita­lizmusban a munka és a tőke nem azonos jogállású. Ez a társadalom nem a dolgozó emberért van.

Vissza kell tehát térni a szocializmushoz, ahol minden a dolgozó ember érdekét szolgálja, mert legfőbb érték az ember.

Sipos Sándor

(Forrás: Szurcsik István tanulmányai)

DR. SÜDI BERTALAN: INTŐ AZ ELESETTEKÉRT

Sok szerencsétlent láttam életemben,

Saját hibáján kívül nyomorgókat,

Az élet keresztjétől keletkezett

Gondok terhei alatt roggyanókat.

A sors szeszélye „megvezette” őket,

Szegénységi bugyorba sodorta le,

Ahol életért pörölt a szükség,

S éléskamrák gondokkal voltak tele.

Láttam, miként ritkul a levegője,

Ha valaki léte válságba került:

Barátnak, ismerősnek idegenként

Hosszú feledés homályába merült.

Gyötörhette bánat, baj és szenvedés,

Bitangolók eszközévé válhatott,

Ám akkor süllyedt olcsó martalékká,

Ha nincstelen lett és kiszolgáltatott.

Ez a jussa manapság millióknak,

Meg a jövőt torzító bizonytalanság:

Pénzhajhászok, s rablók birodalmában

Bőven virágzik mindenféle gazság.

Míg milliárdosok kiszolgálói

Parlamenti székekért tülekednek,

Az utcán kéregető koldusokat

Hatósági emberek büntethetnek.

Ez a törvény előtti „egyenlőség”,

Álszabadságban létrejött állapot,

A Mammonhívők timokráciája,

Melyben sok szegény jólétről álmodott.

Szenvedésnek tűrés a táplálója,

Ha fellázadnak miatta, véget ér:

Voksokkal békés az újjászületés,

Jobb annál, mintha érette folyna vér.

DR. SÜDI BERTALAN: MEGROVÁS

Megrovom a pangó életűek

Semmittevőként élő „nagyjait”.

Ha tétlenül „babérokon” ülnek,

'Kiket Fortuna biztos partra vitt.

Ha tűnődnek néma rengetegben

Munkaparányok gyertyafényinél

Szótlanul, s egy átkozott hiszemben,

Hogy tétlenség a legrangosabb cél.

Megrovom, 'kik téblábolva várnak,

Ábrándot kergetnek, álmot űznek:

Utópiák felhőjébe vágynak,

Nem állnak ellen pusztító tűznek.

Nem lángol a lelkűk, mint a fáklya,

Irányt mutatván újabb utakon –

Nem égeti vergődés varázsa

Másokat gyötrő súlyos gondokon.

Megrovom, 'kik jövőnket nem féltik,

Úttalanul lézengnek ostobán,

Sorsfordítók hangjait nem értik,

Vakság foglyai életük során.

'Kiknek mindegy kacagás és hörgés,

Gyermekek arcán megfagyott mosoly,

Villámcsapás, fültépő mennydörgés,

Vagy békés egen szivárvány-csokor.

Ám azokat meg ki nem állhatom,

’Kik nyomorgók láttán is lapulnak,

Nem nyilall szívükbe a fájdalom,

Ha családok utcára szorulnak.

S noha látják, hogy ajserek őrzik

Bőség istene: Mammon templomát,

Tűrik, hogy gazdagság élvezői

Ácsolják mások ínségasztalát.

OPTIMISTÁN

A Zepter nevű cég tudósai olyan eszközöket állítottak elő, amely segíti az egészséges ételek elkészí­tését. Az emberek számára a nélkülözhetetlen anyagokat vonja ki a nyersanyagokból, gőzöléssel. A táplálékból főzés közben nemcsak a gőz távozik, hanem a fontosabb vitaminok nagyrésze is. A Zepter előadói nagyon érthetően magyarázzák el ezeket a fogásokat, és tanácsokat adnak a különböző fogások elkészítéséhez.

Én magam is vettem egy Biotron lámpát, melynek a rendszeres használata után mégszűnt a láb­fájásom. Az alsó lábszáramon volt egy fél szilva nagyságú dudor, amely megszűnt. A másik eszköz egy hidegen sajtoló masina, ami a vitaminok megtartásában segít.

Vikatoriáni dala jut az eszemben: „Drágám az élet oly szép tud lenni, halálos vétek nem észre venni. Mennyi szép van, csak meg kell látni és szívünkbe zárni”.

Dudás György

FELHÍVÁS VÁLASZTMÁNYI ADOMÁNY GYŰJTÉSÉRE

A jövő évi országgyűlési válasz­tások közeledtével a Munkáspárt is tervezi, hogy mind a 106 egyéni körzetben indít jelölteket. Ehhez nagyon sok pénzre van szükség. Kérjük tagjainkat, szimpatizánsainkat, hogy az önöket felke­reső és gyűjtőívvel rendelkező aktivistáinkat ne engedjék el üres kézzel. Segítségüket, adományaikat meg­köszönve tisztelettel:

Bencsik Mihály, a Munkáspárt megyei elnöke

HÍREK

• Vona Gábor, a Jobbik elnöke bejelentette, hogy polgári kezdeményezést indít annak érdekében, hogy megvalósuljon: egyenlő munkáért egyenlő bért. Ehhez összesen egymillió aláírást kell összegyűjteniük. Ezt a jelenlegi kapitalista formáción belül képzeli el. Óriási tévedésben van. Az EU nem a népek jólétét szolgáló intézmény, soha nem fogja a dolgozókat szolgálni.

• A Munkáspárt nőnapi rendezvényéről hírek jelentek meg Szolnok, Bács-Kiskun, Miskolc médiájában. Az Ózdi Televízió is szólt arról, hogy a Munkáspárt férfitagjai az utcákon köszöntötték a nőket. Több helyen megemlítették, hogy csak a Munkáspártnak fontos a nőnap.

• Gyömrőn, Nagylakon, Tolnanémediben képviselő testületi jelöltek részére gyűjtötték össze a szükséges aláírásokat.

• Március 25-én országos akciónap keretében a „Kapitalizmus Áldozatainak Napja” alkalmából demonstrációra kerül sor.

A Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából Szolnokon megkoszorúztuk a Vörös Újság Emléktáblát.