Jászkun Munkás, 2010. április

A szívedre hallgass! Az igazságot válaszd! SZAVAZZ A MUNKÁSPÁRTRA!

1945. A fordulat éve

A magyar nép életében egy új történet kezdődött 1945-ben. Szabadság, függetlenség, demokrácia – kinek mit hozott? A munkás tudta, a szegényparaszt meg ösztönösen azt érezte, hogy ebből csak jó kerekedhet ki. Nem pusztán azért, mert a jelszavak, jelszók szépen hangzottak, hanem azért is, mert a fasizmust legyőző szovjet hadsereg állt a bölcsőjénél.

Az urak is tudták, hogy ha a nyugati tőkés világ támogatásával nem tudják majd visszafordítani a társadalmi folyamatot, akkor ennek a nagy fordulatnak ők isszák meg a levét. Természetesen a nyugati hatalmaknak eszük ágában sem volt, hogy a magyar úri osztály kedvében járjon, mert a nagyhatalmak erről megegyeztek. A rendszerváltó hölgyek és urak papagájkórus módjára tagadják, hogy felszabadulás volt 1945-ben. Javaslom, kérdezzék meg a zsidókat, azért kérdezhetik meg, mert a szovjet csapatok megmentették őket a gázkamrától.

A felszabadulást és az annak következményét tagadók tegyék fel maguknak a kérdést, hogy bejutottak volna-e az egyetemre? Határozott véleményem, hogy többségük a közelébe sem került volna. Akik úgy gondolják, hogy származásuknál fogva igen, köszönjék meg a munkáshatalomnak, hogy osztályidegenként lehetőséget kaptak. A kirabolt, lerombolt, jóvátételekre kötelezett országot a magyar nép újjáépítette, az emberek felemelt fővel járhattak, mert emberként kezelték őket, a gyermekeik tanulhattak, volt jövőképük.

A felszabadulást tagadó, a szocialista rendszert elítélő rendszerváltók tönkretették a magyar ipart, mezőgazdaságot, feldolgozóipart. A nemzeti vagyon többségét eladták, a külső államadósság a többszörösre nőtt, a magyar nép létbizonytalanságban él. Jó volna, ha önértékelést végeznének, amihez természetesen gerinc kellene.

A megoldás az lenne, ha a magyar nép önmagát szabadítaná fel. Visszavenné a saját tulajdonát, elszámoltatná a felelősöket, önmagának munkahelyet teremtene, ismét újjáépítené az országot, mint 1945-ben.

Ez csak a kommunisták vezetésével valósítható meg. Miért? A választ gróf Károlyi Mihály „Hit, illúziók nélkül” című könyvében írta meg: „Az újjáépítésre csak a kommunistáknak volt programja.” Ő nem akárki volt. Higgyünk neki!

Horváth Sándor

Tanácsköztársaság, 1919.

1919. március 21-e nagy jelentőségű dátum egész Magyarország életében. A Tanácsköztársaság győzelme országunkban szükségszerűen következett be, mint ahogyan az 1848–49-es forradalom és szabadságharc is az osztrák elnyomás ellen. A magyar dolgozó nép, a tömegek forradalmi elszántsága 1919. március 21-én létrehozta az első munkáshatalmat: a Tanácsköztársaságot. Akkor vált valóra, amiről 1848–49-ben Petőfi álmodott:

„Piros arccal, piros zászlókkal,

és a zászlókon eme szent jelszóval:

Világszabadság!”

A munkáshatalom mindössze 133 napig állt fenn, de végig évszázados követeléseket valósított meg. A nemzetközi reakció össztűz alá vette az első munkáshatalmat, megkezdődött a hazai honvédő háború, de az elnyomók újra győzelmet arattak. A Tanácsköztársaságot leverték, de emlékét a magyar nép szívéből nem lehet kitörölni a mai polgári politikusok minden erőfeszítése ellenére sem.

Történelmi tény, hogy 1919. március 21-én született meg az első munkáshatalom Magyarországon, melynek sorsa jövőnk szempontjából rendkívül tanulságos.

Donkó Jolán

A fogalmak értelmezéséről

Divat ma az egyes (főleg politikai) fogalmakat kisajátítani. A polgárság, mely átmenetileg ura a hatalomnak és a gazdaságnak, ura akar lenni a szavak értelmezésének is. A demokrácia számukra csak akkor az, ha polgári jellegű, vagyis amennyiben a T. Házban burzsoá politika valósul meg, s ennek leplezésére – a diktatúra bélyegét elkerülendő – többpártrendszert vezetnek be. Ki ne tudná, hogy a Horthy-rendszerben úgy „érvényesült” a parlamenti pluralizmus, hogy egy gondosan kidolgozott szisztémával: az országgyűlési házirenddel biztosították a fasisztoid rezsim képviselőinek hegemóniáját. Horthy uralma alatt sohasem került veszélybe a keresztény-nemzeti kurzus. A repressziókkal bekerített peyeri szociáldemokrácia jelenléte a törvényhozók arénájában csak arra szolgált, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a legális munkásmozgalmat (Bethlen–Peyer-paktum), és leplezzék a fehérterrorban fogant diktatúra igazi természetét. Ne feledjük, a tengerésztábornok csak úgy lehetett kormányzó, ha legalább szavakban vállalja a demokrácia játékszabályait. Ennek módszeres megsértése felett a Nyugat szemet hunyt. Akadnak olyan politikusok és történészek, akik a negyedszázados ellenforradalmi érát demokratikusnak minősítik (demokratikusabbnak, mint a Kádár-rendszert).

Megjegyzendő, hogy a horthysta jelenséghez sokban hasonlót lehet felfedezni Franco és Salazar esetében is. Ma általános az a felfogás, miszerint az ókori görögöknél, Periklész alatt kialakult időszakot antik demokráciának tekintik, holott a lakosság döntő többségét alkotó rabszolgákat kirekesztették a néphatalomból.

Valahogy így állunk a köztársaság megítélésével is. Polgáraink a jelen államformát történelmünk harmadik köztársaságának nevezik (1918, 1946, 1989), és önkényesen megfeledkeznek a másodikról, a Tanácsköztársaságról. A mostani tulajdonképpen a negyedik, mert egyetlen osztályt sincs joga kizárni e fogalomkörből a munkáshatalmat, csak azért, mert azzal ellenségesen álltak és állnak szemben. Az osztálytartalom különbözőségére erre senkit sem jogosíthat fel. Ha a polgárság a maga demokráciáját és köztársaságát a saját képére alakítja, miért ne lenne joga ehhez a proletariátusnak is? Arról most nem szólok, hogy egyes történészek a Kádár-rendszert fasizmusnak tartják, az ellenforradalmat pedig forradalomnak. Ez utóbbi fogalom tekintetében Horthy pontosabb és tárgyilagosabb volt.

Hegedűs Sándor

A társadalmi mélyrepülés kórtünetei

A magyar társadalom arra keresi a választ napjainkban, hogy miként lehetne hazánkat korszerűbbé tenni, közelebb orientálni Európa és a fejlett világ folyamataihoz. Ugyanis vaskosan bebizonyosodott mára, hogy a ránk szabadított tőkés rendszer nem a többség javát szolgálja, hanem csak és kizárólag azoknak kedvezett, akik a kádári időszak teljes megtagadását, a múlt rendszer emberi értékeinek felszámolását vállalták fel, vagy támogatták. A választók nagy része naiv módon „felült” a biztonságosabb jövőről papolóknak, és 1990-től kezdődően azokat tisztelte meg időről időre voksaival, akik a politikai fordulatot kierőszakolták, s ezzel milliók jövőjét aláaknázták. A társadalom tagjainak nagyobb hányada képtelen volt felismerni, hogy az urak által prognosztizált tőkés Kánaán a Horthy-rendszerbeli proletár- és cselédsorsot ügyeskedi vissza.

A modernizáció és a gazdaság kilátásba helyezett zökkenőmentes fejlődése helyett a magyar gazdaság példátlan visszaesése és rombolása következett be. Közel másfél millió munkahely szűnt meg. A korábbi évtizedekben áldozatos munkával létrehozott termelőeszközök és termelési kapacitás jó részét pusztulásra ítélték. Az ipari és a mezőgazdasági termelés számottevően visszaesett, a nemzeti jövedelem harmadával csökkent. A családi támogatási rendszert elszegényítették, az egészségügyi ellátást kiszámíthatatlanná tették, a tanulási lehetőséget forintosították, az egykori normális közbiztonságot bizonytalanra változtatták.

A rendszerváltás okozta anyagi veszteségek felérnek a második világháború okozta károk mértékével. A fiatalok közül sokan nem kapnak munkát (saját felnőttkorú unokám sem), a középkorúakat már nemigen alkalmazzák. Egyre többen kerülnek kilátástalan helyzetbe, s válnak hajléktalanná. A nyugdíjasok fölöslegesnek érzik magukat a saját maguk teremtette hazában. A szenvedélybetegek, az alkoholisták, a kábítószer-fogyasztók és az öngyilkosok számarányát tekintve pedig az élre kerültünk Európában. A rendszerváltók ígérvényeinek a valósággal történő szembesítése által elkészíthető a politikai fordulat valódi mérlege.

A beígért szociális piacgazdaság és a növekvő jólét helyett irgalmatlan vadkapitalizmus és rohamosan növekvő elszegényedés következett be. Csupán egy vékony réteg: az újjászületett tőkésosztály, a hatalomba avanzsált új politikai elit és annak vazallusai, az újgazdagok lettek a rendszerváltás nyertesei és haszonélvezői. A nagy többség a vesztesek táborát alkotja. Vesztes lett az ország, a magyar nemzet. Elszomorító, hogy a kárvallott tömegek még manapság is bizakodva hallgatják az olyan politikusok verbális hazugságait, akik azt mondogatják nekik, amit hallani akarnak.

A Magyar Kommunista Munkáspárt ezzel szemben a makacs tényeket ismerteti programjában. Egyetlen következetesen elkötelezett baloldali tényezőként élhető jövőt kínál a jelenlegi rablókapitalizmus alternatívájaként. Még akkor is, ha közismert, hogy a világválság negatív hatásai a magyar gazdaságot is keményen sújtják.

Hogy nagyobb teret nyerjen a termelési eszközök kollektív tulajdona, a Kommunista Munkáspárt bizonyos szolgáltatók államosítását, illetve az ország kifosztói és tönkretevői felelősségre vonásának kezdeményezését, valamint munkahelyteremtést tűzte a zászlajára. Kezdeményezése leginkább azért nélkülözhetetlen, mert a magyar törvényhozás éppen azon képviselőket nélkülözi a rendszerváltás megtörténte óta, akik a nélkülözésre és elszegényedésre ítélt milliók érdekeit képviselnék. Baloldali fordulatra van szükség!

Südi Bertalan

A nagy átverés

Nemrég az ún. kommunizmus áldozataira emlékeztek az országban. Mielőtt tovább folytatnám az ezzel kapcsolatos gondolataimat, kijelentem, hogy végtelenül sajnálom a szenvedőket, az áldozatokat, bármely oldalhoz tartoztak is.

Miért van az, hogy a közpénzen létesített Terror Házát kisajátítják a keményen jobboldaliak, különösen: Schmidt M., O. V., Bayer Zs., Csurka I. és társaik. O. V. beszéde égbekiáltóan hamis, amikor a „kommunizmus”, ami sosem volt, áldozatairól beszél. Miért nem beszélnek arról, hogy az Andrássy út 60.-ban először a nyilasok kínozták halálra a zsidókat, a cigányokat, a kommunistákat. Ők lőtték a jeges Dunába a sok ártatlan embert. Ők aztán tényleg ártatlanokat végeztek ki.

Horthy és Szálasi küldte a halálba a sok szegény magyar embert, egészen a Donig. A második világháború után a hazatérő kommunisták ellátogattak az auschwitzi és a többi haláltáborba. Nos, amit ott láttak, tapasztaltak, az több volt a soknál. Onnan hazatérve azonnal megkezdték az összes főbűnös felkutatását és elfogását. Akit elfogtak, azokat odavitték az Andrássy út 60.-ba, Szálasit is. Péter Gábor és Rákosi, de sokan mások is, üldözött zsidók voltak. A túlélők elmondták azt az óriási, szavakkal ki nem fejezhető kínokat és szenvedéseket, amit a magyar és a német fasiszták velük tettek. Az ÁVH-sok a bűnösöket szedték össze. De a nyilasok az ártatlanokat, közöttük gyerekeket, öregeket, nőket, betegeket, csak azért, mert zsidók, cigányok, kommunisták voltak. És ma ők beszélnek a kommunizmus áldozatairól? Becsapják az embereket, a gyerekeknek hazudnak. Az oktatási miniszter miért engedi meg ezt az arcátlan hazugságot terjeszteni?

A Terror Háza megnevezés csak álca, az inkább egy szemléltető oktatási központ. A fasiszta, nyilas eszmeiség híveinek centruma. Ott látható Hitler katonáinak masírozása. Az áldozatok mögé bújva, pajzsként tartva maguk előtt, így akarják láthatatlanná tenni az igazi szándékukat, sőt a cselekedeteiket. Ez méltatlan a szenvedők, az áldozatok emlékéhez, az emberek szeretteire való emlékezés jogához.

Ilyen egyoldalúan történelmi korszakokra emlékezni, sőt emlékhelyet létesíteni a jövő nemzedék számára egyenesen bűn. Szükség van egy ilyen múzeumra, de az legyen objektív, és csakis az igazságot mutassa be, az események sorrendjében, arányosan. O. V. és hívei a Terror Házát politikai célra hozták létre, és a gyűlöletre, a megosztottság szítására használják fel. Féligazságokat hazug módon magyarázva a saját egoista céljaikra használják fel az áldozatok emlékét. Ez nagyon helytelen. Nem is tudom, hogy a főváros vezetése hogy engedhette meg ezt az egyoldalúságot. Már akkor az engedély megadásakor nem lett volna szabad megengedni, hogy a holokauszt kimaradjon. Az igazságot elhallgatják, a kommunizmust átkozzák, lejáratják.

Ebben az a tragikus, hogy a zsidók egy része cinkosa mindazoknak, akik a kommunistákat, a szocializmust átkozzák, lejáratják. Ebben ők egy oldalon állnak. A Mazsihisz-tüntetésen közülük egy fiatal férfi a TV-ben megjegyzést tett a szovjet katonákra. Igen nagy hibának tartom azt, hogy a történelmet nem a valóságnak megfelelően magyarázzák, oktatják.

A cionizmus vad testvére a fasizmusnak, mert csak azt tartják igaznak, amit ők mondanak. Ennek bizonyítékát látom a Terror Házával való cinkos magatartásból. Azért, mert a főváros vezetése megengedte, hogy a terror Háza aránytalan mértékben csak a kommunisták áldozatairól ad tájékoztatást. Pedig ott először a holokausztot kellett volna a teljes valóságában bemutatni, a nyilasok rémtetteinek következményét. Mert a kommunisták tetteit az előbbiek váltották ki.

A holokauszt kiállítást oda kell a Terror Házával egybekötve megépíteni, és az emléktárgyakat a történelmi sorrendben kell elhelyezni. A tárlat vezetője és a bemutatója pedig legyen objektív, hogy mindenki nyugodtan látogathassa azt. Mert csak így volna igazságos népünk tragédiájának bemutatása.

A Terror Háza előadói mélyen hallgattak a Horthy bevonulását követő, ezerszámra felakasztott, agyonvert, agyonlőtt, a végtelenségig megkínzott emberekről. Olyannyira vérengzőek voltak, hogy a külföldiek fellázadását követően hagyták abba az öldöklést.

Úgy látszik, hogy O. V. és társai erről nem tudnak. Sőt, a Terror Háza nagy történészei sem. Valahogy ezekre is emlékeztetni kellene a népet.

Dudás György, Budapest

A Magyar Kommunista Munkáspárt megyei listája a 2010. évi parlamenti választáson
1	Bencsik Mihály	Szolnok
2	Horváth Sándor	Karcag
3	Szilágyi András	Törökszentmiklós
4	Herceg Antal	Mezőtúr
5	Fekete Sándor	Szolnok
6	Sipos Sándor	Túrkeve
7	Csányi László	Jászárokszállás
8	Szarvas Gézáné	Szolnok
9	Gulyás László	Szolnok
10	Donkó Jolán	Szolnok
11	Pozsonyi Péter	Martfű
A Magyar Kommunista Munkáspárt megyei egyéni jelöltjei választókerületenként
3 – Szolnok 1	Bencsik Mihály	Nyilvántartásba véve
4 – Szolnok 2	Fekete Sándor	Nyilvántartásba véve
6 – Mezőtúr	Herceg Antal	Nyilvántartásba véve
7 – Kunhegyes	Szilágyi András	Nyilvántartásba véve

A fenti nevek találhatók a négy egyéni választókerületben Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A megyei lista állítására jogot nyertünk, így az egész megyében szavazzanak a MUNKÁSPÁRTRA!

Tisztelettel emlékezünk

Március 21-én, a Tanácsköztársaság megalakulásának 91. évfordulóján tisztelettel emlékeztünk a hősökre és áldozatokra, méltatva e nagy jelentőségű eseményt.

A szolnoki Kossuth téri lakás falán elhelyezett emléktábla előtt Gulyás László elvtárs, a Munkáspárt Szolnok városi elnöke emlékezett meg a nagy jelentőségű évfordulóról, majd Bencsik Mihály megyei elnök és Fekete Sándor, a Munkáspárt szolnoki országgyűlési képviselőjelöltjei elhelyezték a hála és a kegyelet koszorúját az emléktábla előtt. A megemlékezést a szolnoki TV is közvetítette.