Jászkun Munkás, 2011. október

Egyéni vélemény a halottak napjáról

Szerettem volna a szocializmus fanatikus gyűlölőinek fizimiskáját halottak napja után látni, amint arról értesültek, hogy az általuk vég nélkül becsmérelt Kádár Jánost haló poraiban is mekkora respektus övezi a rá emlékező magyar emberek körében.

Akik nem felejtették el, hogy az ő vezetésével sikerült leküzdenünk az ötvenes évek válságát, 1956 után konszolidálta, majd fejlődésnek indította az országot, s a Nyugat által is elismert imázst alakított ki Magyarországról.

A nyomorgerjesztő rendszerváltást milliók félrevezetése árán kieszközlő urak hiába gyalázták őt rendszerével együtt, fölöslegesen hazaárulózták, gyilkosozták a médiumokban és különféle egyéb nyilvános fórumokon, több mint két évtizeden át. A magyar nép - leginkább a lepanelprolizott, nyuggerezett tömegek – hálaérzete megmaradt iránta, mely a hermelinpalástosok és túlbuzgó szekértolóik többsége számára ismeretlen fogalom. A rászedett kárvallottak ennyi idő elteltével sem felejtették el, hogy mit köszönhettek a szocializmusnak, s a szocialista Magyarország javára tevékenykedő pártvezetőnek, államférfinek.

Az egyik médium tollnokától tudtam meg, hogy a Nemzeti Sírkertben “Kádár János sírján volt a legtöbb virág” a nemzet elhunyt jeles személyiségei közül. “Kádár János sírja volt a sztár” - így a tollnok -, aki maga is elcsodálkozott azon, hogy őt övezte legnagyobb tisztelet a temetőbe látogatók részéről.

Ezek után joggal kérdezhetjük: a tények tudomásul vételére képtelen akarnok sarzsisok - legyenek politikusok, újságírók vagy mások - mivégre mószerolják, gyalázzák annak az embernek az emlékét, akit a magyarok többsége életében azért tisztelt és becsült, mert több mint három évtizednyi ideig önzetlenül munkálkodott azon, hogy népének jobb élete legyen.

A gyűlölködők is beláthatnák végre, hogy nem hitelesek a szidalmak, ócsárlások az olyanok szájából, akik az eltelt immárom huszonegy esztendőben népünk sanyargatásáig jutottak el mindössze, a beígért eredmények felmutatása helyett.

Magam is hálával tartozom Kádár Jánosnak, mert az előző rendszerben ellenszolgáltatás nélkül tanulhattam, négy diplomát szerezhettem, negyven évig dolgozhattam. Sarzsi nélküli állampolgárként pedig büszkeséggel tölt el, hogy 1985-ben képviselőként gratuláltam neki, mert az alakuló országgyűlés ismét megválasztotta őt az Elnöki Tanács tagjának.

Dr. Südi Bertalan

Jány Gusztáv feltámad poraiból?

A  “fülkés  forradalom”  győzelme  óhatatlanul  együtt  jár  az  értékek  ellenforradalmával.  Sorra rehabilitálják  a  Horthy-érában  egykor  “jeleskedő”  közéleti  személyiségeket,  akiknek  nem  lehetett terük  volt  az  “átkosban”.  A  “mi”  jelen  demokráciánk  azonban  nem  népuralom,  ahol  csak  a progresszió akiket  megérintett  a  haladás  szele.  Van  persze  kivétel:  Ady  Endre,  József  Attila,  Radnóti  Miklós még  a  helyén  maradt,  de  arcukat  átfestették.  Alig  tartottak  meg  valamit  forradalmi  lényegükből. Őket egyszerűen kisajátították és “akklimatizálták”.

Ám  nem  így  jártak  el  azokkal,  akiket  átvehettek,  anélkül,  hogy  egy  ecsetvonást  is  változtattak volna  portréjukon.  A  Népszabadság  január  13-án  megdöbbentő  írással  lepte  meg  a  gyanútlan olvasót: “Posztumusz  tábornok  lesz  Jány  Gusztáv?”  Lencsés  Károly  újságíró  kérdőjeléből  arra következtetek,  hogy  nem  ért  egyet  a  tervvel.  Ez  csak  egy  konzervatív-jobboldali  társaság  ötlete lehetett,  noha  a  tábornok  rehabilitációja  1993-ban  még  a  Horn  Gyula  vezette  szocialista  kormány idején  megtörtént.  Akkor  azonban  elfelejtették  a  mulasztást,  most  akarja    jóvátenni  a  “nemzeti” oldal?!

Jányt 1947-ben a törvényes bíróság halálra ítélte. Annak rendje-módja szerint kivégezték. A rendszerváltást  követő  “igazságszolgáltatás”  törvénytelennek  és  jogszerűtlennek  minősítette  a  népi demokrácia.

Az  ártatlan  tábornoknak  nem  volt  más  bűne,  mint  az,  hogy  a  Donnál  támadó  szovjet  túlerővel szemben  nem  rendelt  el  szervezett  visszavonulást,  hanem  a  (felkoncolás  terhe  alatt)  ellenállásra kényszerítette  a  gyenge  fegyverzettel,  rossz  ruházattal  felöltöztetett  és  sovány  élelmezéssel ellátott  “honvédeket”.  A  kitartásnak  akkor  már  nem  volt  katonai  jelentősége,  csak  a  visszavonuló németek  hátvédjeiként  kellett  volna  helytállniuk.  A  második  magyar  hadsereget  a  bekerítés veszélye fenyegette, s Jány Gusztáv szavaival élve “elvesztett becsületét visszaadni a doni “hősnek” magas  rendfokozatát”.  Ezt,  amiért  a  szovjet  erők  feltartóztatása  helyett,  fejveszetten  menekülve az  értelmetlen  fagyhalált  választotta.  A  második  magyar  hadsereg  többsége  elpusztult.  És  most  a rangjától  méltán  megfosztott  tábornokot  újra  felöltöztetik,  mellére  tűzik  korábbi  kitüntetéseit,  sőt azt sem tartom lehetetlennek, hogy újakkal szaporítják azokat.

Lassan kiderül, mennyire igaza volt megboldogult őfőméltóságának, Horthy Miklós egykori kormányzónknak,  amikor  spártai  rövidséggel  az  alábbiak  szerint  méltatta  hadvezére  érdemeit:  „... különös  megelégedéssel  gondolok  azokra  a  kimagasló  és  eredményes  szolgálatokra,  melyeket  ... mint hadsereg-parancsnok ... a Haza és a Honvédség érdekében teljesített”.

Talán  nem  túlzok,  ha  tartok  attól,  hogy  minden  horthysta  sorsa  előbb-utóbb  (amennyiben  az  idő megengedi) a rehabilitáció.

Hegedűs Sándor

Úri protekció

Az  egyenlő  teherviselés  hangoztatásával  kürtölte  tele  a  világot  a  kormány.  Valóság  az,  hogy  ennek  a fordítottja  történik.  Például  a  16%-os  személyi  jövedelem  adóval  a  leszakadó  tömeg  napi  megélhetési gondokkal küzd. Álmodni sem mer arról, hogy a család elmenjen üdülni, ewménytelen a többség számára, hogy az egészségének védelmében időben kapjon egészségügyi ellátást, a várólista és a teljesítmény volumenkorlát  miatt.  Miközben  a  hatalom  birtokosai  maguknak    állami  pénzből  kivételes  helyzetet  biztosítanak. Pökhendi ciselkedéssel azt jogosnak is tartják, nem törödve azokkal az emberekkel, akik a nemzeti jövedelmet előállítják.

Két példával hadd érzékeltessem az úri protekció mai változatát.

1. Üdülés magyar módra:

A magyar nép pénzéből 13 üdülőt működtetnek a kormány tisztviselők és közvetlen családtagjai számára. Az  állam  2011-ben  602  millió  forintból  támogatja  ezeket  az  üdülőket.  Ez  a  közüzemi  költségeket,  a munka-béreket és ezek járulékait fedezi.

2. Gyógyulás luxus körülmények között:

A  miniszterek,  az  államtitkárok  és  a  miniszteri  kabinetfőnökök - összesen 138  fő - előjogot  élveznek, ha  orvoshoz  kell  fordulniok.  Erre  a  célra  a  költségvetésből  20  millió  forintot  fordítanak  évente.  Ez  az ugynevezett  VIP  ellátás.  A  Kútvölgyi  Kórház  kiemelt  részlegén  már  létezik  prémium  szolgáltatás,  de ehhez külön arany, vagy platina, vagy gyémánt fokozatú kártyát kell váltani. Ezeknek az ára 95-295 ezer forint  között  van.  Valószínű,  hogy  az  állami  vezetők  is  ilyen  kártyát  kapnak.  Meggyőződésem,  nincs erkölcsi alapja a kormánynak arra, hogy az általuk sanyargatott magyar néptől megértést várjon.

Horváth Sándor

Egy volt munkásőr felháborodása

A genfi polgár: Jean-Jacques Rousseau a Társadalmi szerződésben írta le a következőket:

Mióta lejött a fáról, szerszámot készített és értelmes munkát végzett az ember. Szabadnak születik, önálló élete van és mégis mindenütt a földön bilincsekben él. Sokan azon törik a fejüket és terveket dolgoznak ki arra, hogy embertársaik uralkodójának, főnökének higgyék, hiszik el magukat: az a döntő, amit ő kitalál, kitervel és így saját akaratát, hatalmát, befolyását érvényesítheti embertársaival, barátaival, ellenfeleivel, elvtársaival szemben. Mondván, ő végigjárta és tanulta, tapasztalta az élet keserűségeit, harcait, megedződött és kellően tud védekezni az ellenséges eszmék, irányzatok vagy áramlatok ellen. Kitart elve, eszméje mellett és a társadalmi érdekeknek megfelelően akar, és szeretne dolgozni. Van akit ez hajt: meg kell valósítani egy álmot szocialista, kommunista alapon, közben, nem veszi észre azt, hogy inkább szolgaságra jutott a különféle elvek, eszmék, irányzatok miatt.

Esküt tettünk, hogy megőrizzük a dolgozó ember, munkás és paraszt, sőt a néphez hű értelmiség érdekeit. A fegyvert parancsra le kellett adni a Németh kormánynak. A néphatalom fegyveres testülete megszűnt. Parancsra kellett cselekednünk, nem maradt meg, csak az eskü szövegének emléke.

Sem az MSZP, sem a Munkáspárt 2006, sem a Kommunista Munkáspárt egyetlen szóval sem mert szólni az érdekükben a létükért, az elvhűségükért. Az alapítvány tervezete folyamán a párt nevét még említeni sem lehetett. Pártelnöki utasítás volt.

Még mindig bujdosók, megbélyegzettek és éhenkórászok lehetünk. Mert Kádár János halála után csak kaméleonok, köpönyegforgatók, diplomások és rendszerváltók élnek Magyarországon, sok helyütt a baloldali pártokban is. Nem csoda tehát, hogy újra erősödik a horthysta, csendőr, fasisztoid, népnyúzó gondolkodás és a történelem meghamisítása.

Felforr az ember vére, mikor gyalázzák Lenint, a magyar internacionalista katonákat, a Vörös Gárdát: Münnich Ferencet, Mező Imrét, Asztalos Jánost, Kállai Évát, vagy Szolnokon Karkecz Károlyt. Gyalázat, hogy idáig jutottunk, a rendszerváltás után kicserélték a vörös csillagot fasiszta jelvényekkel, zászlókkal. Meglátszik, mennyivel rosszabb helyzetbe irányították a kapitalista elveken a munkást, a népet, az egész országot. Ki lesz a felelős a sok nyomorgó, éhező ember haláláért?

Koczka Béla

Südi Bertalan: A naivitás ára

Jégre ment a magyar a választásokon,

Vakhitével nem látott túl az álmokon.

Mennyi ígéret, mennyi talmi szólam

Invitált urnákhoz írásban és szóban.

Mondták az urak - szajkókkal vetélkedve,

Elvi ellenfeleikkel váltig fenekedve:

Csakis általuk válhat jobbá az élet,

S országpusztításnak ők vethetnek véget.

Mi kelt életre az ígéretek nyomán?

Páriák birodalma, legfelsőbb fokán.

Amit kapott a nép országlásuk alatt,

A szegények vállán súlyos teher maradt:

Milliók számára kínlódás, kárhozat,

Munkátlanul ténfergő sok-sok áldozat.

Bizonytalanság embernek és hazának,

Nyomor tenyészete jövőnek és mának

Több mint hatezer orvos távozhat jövőre

A  Magyar  Orvosok  Szövetségének  (MOSZ)  felmérése  szerint  több  mint  hatezer  szakorvos  és  rezidens hagyhatja itthon tartaná őket. Információnk szerint 3000-3500 rezidens tervezi, hogy elhagyja a magyar egészségügyi rendszert.

  A  MOSZ  csaknem  tízezer  kérdőívére  adott  válaszaiban  mintegy  ötszáz  szak-orvos  azt  felelte,  bármi történik, elhagyja a rendszert, további 2700-an komolyan fontolgatják, hogy elmenjenek.

  A cél persze az lenne, hogy ezek az orvosok itthon maradjanak, hiszen ők is itt szeretnének boldogulni, “de van  egy  határ”,  amikor  a  létbizonytalanság  már  elviselhetetlenné  válik.  Claude  Wetzel,  az  Európai  Orvosszakszervezetek keresnek a legrosszabbul, pedig ők dolgoznak a legtöbbet.

Megjegyezte:  az  európai  piacon  kelendőek  az  orvosok,  így  egyre  többen  mennek  külföldre.  Az ő  példájukat  követik  az  egészségügyi  szakdolgozók,  sőt  már  a  Magyar  Mentőszolgálat  dolgozói  is gondolkodnak azon, hogy külföldre menjenek dolgozni. Az egészségügyi dolgozók mintegy 100 százalékos béremeléséhez  nagyjából  kétszáz-milliárd  forintra  lenne  szükség,  de  a  bérük  még  így  is  messze  elmaradna az  európai  átlagtól.  Ebben  a  vonatkozásban  az  a  harminc-negyven  milliárd,  amelyet  a  népegészségügyi termékdíjból,  valamint  az  egészségügyi  struktúra  átalakításából  erre  szánna  a  kormány  nagyon  kevés,  de több  mint  a  semmi.  Probléma,  hogy  eddig  a  kórházi  konszolidációra  csepegtetett  többletforrások  is  mind működési költségekre mentek, nem a bérrendezésre.

Emellett  viszont  az  egészségügynek  egy  másik  akut  problémája,  hogy  a  fekvőbeteg-ellátó  intézmények beszállítóinak nagy része mostanáig megelőlegezte a szállítást. 

A nagykereskedők viszont “tanultak a Dunaújvárosi Kórház esetéből” - az intézmény mintegy másfél milliárdos adósságot halmozott fel az utóbbi időben -, így viszont  jövőben valószínűleg megszűnnek a beszállítói hitelezések.

Nincs megszorítás?!

- Állami gyógyszerkassza 25 milliárd forintos csökkentése.

- Egykulcsos SZJA bevezetése, amellyel minden, bruttó 290 ezer forint alatt kereső munkavállaló jövedelme csökkent.

- A munkavállalói járulék 0,5 százalékos növelése.

- Bérek befagyasztása a közszférában 2013-ig.

- Különböző nyugdíj- és szociális kiadások GDP-arányos 1,5 százalékos csökkentése.

- Öregségi nyugdíjak indexálása, vagyis csupán inflációkövetővé tétele, vagyis a nyugdíjemelés befagyasztása.

- Közösségi vállalkozásokra fordítható állami források csökkentése.

- Termékdíj és hamburgeradó bevezetése.

- Munkaidő túlóra nélküli hosszabbítása.

- Hétvégi és éjszakai bérpótlék csökkentése.

- 5,5 napos munkahét bevezetése.

- Közmunkaprogram forráskeretének megfelezése.

- Munkanélküli ellátás idejének harmadára csökkentése.

- Táppénz összegének megfelezése.

- Belügyminisztériumi kiadások 35 milliárd forintos csökkentése, amelyből 20 milliárd forint a rendőrségtől kerül levonásra.

- Az iskolákat, egészségügyi- és szociális intézményeket fenntartó önkormányzatok  forráskeretének  86  milliárd forintos csökkentése.

- Állami finanszírozású férőhelyek számának csökkentése a felsőoktatásban.

- Fogyasztói árakban megjelenő különadók kivetése.

- 55 év felettiek utazási kedvezményeinek megszüntetése.

-  Nemzeti Kulturális Alap egymilliárd forintos csökkentése.

- Diákok ingyenes múzeumlátogatási lehetőségének megszüntetése.

- Különböző kulturális intézmények forrásainak 5,3 milliárdos csökkentése.

Thürmer Szolnokon és Tiszaburán: egyre többen figyelnek ránk

Hiába emelik meg a minimálbért, jövőre több adót kell majd fizetni a 93 ezer forintos minimálbérből, mint amit fizetünk jelenleg, miután megvonják a kedvezményeket: ez annyit jelent, hogy a levonások után valamivel kevesebb pénzt vihetnek haza az emberek, mint most - emelte ki az egykulcsos személyi jövedelemadó negatívumait Thürmer Gyula Szolnokon tartott sajtótájékoztatóján. Mivel a magyar lakosság jelentős része minimálbért kap, vesztese lesz ennek az úgymond minimálbér-emelkedésnek, és nem nyertese - hangsúlyozta. A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke Jász-Nagykun-Szolnok megyei látogatásán szakszervezeti vezetőkkel tárgyalt, járt a szolnoki nagypiacon, majd délután Tiszaburán adta át a helyi családorvosnak mint új párttagnak a párttagsági igazolványt.
Október 14-én, pénteken reggel a szolnoki piacon kezdte megyei körútját Thürmer Gyula, az MKMP elnöke, akit elkísért Kovács István elnökségi tag és Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke. A látvány nagyon lehangoló volt a munkáspárti csapat, de az árusok szempontjából is: bár a standok roskadoztak az élelmiszerektől, egyszerűen nem volt rájuk vevő. Pontosabban vevő még csak lett volna, de vásárlás gyakorlatilag nem volt. Ha Thürmerék nem vesznek némi zöldséget és egyebet, a tényleges vásárlások száma ottjártukkor legfeljebb a tízes számot érte volna el.
Délben a volt szakszervezeti székház előtt tartott sajtótájékoztatón Thürmer Gyula közölte: a Munkáspárt együttműködésre törekszik mindenkivel, aki hasonlóan gondolkodik. Ezért jöttek el délelőtt a szakszervezetekhez, és váltottak velük szót a Munkáspárt készülő programjáról.
Az elnök utalt arra, hogy az elmúlt egy évben sok minden történt a magyar gazdasági-politikai rendszer megszilárdítására, de a gyúlékony, a robbanékony anyagok megmaradtak, sőt, szaporodtak. Az ígéretek ellenére a munkahelyek száma nem nőtt Magyarországon, sőt, a munkanélküliség erősödött. Az emberek összességében nem élnek jobban, hanem éppen ellenkezőleg.
A jövő évi költségvetésből az látható, hogy a kormány a szükséges pénzeket az egészségügytől, az oktatástól, a szociális szférától vonja el. Egyre több minden kerül magánkézbe, és egyre több mindenért kell az embereknek fizetni. Mindez együttvéve csak növeli a társadalmi feszültségeket az országban, és egy európai összeomlás esetén, aminek a lehetőségét nemcsak a Munkáspárt nem zárja ki, hanem valószínűsíthetően még maga a miniszterelnök sem – nos, ezek súlyos helyzetet idézhetnek elő Magyarországon.
Az utóbbi mondathoz az elnök azonnal hozzátette: a Munkáspárt nem akar verekedést, botrányt, konfliktusokat a budapesti utcákon. A cél az, hogy Magyarország eredményesen haladjon tovább az ország építésében. Ehhez azonban az kell, hogy a terheket osszák meg igazságosan. Többet fizessenek a gazdagok, kevesebbet a szegények. Meg kell adóztatni a multinacionális vállalatokat, a magyarországi nagytőkét - jobban, mint most.
Thürmer bírálta a Munka Törvénykönyve tervezetét is, amely szerinte csak a munkaadóknak ad jogokat, a munkavállalóktól elveszi azokat. A választási törvény tervezetét pedig a Munkáspárt nem azért utasítja el, mert kisebb lenne majd a parlament, hanem azért, mert a tervek szerint továbbra is ajánlásokat kell gyűjteni, illetve nem változna az ötszázalékos küszöb sem.
Kérdésre válaszolva a párt elnöke megjegyezte: a piacon alig voltak többen, mint ezen a sajtótájékoztatón. A felhordott árun pedig látszik, hogy több napja van már ott. Az eladók érthetően panaszkodnak, de a vevők is - akiknek ha továbbra is csak alig lesz pénzük, akkor a kereskedők is visszaadhatják az ipart. Közben számos kistermelő és kereskedő ment tönkre az elmúlt egy évben. Thürmer csalódottságot, szomorúságot és csüggedtséget tapasztalt a piacon, és ugyanerre hivatkoztak a szakszervezeti vezetők is, ők ehhez azt tették hozzá, hogy az emberek keresnek ugyan megoldásokat, de abban még bizonytalanok, hogy merre induljanak el. Az mindenesetre pozitív tény, hogy a Munkáspárt szavát egyre többen értik meg. Az elnök ezt már csak azért is mondhatta, mert megjegyezte azt is, hogy a karcagi választókerülethez tartozó Tiszaburán, ahol a Munkáspártnak erős szervezete van, újabb párttagnak nyújtja majd át a tagsági igazolványt.
***
Az említett eseményre délután került sor a tiszaburai művelődési házban.
- Nehéz ma munkáspárti tagnak lenni - mondta az elnök, miközben a kezébe vette a tagkönyvet. - Azért nehéz, mert szemben úszunk az árral. Ez olyan, mintha a Tiszán fölfele úsznánk az árral szemben, és azt valamennyien tudjuk, hogy ez nem könnyű. De egyben biztosak lehetünk. Aki a Munkáspártba belép, az reggel nyugodtan nézhet a tükörbe, annak nem kell szégyenkeznie, annak nem kell színt vallania, az egy becsületes és tisztességes ember. S húsz év elteltével egyre többen jönnek a Munkáspártba. Miért? Azért, mert értékeket keresnek. Mert rájöttünk ara, hogy a pénz jó, ha van, de önmagában nem boldogít. Mert szükség van egymás támogatására, egymás biztatására, szükség van szolidaritásra, arra, hogy segítsük egymást. Olyan dolgokra van szükség, amilyenek ma nincsenek a kapitalizmusban. Mert a kapitalizmusban egy dolog számít: a pénz. A szocializmusban, amiért ma küzdünk, a közösségi társadalomban, az ember a fontos. Az emberért szeretnénk tenni és dolgozni.
Ezért nagyon örülök, hogy a mai összejövetelünk alkalmából egy barátunknak átadhatjuk a munkáspárti tagkönyvet. Horváth Balázs úr, ennek a településnek a családi orvosa, közismert személyiség. Ő itt él önök között, ismeri ennek a falunak minden egyes gondját. Én úgy érzem, hogy ő segíteni akar önökön, és azzal, hogy a Munkáspártban vállalja a tagságot, segíteni akar a társadalom egészének, a magyar embereknek, a magyar dolgozóknak. Én nagy örömmel adom át ezt a tagkönyvet, aminek a színe vörös, ez a mi színünk, a Munkáspárt vörös színe. Ez a tagkönyv, ami ezentúl összeköti azokkal a párttagokkal az önök orvosát, akik a dolgozó ember boldogulásáért küzdenek, akik hisznek abban, hogy a kapitalizmus nem örök. Akik hisznek abban, hogy le tudjuk győzni a tőkét, és velük együtt mi valamennyien hiszünk abban, hogy képesek vagyunk egy jobb, tisztességesebb, emberibb világot teremteni.
Horváth Balázs meghatottan vette át a tagkönyvet.
- Dull Norbert Krisztián képviselővel beszélgetve ismertem meg a Munkáspártot, annak programját - mondta. - Azért volt nagyon rokonszenves, mert sok olyan pontot találtam benne, ami más pártoknál hiányzik. A legfontosabbnak azt találtam, hogy az ember van a középpontban, és nem a pénz. Én hívő is vagyok, és a Bibliában, az Ószövetségben is olyan társadalmakról olvastam, ahol az ember volt a középpontban, és nem a tulajdon. És nem mindenáron a tulajdont védték meg, hanem éppen hogy az emberi érték volt a fontos, illetve maga az ember. Köszönöm szépen.
Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke utalt arra, hogy az ő korosztálya egy nagyon jó és nyugodt világban nőtt fel, ahol nem volt probléma a tanulással és a családalapítással - ellentétben a jelenlegi rendszerrel. Egy görögországi konferencián elmondta, hogy milyen változtatásokra készül a magyar kormányzat a Munka Törvénykönyvével kapcsolatban - érthetően a nőkkel kapcsolatos diszkriminációkat emelte ki (munkavállalói terhességi teszt stb.). Mint az elnök mondta, óriási volt a felháborodás, ilyen törvénytervezetről még senki sem hallott. Emiatt fontosnak tartotta, hogy az ilyen drasztikus és mélyen megalázó törvény ellen mindenképp fel kell lépni, össze kell fogni, meg kell nyilvánulni. Felajánlotta, hogy segédkezik egy helyi nőmozgalom felépítésében. Egy olyan vezetőre lenne itt is szükség, mondta, aki nem ijed meg a saját árnyékától, illetve felvállalja, hogy a baloldalnak dolgozik.
A lakossági fórum résztvevői saját sorsukat ismertették, kiemelve, hogy Varga Mihály, Karcag parlamenti képviselője nem igazán törekszik arra, hogy választókerületében, így Burán is megjelenjen – pedig lenne néhány szavuk hozzá.

Mezőtúri kubikos megemlékezés: 2011. szeptember 24.

A nyárias napsütésben benépesült a Kubikosok tere. A hangszórókból népdalok, majd a Szivárvány citera együttes felvételei szóltak. Egy csoport asszony színes kékfestő ruhában fehér blúzban: ők az Újvárosi Hagyományőrző Klub és a Vadvirág Népdalkör tagjai voltak. Köztük vörös inges munkáspártiak osztogatták a pártprogram füzetét és a „rabszolgatörvény" elleni szóró lapokat, A Szabadság újság példányait. Ismerősök köszöntgették egymást, a kezekben virágok, nemzeti szalagos koszorúk voltak.

A 10 órai kezdésig 50-60 fő gyűlt össze, köztük a városi önkormányzat, a pártok és civil szervezetek képviselői, a néhai kubikosok hozzátartozói és nagy örömünkre a volt kubikosok: a 87 esztendős Szabó János, akit elkísért 92 esztendős fivére, valamint a Szöllősi házaspár, mellettük jónéhány fiatal.

A himnuszt követően felcsendültek a citerák, a Vadvirág Népdalkör kedves műsort adott.

Herceg Antal elvtárs, a mezőtúri választókerület KB-megbízottja ez évben hetedik alkalommal méltatta a kubikosok tevékenységét. Ezúttal az 1950-es évek országépítő munkájáról beszélt. Ezt követően párja oldalán Szöllősiné Erzsike néni emlékezett a kubikosfeleségek nehéz sorsáról. Major Mihály nótaénekes nagy átéléssel énekelte el „Az én jó apámnál nincs jobb a világon” kezdetű nótát.

Gulyás László elvtárs, a KB tagja, szolnoki pártelnök a szokványos megszólítást "Elvtársnők, Elvtársak" szavakkal toldotta meg. Szépen felépített ünnepi beszédét érdeklődéssel hallgatták, és amikor a párt elnöke Thürmer Gyula üdvözletét tolmácsolta, felcsattant a taps.

A kubikos szobor talapzatára a a rendező szervek: az Újvárosi Hagyományőrzők, a Munkáspárt országos szervezetei és városi elnöksége, majd az önkormányzat, a Fidesz és a Lokálpatrióta Egyesület helyeztek el koszorút. Végül csoportosan megindultak a résztvevők, és különböző virágokkal borították be a szobor környékét: köztük rózsákkal és őszirózsákkal.

Zárszóként a házigazda, Bíró Imre, a Munkáspárt mezőtúri elnöke kérte: hallgassák meg azt a dalt, amely a kubikosoknak is himnuszává vált, amelyet sokszor titokban maguk közt dúdoltak. Amikor pici várakozás után felcsendült az Internacionálé, az idős vendégek felálltak helyükről. Előbb bátortalanul, majd egyre hangosabban énekelni kezdték: Föl, föl, ti rabjai a földnek… Föl, föl, te éhes proletár… kapták fel a vörösingesek a következő sort, majd a szemközti oldalon a klubosok népdalokon edzett hangjával folytatódott az éneklés, és bekapcsolódtak mások is.

Az ünnepséget követően átvonultunk egy másik rendezvényre, ahol az egyik kerület lakossága egy gyermekjátszótér megvalósításának érdekében tartott jótékonysági rendezvényt több száz fő részvételével. Többen körülvettek bennünket, gratuláltak a kubikos rendezvényhez, Thürmer elvtárs felől érdeklődtek. Egy fiatal hölgy Gulyás elvtárshoz fordulva dicsérte az ünnepi megemlékezést, és azt mondta: végre valaki ismét elvtársnőnek szólította.

Jó volt ezen a napon Mezőtúron baloldalinak, a Magyar Kommunista Munkáspárt tagjának lenni.