"A csend beszél tovább"

2013. március 11-én, 47 éves korában elhunyt Bódi László Cipő, a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legmeghatározóbb zenekara, a Republic énekese. Az évek óta szívritmuszavarral küzdő Cipő közel egy hónapig nem ébredt fel a kómából, hiába szorított érte a zenekar számtalan rajongója.

A Republic 23 éve robbant be a magyar zenei életbe, Repül a bálna című daluk gyakorlatilag letarolta az országot. A 67-es út, a Szállj el kismadár vagy a Szeretni valakit valamiért nem csak óriási slágerek, hanem szinte már népdallá váltak.

A Republic volt az élete, több díjat nyertek, de igazán mindig is a kitartó, elkötelezett rajongótáboruk megbecsülése számított. Évi akár száz fellépésükkel Magyarország legtöbbet koncertező zenekarainak egyike a Republic, s Cipő sem a testét, sem a lelkét nem kímélte azért, hogy helyt álljon a színpadon, és minél többet adhasson. Megfogalmazta a szerelmet, a csalódást, a boldogságot és a fájdalmat, az életet és a halált, a lét minden momentumát – mindezt páratlan érzékenységgel és bölcsességgel. Dalszövegei könnyen érthetően mondtak el komoly dolgokat, az egyes ember örömei és bánatai mellett a társadalmi problémák is foglalkoztatták.

Sokat merített a népzenéből, de nem magyarkodásból vagy giccsből nyúlt vissza az ősökhöz. A népdalok elemei mellett költeményeket, mozgalmi dalokat is megidézett, a szövegeiben jelenlévő intertextualitás eszköz volt, amivel dalaiba emelt oly sok mindent a mi közös emlékezetünkből. Ennek a nagy, közös tudatnak ő maga is része lett, több generáció nőtt fel a dalain, a mai fiatal felnőttek már nem is emlékezhetnek rá, hogy milyen volt a világ a Republic előtt. Tükörbe nézünk, ha Republicot hallgatunk, hiszen Cipő dalai olyanok, mint mi vagyunk, és ezek a dalok azon élmények között vannak, amelyek a világképünket alakították. A közösségi oldalon rengeteg ember, aki nem vallják magát egyébként Republic rajongónak, mélyen megrendülve idézi fel gyerekkora, fiatalkora egy-egy emlékét, amely elválaszthatatlanul kötődik valamelyik Republic-dalhoz.

Cipő a Szovjetunióban született, olyan társadalomban nevelkedett, ahol mindenki dolgozhatott, ahol az iskola  mindenki számára hozzáférhető volt, ahol a beteg embertől nem azt kérdezték, hogy mennyi a pénze, hanem, hogy mi a baja. Hitt abban, hogy igenis lehetséges olyan társadalmat teremteni, ahol az ember számít és nem a pénz.

Nem erőltette rá az emberekre a véleményét, így legjobban a dalaiból ismerhetjük meg a gondolkodását: sokat emlegetett pesszimizmusa mellett érzékenységgel, hittel, igazságérzettel bízott egy jobb világ, a közösségi társadalom eljövetelében.

A zenekart különböző beállítottságú emberek alkotják, de Cipő soha sem tagadta: kommunista embernek vallja magát. Nagy bajnak tartotta, hogy a különböző gondolkodású emberek nem tudnak Magyarországon leülni és beszélni egymással. Megfordult az MSZP közelében, de csalódott, és megtalálta, hogy saját igazságérzete alapján hova tartozik.

Politikai családja a Munkáspárt volt. Barátunkként és elvtársunkként becsültük, tiszteltük, és szerettük őt.

Hiába aludtál el örökre, Cipő. A lelked, és minden, amit nekünk adtál, halhatatlan. Továbbra is velünk leszel minden dalodban.
„A csend beszél tovább, helyettem ő mondja el,
a csend beszél tovább, helyettem ő énekel.
Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet,
elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat...”