2017. augusztus 18., péntek

Jászkun Munkás, 2017. augusztus

Augusztus 20-án ünnepeljük az alkotmányt, a dolgozó népet és az új kenyeret.

Halálos tavasz

A politikai meteorológusok 2018 tavaszát a választási kampány kiélezett csatározásainak időszakaként prognosztizálják. Az elő statisztikák a Fidesz-KDNP fölényes győzelmét várják, s tartok attól, hogy nem minden alap nélkül. Orbánék is rákapcsolnak, mert egy választási vereség katasztrofális következményekkel járna a jelen kormányzópártra, s ezt nem akarják megkockáztatni. A fideszesek korrumpálódása, meggazdagodása, kizsákmányoló tevékenysége olyan anyagi viszonyok közé repítették a hatalommal lojális elitet, hogy ilyen lehetőség fennmaradásáért érdemes minden eszközzel védekezni és támadni. Nemcsak a Fidesszel állok perben, de a szociáldemokratákkal is, félrevezető néppártoskodásuk, populizmusuk és demagógiájuk ellenére. Rendszerváltó, kapitalizmuscsináló, atlantista, europista, 1956-os antikommunista csoportosulásokról van szó, akiktől a nép semmi jót nem várhat. Ráadásul nincs olyan katartikus vezetőjük, aki képes lenne a tőlük jobbra elhelyezkedő irányzatokat ellensúlyozni.
Átmenetileg egy polgári demokrácia is jobb lenne a szélsőségesek feltartóztatására. Félő, hogy a jobboldali radikalizmus nemcsak Vonáék oldaláról fenyegeti az országot, hanem az ille-beralizmussal, s a horthyizmussal kacérkodó orbanisták részéről is. Az a professzionista népbutító propagandaagitáció, mely elárasztja a választópolgárokat, valószínűsíti, hogy a tömegek bíznak a jelen kormányban és annak vezetőiben, annál is inkább, mert nincs versenyképes, hiteles alternatívájuk. Az évek óta tartó belső harc annyira korrodálta a balközepet, hogy elemeire esett szét, és egyre csak hull ízeire, olyan időszakban, amikor már ütőképes állapotban kellene felsorakozniuk ellenségeik kihívásaira. Az a „honvédő” rasszizmus, mely a kuruckodó vezetőket mozgatja, s a népet mögöttük felsorakoztatja, megtette a maga hatását. Ezt a fajelméletet leleményes trükkökkel tovább „gazdagítják”, újabb és újabb hívekkel szaporítva a tábort.
Orbán nyitása a „kivételes személyűségű” Horthy Miklós felé átszakítja az antiszemitizmus gátját, s elsöpri a „zéró toleranciát”, az országra szabadítva, visszahozva az 1944-es végzetes esztendőt. Nem a kuvik szólalt meg bennem, hanem a jelen kalandor, mindenre elszánt politikusok irányváltása, s az ellentábor ráérős passzivitása okozta veszélyeket látva.
Fogy az idő, egyre kisebb Orbánék esélye a csúfos kudarcra. Nekünk kommunistáknak a kovász szerepét kellene betöltenünk a lappangó baloldal összefogásában, mozgósításában, mindenkit befogadva, aki komolyan félti az országot a kalandoroktól, s az azokkal rivalizáló tehetetlenkedőkkel szemben. Kell lenni baloldali tartaléknak az MSZP-ben, a szakszervezetekben, az egykor aktív, most pártonkívüliekben, a fiatalok egy részében. A hívó szót várják, s ezt nekünk kellene megadnunk, olyan „népfrontszerűen”, hogy benne minden jóindulatú harcos megtalálja a maga ideáljait.
Dr. Hegedűs Sándor

A társadalmi mélyrepülés kórtüneteiről

A magyar társadalom huszonhét év óta arra keresi a választ, hogy hazánkat miként lehetne korszerűbbé tenni, közelebb orientálni Európa és a fejlettebb országok eredményeihez. Ugyanis vaskosan bebizonyosodott, hogy a ránk szabadított tőkés állami berendezkedés nem a társadalom tagjai többségének javát szolgálta, hanem csak azoknak kedvezett, akik a kádári időszak totális megtagadását, a múlt rendszer emberi értékeinek felszámolását vállalták fel, vagy támogatták. A szavazati joggal rendelkezők nagy része naiv módon „felült” a biztonságosabb jövőről papolóknak, s 1990-től kezdődően időről-időre azokat tisztelte meg voksaival, akik a tőkés politikai fordulatot szorgalmazták, mi több, kierőszakolták, s ezzel emberek millióinak jelenét és jövőjét aláaknázták. A társadalom tagjainak nagyobb hányada képtelen volt időben felismerni, hogy az urak által prognosztizált majdani „Kánaánnal” a Horthy-rendszerbeli proletár- és cselédsorsot ügyeskedik vissza. Modernizáció és a gazdaság zökkenőmentes fejlődése helyett példátlan visszaesés és rombolás következett be. Közel másfél millió munkahely szűnt meg. Az előző társadalmi rendszer évtizedeiben áldozatos munkával létrehozott termelőeszközök és termelési kapacitás jó részét pusztulásra ítélték. Az ipari és mezőgazdasági üzemek tömegeit felszámolták, a nemzeti jövedelem jelentősen csökkent. A családi támogatási rendszert elszegényítették, az egészségügyi ellátást bizonytalanná tették, a tanulási lehetőséget forintosították, az egykor normális létbiztonságot bizonytalanra változtatták. A fiatalok közül sokan nem kaptak munkát, s emiatt hazájuk elhagyására kényszerültek. Egyre többen kerülnek kilátástalan helyzetbe, s válnak hajléktalanná. A nyugdíjasok sokasága fölöslegesnek érzi magát a több évtizedig épített saját hazájában. A szenvedélybetegek, az alkolisták, a kábítószerfogyasztók és az öngyilkosok számarányát tekintve előkelő helyre kerültünk Európában.
A hajdani rendszerváltók ígérvényeinek a valósággal történő szembesítése által elkészíthető a politikai fordulat valódi mérlege: a beígért szociális piacgazdaság és növekvő jólét helyett milliókat kizsigerelő vadkapitalizmus és egyre növekvő elszegényedés következett be. Csupán egy vékony réteg, az újjászületett tőkésosztály, a hatalomba avanzsált új politikai elit és annak vazallusai lettek a rendszerváltoztatás nyertesei, milliárdosai. A nagy többség a vesztesek, nyomorgók táborát alkotja. Vesztes lett az ország, a magyar nemzet.
Elszomorító, hogy a kárvallott tömegek még manapság is bizakodva, vagy mit sem törődve hallhatják az olyan politikusok hazugságait, akik azt mondogatják nekik, amit a nyomorgók hallani akarnak. Hasznos lenne, ha a Magyar Munkáspártra figyelnének jobban. Arra a politikai erőre, mely egyetlen következetesen elkötelezett baloldali tényezőként élhetőbb jövőt kínál az elnyomorító kapitalizmus alternatívájaként. E párt törvényhozói szerepvállalása ezért nélkülözhetetlen, mert a magyar parlament éppen azon képviselőket nélkülözi a rendszerváltás megtörténte óta, akik a leszegényített milliók érdekeit törvényalkotási szinten is képviselnék. Minél többen beláthatnák végre, hogy valóságos baloldali fordulatra lenne szükség!
Dr. Südi Bertalan

SÜDI BERTALAN: A RÉGI ALKONYAT


Régen, ha jött a nyári alkonyat,
S végignyújtózott a patak felett,
Míg a holdfény fürdette arcodat,
Zeneszó mellett daloltam neked.

Lebukó nap sugárözönében,
Hol virágoktól tarkállott a part,
Moha foltos gyertyánfa tövében
Lehunyt szemekkel hallgattad a dalt.

Liliomtól díszes patak ágya
Hullámozta feléd az énekem,
Úgy véltem, a partot tündér járja,
S válaszolgat titokban énnekem.

Holott csak a víz sodrása felelt
És ragyogtak fentről a csillagok.
Mivel az időm java már letelt,
Elcsendesedtem, s mélyen hallgatok.

Vége lett a vízparti zenének,
Tört virágot sodort a víz tova:
Kihunytak a vágyébresztő fények,
Nem hallod a dalomat már soha.

AZ EMBERFAJTÁKRÓL

Az én drága barátom az utóbbi időben – már jó ideje – ellát engem olvasnivalóval. Így került a kezembe egy könyvecske, melynek címe: Az emberfajtákról. A könyv kicsi méretű, mindössze 133 oldal, 15 cm hosszú, 11 cm széles. Elolvastam, és úgy gondoltam, ez érdekes lehet, de arra véletlenül sem, hogy ennyire meglepő lesz számomra. Ezt a könyvet el kellene olvastatni minden olyan vezetővel, aki döntéseket hoz. A hadseregek vezetőivel is. Minden olyan emberrel tehát, akinek olyan gondolata van, hogy az emberiség szegényeit ki akarják telepíteni a világ más tájaira. Ez őrültség! Már csak azért is, mert ilyesfajta kitelepítés megnehezítené a további életüket. Ők ugyanis beleszülettek a környezetbe, ahhoz alkalmazkodva fejlődtek, éltek. Ez objektív körülmény. A jelenlegi életterük számukra a legfontosabb. Veleszületett joguk van hozzá! Halálos vétek kiszakítani őket ebből erőszakkal. Akik tehát a migrációt szorgalmazzák, el is követik ezt. Nem beszélve arról, mennyi problémát okoznak azoknak, akik kénytelenek befogadni. A könyvecske tehát ellentmond a migrációnak. Nem is kicsit. Hanem nagyon!
Dudás György

PARANCSURALMI MÉDIÁK

Egy ismert tollnok nyilvánosan kérdezte nemrég: „Vajon kié a magyar média”? Meglepődtem a kérdésen. Hiszen alig van ma Magyarországnak olyan lakosa, aki ne ismerné a szomorú valóságot: a sajtótermékek döntő többsége a miniszterelnök társasága vezényelte hatalomgyakorlóké. Igen, övék a magyar média (sajtó, rádió, tévé), a széles körben propagált szabadsága és függetlensége helyett. A hatalom bitorlóinak nem tetsző sajtótermékek többségét felszámoltatták vagy bizonyos kedvezményezetteikkel felvásároltatták.
Napjainkban jobbára csak a kormány óhaja és diktátuma függvényében hasznos publikálni. Jó ha az illetékes honpolgáraink is tudomásul veszik, hogy a jelenleg funkcionáló kormánynak és a „szabadsággerjesztő” rendszernek a bírálata vétségnek számít, míg az előzőt, az állítólagos „retrográdot” és annak egykori vezetőit kifejezetten érdem még manapság is pocskondiázni.
Eképpen értelmezhető tehát hazánkban a média szabadsága is. így vált a média az ország – úgymond – a felszabadult, el nem kötelezett, a vélemények „szabad kinyilvánítását” lehetővé tevő szócsöveivé, a lelki szorongást feloldó hatású, „demokratikus és független” jelzőkkel illetett tömegközlési és tájékoztatási eszközeivé. A gyakorlat szembeszökően jelzi, hogy a honi „szuverén” média csak a talajtalan kinyilatkoztatás szintjén létezik. Hiszen a diktátori mentalitással ügyködő kormányzat a média munkatársait is beállította, saját érdekeihez igazította, következésképp alakoskodó propagandistáivá tette, szigorította az újságírók többségét. Jobbára csak azok maradhatnak meg munkaköri beosztásukban, illetve olyanok léphetnek előrébb az egzisztencialajtorján, akik e kormány érdekei függvényében ügyködnek, s tájékoztatják az olvasókat, tv-nézőket. Akik nem hajlandók rá, s nem a „szabadon választott” rablótársaság balfogásai, többségellenes ügyködései, elvárásai szerint idomulnak, hanem csakis az igazat hajlandóak írni, mondani, előbb vagy utóbb „kirúgják” őket a média terrénumából.
Joggal vetődik fel a kérdés: vajon miféle különös „demokrácia” ez? Mióta fér meg a véleménynyilvánítás szabadsága a gondolatok realitást hamisító erőszakolásával? Miért kell valakinek az egyetértés látszatát keltenie egy-egy olyan intézkedéssel, állapottal kapcsolatban, amit irreálisnak tart, s amivel nem ért egyet? A személyi szuverenitására kényes publicista egy darabig talán vonakodik előremutatónak minősíteni mindazt, amit önmaga, a tömeg, illetve az az ország kudarcként ítéltet meg. Ám ezt csak addig teheti, amíg a hatalmi elittől függő fölöttesei meg nem értetik vele, hogy igazodjék, mert tudomásul kell vennie, hogy központi óhajra nem a valóságot illik írnia, hanem amit ott fönt is elvárnak tőle. A demokráciáról áradozó médiumok dzsungelében az általam ismertek és olvasottak közül két sajtóterméket tartok manapság követelményszerűen szuverénnek: A Szabadságot és a Jászkun Munkást. Olvasmányaikból ítélve hozzájuk nem ért még el (remélhetőleg ezután sem fog elérni) a hatalom cenzorainak „lényegherélő” keze. Jó lenne, ha minél több hasonló szellemiségű lapokat olvashatna a tárgyilagos tájékoztásra igényt tartó olvasói közönség.
Dr. Südi Bertalan

SÜDI BERTALAN: AZ ALKALMISTÁK AJÁNLATA

Káderként váltottak már annyiszor:
Szellem kocsmáit járják:
Kívánságra „nyaldosnak” bármikor,
Csak az alkalmat várják.
Kezükben hüllő-cikornyás bögre,
Szegélyük undok ragya,
Ital van bennük jelen időkre:
A vakság szennyitala.

Sanda szándékkal fogant gondolat,
Szavak, kábító beszéd:
Utánozzatok! Aki velünk tart,
Nem fájlalja, hogy a nép
Testére rátelepült az öklös
Hatalom barbár prése:
Agyának feledtetően ködös
Lesz mások szenvedése.

Kövessetek hát, hogy feneketlen
Mélybe ejtsen a mámor,
S hogy fecsegésünk – bármily becstelen –
Hálát nyerjen a mától.
Etetgessük a népet blődlivel,
Magasztaljuk ordasát,
S hogy akkor hazafi, ha többivel
Hagyja rászedni magát.

Hirdessük romló élete felett,
Létrejött, amit akart:
Hadd reméljenek a vasravertek,
Ha meghúzzák a csavart.
Hadd véljék családjuk sorvadását
Távoli lidércfényben,
Hadd legyen a rablókból jóbarát
A nyomorgók szemében.

Egyetlen célt kövessünk: fújjuk a
Hatalom harsonáját,
Mint aprócska gyermek mezőn fújja
A pitypang bóbitáját.
S ha majd más útra lép az ország lába,
Új idők fújnak szelet,
Fordítsuk ki újfent térden állva
A régi köpönyeget".

A menekültek

A magát nemzeti kereszténynek nevező kormány kettős mércét alkalmaz a külföldiekkel szemben. Akinek van pénze – amelyből a haverok milliárdokat tesznek zsebre – azok jöhetnek válogatás nélkül. Akinek pénze nincs, az meg terrorveszélyt jelent, ezért nem jöhetnek. A kormány tagjai, akik áhítattal ülnek a templomban, mert a hatalmukat meg akarják tartani, bármi áron, gyűlöletkeltést folytatnak a saját táboruk megtartására. Őseink egészen más álláspontot képviseltek, gondoljunk csak Szent Istvánra, aki a fiának írt intelmeire.
„A vendégek, s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Mert, amikor különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, egy különb-különb nyelvet és szokást hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli. Mert az egynyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan azt gyámolítsd és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”
Úgy gondolom, hogy Szent István fiának írt intelmein érdemes elgondolkodni, és a lázítás és gyűlöletkeltés helyett normális magatartást tanúsítani. A magyar népet, a hazát fennhangon féltő politikusok nem ismerik a kompromisszumot, mert a hatalom megtartása vagy megszerzése elhomályosítja az agyukat. Nem gondolnak arra, hogy mi lenne, ha a magyarokat nem fogadnák be más országokban. Menjünk ki a természetbe, és gondoljunk a hazánkba költő, költöző madarakra. Az ősz beálltával nem azért költöznek el, mert máshol van a hazájuk, hanem azért, mert a tél beálltával nem találnak élelmet, és nem bírják a hideget. Tavasszal visszajönnek ugyanarra a helyre, ahol a világra jöttek. Ez a szülőhelyre való kötődés. Nem az én feladatom, hogy döntsek, de mindenképpen helytelennek tartom, hogy már az emberek nyomorúságát gyűlöletkeltésre használják a politikai haszon érdekében.
Horváth Sándor

HÍREK

• Az elmúlt hetek időközi önkormányzati választásokról. Orgoványban 0,36%, Hács településen 4,3%, Vertesacsa 1,3%, Répceszentgyörgyön 19,1% az eredmény. Az önkormányzati választások többségében a függetlenként indulókból lettek a nyertesek. Mellőzték a több pártjelölteket, ami elgondolkodtató. Számunkra már az eredmény, hogy jelöltjeink részére a szükséges ajánlásokat összegyűjtöttük, és a településen jelen voltunk, találkoztunk emberekkel. A jövőben esedékes időközi választásokon is ott leszünk.
• Július 15-én ülést tartott a Központi Bizottság. Fontos napirendi pont a 2018-as választásokra való felkészülés. A KB-tagok egyéni beszámolói után Thürmer Gyula politikai összefoglalója hangzott el. Sipos Sándor túrkevei KB-tag elmondta, hogy a választási alapítványra a helyi szervezete 100 ezer forintot fog összegyűjteni. Többen elmondták, hogy tapasztalatuk szerint az emberek valóban könnyebben adják az ajánlásaikat gyűjtőívekre. Borsod megyében a 26. kongresszus óta 40 új párttagot vettek fel.
• Augusztus 20-i ünnepség szervezése megkezdődött. Budapesten, Miskolcon 18-án, 19-én Kecskemét, Békéscsaba.
• Július 27-én aláírásgyűjtés Pakson, Algyőn.
• Július 27-én kitelepülés Szolnokon.
• Szeptember 9. GULYÁS FESZTIVÁL, ahol a Munkáspárt is jelen lesz. Bográcsban főzött ebéd - újságok, könyvek, kézimunkák kínálása - a sátor alatt. - Várjuk vendégeinket!

FELHÍVÁS (VÁLASZTÁSI ALAPÍTVÁNY)


A 2018. évi országgyűlési választások anyagi fedezetének finanszírozása érdekében elindult a támogatási pénzösszegek gyűjtése. Tisztelettel megkérjük tagjainkat, a szimpatizánsainkat, akik aláírásukkal is támogatni szokták jelöltjeinket, segítsenek bennünket anyagiakkal is.

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum