A Munkáspárt mezőtúri kubikosnapi megemlékezése, 2012. szeptember 22.

Szeptember 22-én a Munkáspárt mezőtúri alapszervezete ismét megrendezte a hagyományos kubikosnapi megemlékezést. Az országos elnökséget Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök és Bencsik Mihály, a párt megyei elnöke képviselte.
A megnyitót Herceg Antal és Bíró Imre tartotta. A Hagyományőrző Klub műsora után Fogarasi Zsuzsanna mondott emlékező beszédet. Az emlékművet a a Munkáspárt országos, megyei és helyi vezetésén kívül Mezőtúr polgármestere, Herczeg Zsolt (Fidesz) is megkoszorúzta.

A Munkáspárt mezőtúri szervezetének kubikosnapi megemlékezése, Mezőtúr, szeptember 22.

A szeptember 22-ei kubikos megemlékezés programja:
Helye: Mezőtúr, Balassi Bálint utca (Kubikos szobor). Tiszaföldvár felé haladva a Mol benzinkutat követő utca balra.
10.00  Himnusz. Üdvözlés: Bíró Imre. Megnyitó: Herceg Antal.
10.10  A Hagyományőrző Klub műsora.
10.20 Fogarasi Zsuzsanna ünnepi beszéde.
Ezt követően koszorúzás - a Munkáspárt országos, megyei és városi elnöksége együtt koszorúz.
kb. 11.00 Zárszó. Internacionálé.
A program befejezése után kötetlen beszélgetés néhány kubikos hozzátartozóval, a Hagyományőrző Klub tagjaival.

Fogjon össze a Munkáspárttal mindenki, akinek baja van a kapitalizmussal

A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula 2012. szeptember 8-án Szolnokon ismertette a párt új választási programját a Ságvári körúti piac bejáratánál.
A kezdés előtt többen érdeklődtek a program iránt, illetve megígérték, hogy amikor megkezdődik az ismertetés, visszajönnek meghallgatni azt. Ígéretüket be is tartották. Ugyancsak sokan olvasták érdeklődéssel a párt újságját, A Szabadságot. Thürmer Gyula beszédében összefogást sürgetett, és felvázolta azt a politikai-gazdasági helyzetet, amelybe az ország került az elmúlt húsz évben. A beszédnek pikáns mellékízt adott, hogy a háttérben a Spar nevű szupermarket emblémái voltak láthatók, miközben a szónok a multinacionális vállalatokat bírálta.
– Azért van Magyarország válságban, mert mindent eladtak a külföldieknek - magyarázta a szónok. – Amikor az Európai Unióban baj, nálunk zárják be a gyárakt és bocsátják el az embereket; mi fizetjük meg a németek és a franciák jólétét. Az unió ránk helyezi a terheit. Azt akarják, hogy mi fizessük meg az ő jólétüket.
Thürmer Gyula fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy meg kell mondani az embereknek, hogyan éljenek most. Két éve a választásokon az ország megbuktatta a szocialistákat, egyszerűen azért, mert elegük volt belőlük, hiszen loptak, csaltak, korrumpálódtak.
– Fogjon össze mindenki, akinek baja van a kapitalizmussal – mondta az elnök. – Olyan választási rendszert akarunk, amelyben valamennyi társadalmi réteg küldhet képviselőt, és nem csak kizárólag a tőkések. Amikor válság van, nem szűkíteni kell a demokráciát azzal, hogy a választónak jelentkeznie kell ahhoz, hogy szavazhasson. Olyan parlamentet akarunk, ahol nem milliókat tesznek zsebre a miniszterek. Kapják meg a minimálbér kétszeresét, de ne többet. Azt akarjuk, hogy az internet legyen ingyenes minden fiatalnak, hogy beleszólhasson az ország ügyeibe.
A szónok arra kérte a választókat, hogy megismerve a párt elképzeléseit, támogassák a választási programot. Ma már nem elég panaszkodni, illetve arra várni, hogy majd valami csoda történik. Ha engedjük, hogy belénk rúgjanak, akkor ezt megteszik máskor is, és addig fognak rugdosni bennünket, amíg el nem pusztulunk.
A tájékoztató után lehetőség volt kérdezni, ezt a közönség ki is használta. Akadt, aki azt kérte számon a párton, miképp lehetséges, hogy Gyurcsány Ferenc még szabadlábon van, más az ellenzéki összefogást sürgette.
Délután az elnök és kísérete Tiszaligeten járt a gulyásfesztiválon. A Munkáspárt sátránál árusított könyvekből néhányan vásároltak is, az újságokból és propagandaanyagokból pedig kora délután egy darab sem maradt. Ugyanerre a sorsra jutott a szolnoki párttagok által főzött ízletes gulyás és sör is, amelyet a fesztivál látogatói fogyasztottak el.

A Baloldali Front szolidaritási tüntetése az ecuadori nagykövetség előtt

Ecuador budapesti nagykövetsége előtt tartott szolidaritási tüntetést 2012. szeptember 4-én a Baloldali Front tagsága, kiegészülve az akcióhoz csatlakozó Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete (MIKSZ), a Latin-Amerika Társaság és az ENSZ által elismert nemzetközi szocialista szervezet, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség képviselőivel. A rendezvényen beszédet mondott a Baloldali Front Országos Vezetőségének tagja, Pethő Gábor, majd átadták a résztvevő szervezetek Rafael Correa elnöknek címzett közös levelét Ecuador budapesti nagykövetének. A nagykövet úr örömmel vette át a levelet és válaszában kifejtette, hogy nagyra tartja a fiatal magyar baloldal törekvéseit, illetve ígéretet tett a levél kormánya felé való továbbítására.

 

Pethő Gábor vezetőségi tag beszéde a tüntetésen

Kedves barátaink!
A Baloldali Front nevében köszöntök mindenkit a szolidaritási megmozdulásunkon. Támogatásával és jelenlétével megtisztelt minket a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, a Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete és a Latin-Amerika Társaság is, akiknek ezúton köszönöm, hogy csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz.
Azért jöttünk el ma ide, Ecuador budapesti nagykövetsége elé, hogy üdvözöljük Rafael Correa elnök bátor kiállását a szólásszabadság mellett. Az Ecuadori Köztársaság államfője menedékjogot biztosított Julian Assange-nek, a WikiLeaks portál alapítójának, aki elsősorban az amerikai diplomáciai iratok kiszivárogtatásával tette magát a nyugati hatalmak ellenségévé.
Hat év telt el a WikiLeaks alapítása óta, ma már világszerte rengeteg emberhez eljutott a szervezet híre, érdemes hát röviden áttekintenünk a történetét. A szervezet 2006-ban jött létre, elsődleges célja, hogy nyilvánosságra hozzon olyan titkos anyagokat (kormányzati, banki, katonai információk), amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot, és amelyek feltárják az olykor csúf igazságot az események hátteréről, okairól. A WikiLeaks tevékenysége a szólásszabadságon alapul, célja, hogy elősegítse a demokrácia erősödését és a korrupció elleni harcot. Forrásaik névtelenek, hiszen gyakran illegális módon jutnak információhoz, és a kiszivárogtatók akár életük is veszélyeztetik. Nem kérnek senkit, hogy adjon ki adatokat, de lehetőséget adnak rá, s a szervezetet segítő újságírók, önkéntesek ellenőrzik, magyarázatokkal látják el a szövegeket. Nem módosítják, csak abban az esetben, ha olyasmit találnak, ami leleplezné a forrásukat.
Julian Assange ausztrál újságírót, a portál alapítóját kezdetben díjakkal tüntették ki, később egyre több ellenséget szerzett. Közzétett anyagokat a a 2006-os elefántcsontparti egészségügyi krízisről, amikor egy svájci cég hajója szennyező anyagot öntött a tengerbe, anyagokat közölt a szcientológiai egyház kézikönyveiről, a Guantanamo Bay-beli fogolykínzásokról, bankokkal kapcsolatos botrányokról, és beszámolt a kenyai ítélet nélküli kivégzésekről.
2010-ben robbant a WikiLeaks-bomba, amikor az afganisztáni és iraki háború került sorra. Titkosított dokumentumok sora került nyilvánosságra, és az egész világot megrázta a „Collateral Murder”, azaz „Járulékos gyilkosság” című videófelvétel az iraki háborúról. A videón egy harci helikopter fedélzeti ágyújának keresőjén keresztül látható, amint az tüzet nyit egy csoport irakira, köztük ártatlanokra, gyerekekre, és a Reuters két újságírójára is, mint később kiderült. A „tiszta háború” hamis képének lerombolásához nagyban hozzájárult a felvétel, amin nem csak a gyilkosságok látványa sokkoló, hanem a katonák cinikus megjegyzései is. Akkor az információkat egy amerikai katona, Bradley Manning szivárogtatta ki. Már két éve őrizetbe vették, hazaárulással, kémkedéssel, az ellenség segítésével vádolják a fiatalembert. A WikiLeaks ügy eddigi egyetlen letartóztatottját ügyvédje szerint kínozták és megalázták a börtönben, életfogytiglan, vagy akár 150 év börtön is várhat rá.
Szintén ebben az évben elkezdődött a háború a WikiLeaks ellen, az adományozás, anyagi forrásaik, internetes megjelenésük ellehetetlenítésére irányuló kísérletek. Assange ellen Svédországban letartóztatási parancsot adtak ki nemi erőszak gyanújával, amit ő tagad és politikai hátterű támadásnak tart. 2010 év végén önként jelentkezett a londoni rendőrségen, házi őrizetben volt, majd idén nyáron Ecuador londoni nagykövetségére menekült, Rafael Correa elnök pedig menedékjogot adott neki. Assange attól tart, Svédország kiadná az Egyesült Államoknak, ahol akár halálbüntetés is várhatna rá. Aggodalmát világszerte sokan osztják, ahogy Michael Moore és Oliver Stone filmrendezők felhívták rá a figyelmet a New York Times hasábjain: Assange nem akar ellenszegülni a svéd igazságszolgáltatásnak, a svéd hatóságok számára adott volt a lehetőség, hogy az ecuadori követségen hallgassák ki Assange-t, ám más esetekkel ellentétben most nem voltak hajlandóak külföldre utazni. Assange elmenne Svédországba, ha biztosítékot kapna, hogy nem adják ki az Egyesült Államoknak, ilyen biztosítékot azonban nem kapott. Assange egyelőre nem tudja elhagyni Ecuador londoni nagykövetségét a kiadatással kapcsolatos félelme miatt, az angol hatóságok korábban már a nagykövetségbe való behatolással is fenyegetőztek.
A most vázolt történet aligha szorul magyarázatra.
Miért fontos a WikiLeaks, miért döntöttünk úgy, hogy idejövünk köszönetet mondani Ecuadornak, amiért megvédené a szervezet arcát, Julian Assange-t? A WikiLeaks törekvése, a nyitott kormányzás a szólásszabadság és a demokrácia olyan eszménye, amely sokak szemében szálka. Számtalan olyan információ került napvilágra, amely súlyos bűnöket leplezett le, s egyúttal nagy pofont adott a közvéleménynek. Olyan pofont, amely felébreszti az embereket, akiket sötétben akarnak tartani – hogy ismét Stone-t és Moore-t idézzük.
Mi akik itt vagyunk, jelenlétünkkel hitet teszünk a szólásszabadság és a sajtószabadság mellett. Többen kint voltunk az utcákon akkor is, amikor 2003-ban az iraki háború ellen tüntettünk. Most nincs itt akkora tömeg, amekkorát ez az ügy megérdemelne, de világszerte sokan hiszünk ugyanabban az ügyben. Kiállunk Ecuador mellett, mert szembement a nyugati agresszióval, mely boszorkányüldözést indít azok ellen, akik leleplezik többek között az iraki háború borzalmait.
Azért vagyunk ma itt, mert a világ sajtószabadsága válságos helyzetben van. A földgolyón szétszórt embertársaink közül ezt kevesen láthatják olyan tisztán, mint Julian Assange. Általában kormányzati szinteken nem, hogy belátnák a helyzet súlyosságát és kiállnának a szabadság fenntarthatósága mellett, inkább önzően elhatárolódnak tőle és hagyják azt romlani. Az utóbbi hetek történései bár világviszonylatban elszomorítóak, azért mi mégis érezzük, hogy akad egy büszke szereplő. Ez a büszke szereplő az Ecuadori Köztársaság és kormánya, mert történelmi tettet hajtott végre a sajtószabadságért.

 

A Baloldali Front levele Correa ecuadori elnöknek

Őexcellenciája Rafael Vicente Correa Delgado Úrnak, az Ecuadori Köztársaság elnökének, Quito
Tisztelt Elnök úr!
Mi baloldali magyar fiatalok, az Ecuadori Köztársaság és más latin-amerikai országok iránt érdeklődők, 2012. szeptember 4-én eljöttünk az Ecuadori Köztársaság Nagykövetségéhez, hogy szolidaritási demonstrációnkkal és levelünkkel fejezzük köszönetünket Elnök Úrnak, amiért felemelte a szavát a szólásszabadság érdekében.
Az Ecuadori Köztársaság egyedüliként tett nagyon fontos gesztust azzal, hogy menedékjogot biztosított Julian Assange-nak, a WikiLeaks portál alapítójának. A világ haladó erői mind elismerik ezt a gesztust, mert védelmébe veszi a szólásszabadságot a nyugati hatalmak agressziójával szemben.
Az Ecuadori Köztársaság a nemzetközi emberi jogok elveinek megfelelően cselekedett és döntését világszerte üdvözlik mindazok, akiket felháborít az az igazságtalanság, hogy az Egyesült Államok kormánya „high-tech terroristának” nevezi Julian Assange-t, aki nem tett mást, mint leleplezte súlyos bűneik egy részét.
Ecuador védelmébe vette Julian Assange-t, és ezzel a bátor lépéssel példát mutat a világnak: merjünk szembeszállni, merjünk kiállni az igazság mellett.
Tisztelt Elnök úr! Magyarország és a világ haladó erőinek nevében köszönjük, hogy kiállt a korlátlan szólásszabadság mellett.
Budapest, 2012. szeptember 4.
Tisztelettel:
Baloldali Front - Kommunista Ifjúsági Szövetség
Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete

Thürmer Gyula Szolnokon

Meghívó

2012. szeptember 8-án szombaton Szolnokra látogat Dr. Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt országos elnöke.
A megyeszékhely Ságvári Endre körúti vásárcsarnokánál délelőtt 10.30 órakor sajtótájékoztatót tart a párt elkészült programjáról a sajtó képviselőinek és a város lakóinak. Válaszol az érdeklődők kérdéseire.
A program részletesen foglalkozik hazánk és az állampolgárok nehéz helyzetével, a gazdasági válság okaival, és a válság megoldásának lehetőségeivel.
A tájékoztatóra tisztelettel meghívja Önt a Munkáspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöksége.

Tiszabura: "Végre ismét hallom az elvtárs szót"

Jászkun Munkás, 2012. június

Kongresszus után

A Munkáspárt 24. kongresszusa elfogadta az Új Programot. Ezt követően a végrehajtásra kell erőnket összpontosítanunk, és nagyon fontos, hogy a választásokig a polgárokhoz eljuttassuk, amely igen nehéz feladat. El kell magyarázni az embereknek, hogy mit akarunk, mert az Új Program nem a pártnak készült, hanem a társadalomnak. A gondolatom Kádár Jánostól származik. Az MSZMP XI. kongresszusának vitazáró beszédében ismételten hangsúlyozta:

„Tudnunk kell, hogy – próbálkozhatunk bár a legjobb szándékkal – akarata ellenére senkit sem boldogíthatunk. Előbb annak az útnak a helyességéről kell meggyőzni az embereket, amelyre hívjuk őket, s el kell érnünk, hogy kövessenek bennünket.” (MSZMP XI. kongresszusának jegyzőkönyve, 453. oldal)

Úgy gondolom, hogy ez számunkra fontos útmutatás. Nagyon lényeges a pártszervezetek propagandamunkája és tömegkapcsolata, amely a következő módon valósulhat meg:

·         A pártszervezetek folyamatosan ismertessék a választópolgárokkal a párt Új Programját.

·         Folyamatosan figyelni kell a választópolgárok hangulatát.

·         Lehetőség szerint bevonni a választópolgárokat a politikánk végrehajtásába. A megvalósulás érdekében fontos, hogy a Munkáspárt politikai tevékenysége nyilvános legyen.

Ez a párt munkastílusának egyik fontos jellemzője. A párt tagjai ismerjék a párt Új Programját, és azt a politikai felkészültségüknek megfelelően terjesszék. El kell mondani az embereknek, hogy a Munkáspárt őértük végzi a munkáját, és ehhez kérjük azok támogatását. Ez az Új Program túlmutat a kapitalista társadalmon, mert szerintünk a többségnek csak a közösségi társadalom akar és tud többet adni. Tapasztalataim azt igazolják, hogy a nyílt, őszinte tájékoztatásnak kedvező politikai hatása van. Növelni kell a párt iránti bizalmat, és így kitartó munkával be tudjuk az embereket vonni a párt támogatásába, amelyre nagy szükség van.

Lenin a döntő láncszem felismerését nagyon fontos tényezőnek tartotta, amelyet „A szovjethatalom soron lévő feladatai” című művében fejtett ki. A lényege, hogy az adott történelmi pillanatban megtaláljuk azt a láncszemet, amely fontos. Véleményem szerint most az embereket győzzük meg arról, hogy csak együtt közös erővel lehet fellépni a munkanélküliség, az elszegényedés és a kilakoltatás ellen. Ezekhez ad útmutatást a Munkáspárt új programja. A jelenlévő párttagok és meghívottak délután kisétáltak a Fiumei úti sírkertbe, ahol Kádár János születésének 100. évfordulójára emlékeztünk. Jó hangulatú felvonuláson éltettük Kádár Jánost, a szocializmus időszakát, és buzdítottuk az embereket, tartsanak velünk.

Horváth Sándor

Bal, jobb

Mióta az 1789-es francia polgári forradalom konventje „földrajzilag” megjelölte helyét a haladás és a maradás híveinek, tarta a vita arról, érvényes-e a politikai „bal” és „jobb” ilyetén megjelölése.

Ma sokan azt vallják, higy ez a fogalompár elveszítette időszerűségét, mert „tisztán”, egyértelműen nem jelentkezik sehol: mindkét tábor jegyei fellelhetők itt is, ott is. A Fidesz – voksait szaporítandó – baloldali intézkedéseket is hoz, miközben magát öntudatosan jobboldalinak tekinti.

A bal- és jobboldaliságnak számtalan ismérve van, s nem lesz baloldali az a konzervatív, aki néhányat kisajátít a baloldali komplexumból. Helyénvaló-e fenntartani e minősítést ma, amikor a közélet annyira összetett, amikor gomba módra szaporodnak, vagy eltűnnek a különböző színezetű, de sterilen sohasem jelentkező árnyalatok? Nem volt a politikai harc egyszerű a múltban sem. Mindig sokféle érdek feszült egymásnak: osztályérdek, klikkérdek, vallási ellentét, nemzetiségi különbségek, az egész haza és a szűkebb pátria közötti ellentmondások stb. Az is nyilvánvaló, hogy az egyes pártok és szervezetek, melyek osztályérdekeket képviselnek, csak úgy tudtak fennmaradni a „konkurenciaharcban”, ha osztálybázisukat tömegbázissal támasztják meg. Hitler a retorika szintjén sem csak a finánctőke bizonyos rétegeit, „tiszta fajú árjáit” védelmezte, hanem széles tömegeket is befolyása alá vont, céljai megvalósítása érdekében. Ezért igen intenzív propagandát folytatott. Így történhetett, hogy elemi érdekeikkel mentek szembe a kétségbeesett, hiszékeny munkások és szegényparasztok milliói, amikor beálltak a nemzetiszocialisták táborába. Vajon elérhette-e volna Orbán Viktor a kétharmados többséget, ha nyíltan csak a jómódú polgárokra építi hatalmi harcát 2010-ben?

A populizmus, a demagógia tehát elengedhetetlen eszköze a választási küzdelemnek, ám nemcsak a Fidesz, de a szocialisták és más polgári pártok esetében is. a bal- és jobboldali megjelölés nem csupán az adott szervezet objektív természetére utal, hanem a megtévesztést is célozza.

Egyesek azért tagadják a jobb- és baloldaliság létjogosultságát, hogy leplezzék igazi arcukat, mások, mert úgy látják, ma már eltűntek a határok pártok és osztályok között, s értelmét veszítette a különbségek kihangsúlyozása. „Eltűnt” a munkásosztály, a „középosztály” tömöríti a korábban egymással szembenálló homogén csoportokat – mondják. A politikai-ideológia falak is feleslegessé váltak. Itt az ideje egy homogén eszmerendszer alkalmazásának! Jelen esetben az „orbánizmus” tölti be ezt a funkciót: egy a zászló, egy az eszme, egy a párt!

Meggyőződésem, hogy a jobb-és baloldaliság – értékrendünk szerint – nem veszítette el időszerűségét, mert a tőkés rendszer, az osztály, a magántulajdon és a kizsákmányolás viszonyai között fennállnak az antagonisztikus ellentétek, s ennek kifejezői, a politikai és az ideológiai tényezők.a bal- és jobboldaliság fogalmát nem szabad elvontan kezelni, az nagyon is függvénye a konkrét történelmi-társadalmi helyzetnek, annak adekvát megjelenítése. Ma baloldali az – aki szem előtt tartva a nemzet és a haladás összhangját – harcol a tőkés rend, a kizsákmányolás ellen, az össznépi érdekek szem előtt tartásával felszabadítja a dolgozókat, és a közösségi társadalom felé irányítja őket. Természetesen  realitások messzemenő figyelembe vétele mellett, nehogy a tömegek az álforradalmiság és a kalandorság csapdájába essenek. Ugyanakkor nem idegenek tőlünk a részleges antikapitalista lépések, reformok sem, ha azonban kialakul a forradalmi helyzet, frontális támadásba kezdünk a tőkés rend ellen.

Szektásság lenne azonban azt hinni, hogy csak mi, kommunisták vagyunk baloldaliak, de a következetesség valóban kizárólag ránk jellemző. Becsülni kell a viszonylagos baloldaliságot is, mert szövetségesek, útitársak nélkül aligha jutunk el a szocializmusba.

Hegedűs Sándor

Választ várunk

Kádár János születésének 100. évfordulója alkalmából a magam és a javaslattévő Molnár Istvánnéval (06-56/220-415) kezdeményezzük, hogy az országgyűlés tagjai a kabinet, a miniszterelnök vizsgáltassa felül a rendőrségi, ügyészségi anyagokat a sírgyalázás esetében. Hogyan történhetett meg egy volt magyar miniszterelnök sírjának ilyen aljas meggyalázása? Ismeretlen előttünk a rendőrségi jelentés tartalma. A magyar nép és a magyar nemzet nem törődhet bele ebbe a gyalázatba és szégyenbe.

Sokaknak és a javaslattévő Molnár Istvánnénak fájó és gyászos emlék ez, és ebben az ügyben nem történt érdemleges dolog. A hatalom elhallgatja, ez pedig bűn. Ilyen történelmi múltat élünk. Az illetékes hatóságok vizsgálják meg újra, és a bűnösöket találják meg.

Koczka Béla

Hadilábon az igazmondással

A politikusok nyilvános megnyilatkozásai közben gyakran bosszankodom, hogy némely törvényhozók mi mindent hordanak össze politikai ellenlábasaikról. Hogy „egészpályás letámadás” néven elhíresült szövegeléseik közben milyen konokul ismételgetik valótlan vagy bizonyíthatatlan állításaikat. Olykor megtörténik, hogy hetekig vagy még tovább traktálják velük a közvéleményt. Nem számít nekik, hogy mit mondanak, milyen ostobaságot fecsegnek. Lényeg, hogy minél többen figyeljenek rájuk, minél többen beszéljenek róluk. Zavartalanul tehetik, hiszen az országgyűlési képviselőség nyújtotta mentelmi jog garantálja részükre az alaptalan vádaskodásokért viselendő felelősség alóli kibúvás lehetőségét. Emellett azt is tudják, hogy a további inszinuálásra bármikor kész társaik nem fogják a mentelmi jogukat hatósági eljárás lefolytatásának lehetősége végett felfüggeszteni.

Élt hajdanán egy hírhedett propagandaminiszter: Goebbelsnek nevezték. Neki tulajdonítják az alábbi tézist: „Minél többször és minél harsányabban hangzik el a hazugság, a tömeg annál inkább elfogadja igaznak”. Amikor bizonyos politikai potentátok különféle valótlanságok ismételgetésével igyekeznek szimpátiagyarapító tömeghatásra szert tenni, tulajdonképp e torz nézőpont szellemét követik.

Persze nem állítható, hogy a valóság tényeinek elferdítői, meghamisítói ne ismernék az igazságot. Csakhogy az akarnokság, mely a hatalom megszerzése, megtartása, illetve visszaszerzése közben inspirációt nyújt, túllépteti őket az erkölcsösség határain. Mellékes, hogy „kilóg a lóláb”. Úgy vélik, ha már foghíjas felkészültség birtokában képtelenek tehetségesebb, rátermettebb társaik fölé kerekedni, mószerolással, lejáratással talán előnyre tehetnek szert velük szemben. Gyakorlati példák sora bizonyítja, hogy egy-egy botcsinálta ásatag szándékú politikus számára milyen hatásos eszköz lehet ez arra, hogy a közéleti színtéren pozícióelőnyt csikarjon ki magának a politikai ellenfelével szemben. A korlátlan véleménynyilvánítás adta jogon némelyek olyan komoly ábrázattal hazudoznak a nézőknek, hallgatóknak, olvasóknak, hogy sokaknak az a képzete támad, hogy olyan bugyuta fajankónak tartanak minket, mint akik elhisznek mindent, amit mondanak. Persze az is tapasztalható a gyakorlatban, milyen sokan felülnek a politikusok által szajkózott ostobaságoknak. Naivitásuk folytán úgy vélekednek: nem mondanák, ha nem fedné a valóságot. Mások meg azt tartják: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Holott tudhatnák, hogy nemcsak szélfúvás szokta előidézni a haraszt zörgését.

Dr. Südi Bertalan

Tűnjetek el, becstelenek!

Magyarországnak gyakran voltak

Egekbe kiáltó bajai,

S akkor nem lelt orvost magának,

Ha üldözték azt bitangjai.

Gyakran evett elejtett élőt

A dögöt áhító hiéna,

És mindig adott újult erőt

Öldösni a megszerzett préda.

Gyakran születtek a magyarnak

Árulásra képes fiai,

S voltak gyűlöletes haragnak

Vétlen pusztult áldozatai.

Utóbb hamis ígéretekkel

Rábeszéltek milliókat,

Hogy magasra tartott kezekkel

Éltessenek link fírolókat.

Közülük sokan lépre mentek,

Nem észlelték a vészhatást,

Ma végre ők is felszisszennek,

Mert látják, érzik a rothadást.

Gyógyuljanak meg a hazának

Égetőn lüktető sebei,

Leljen végre orvost magának,

S tűnjenek el becstelenjei!

Südi Bertalan

Összegzés

Most már igen sokan belekóstoltak a kapitalizmusba, ideje lenne a legfőbb jellemzőit sorra venni.

Milyen is a kapitalista? Nem emberközpontú. Mindenben a saját érdekét követi, csak az számít. Irigy, másokat lenéz, utál és gyűlöl, csak addig van rád szüksége, amíg az ő érdeke azt megkívánja. Átver, becsap, kihasznál a végtelenségig, azt sem bánja, ha éhen halsz a családoddal együtt. Lelketlen és álszent, képmutató és hazug, ráadásul ostoba, mert nincs benne könyörület, se irgalom.

Nagyon szeret parancsolni, másokat megalázni, főleg ha szegény szolga. Viszont ha egy tőle nagyobb úr elé kerül, akkor úgy viselkedik, mint egy csúszómászó féreg, alázatos a sárga földig. Vagyis undorító ez a módi, mert a műveletlenségből való viselkedés örökös tulajdonsága a régi, ún. úri világnak.

Ez egy átkozott ragadvány az emberek életében. Mert ha egy kicsivel gazdagabb volt, már lenézte a szegényebbet. És úgy látszik, hogy ebből még nem gyógyultak ki, és amíg kapitalizmus lesz, ez mindig is elő fog bújni. Ezért kell olyan közösségi társadalom, ahol harmónia létezik.

Dudás György

„Szabadság”

A történelem folyamán valamennyi országnak voltak jeles napjai, amikor a hatalommal szemben fellázadt a nép az uralkodó osztály túlzott elnyomása miatt. De lehet, hogy egy másik ország elnyomása ellen lázadt fel. Ilyenkor az elnyomott nép mindig a „szabadság” eszméjéről álmodozik. Véleményem szerint „szabadság” semmilyen kizsákmányoló társadalomban nem lehetséges, mégpedig azért nem, mert ezeket a lázadásokat, felkeléseket, bár jóindulatúak voltak, de többségében magántulajdonos személyek vezették.

„Szabadság” csak közösségi társadalomban lehetséges, ahol nincsenek tőkések, gyártulajdonosok, de koldusok sincsenek. Magyarországot véve alapul, néhány példa:

1437. Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelés

1514. Dózsa parasztháborúja

1703-1711. Rákóczi szabadságharc

1848-49. Forradalom és szabadságharc

Mind a „szabadság” jegyében folyt. De ha jobban megnézzük, a vezetők mindenhol a magántulajdonnal rendelkező elöljárók, nemesek, bárók, grófok soraiból kerültek ki. Eszükben sem volt a köznépet felszabadítani, legfeljebb könnyítettek volna a helyzetükön. Ez a segítőkészség csak azért volt, mert ők is elégedetlenek voltak az uralkodókkal szemben.

Budai Nagy Antal és csapata: Kolozsvári János, Világos Berki Oláh Mihály, valamint Dózsa György és csapata, Dózsa Gergely, Mészáros Lőrinc ceglédi pap nemesek és köztisztviselők voltak. Ugyanez jellemzi az 1703-tól 1711-ig tartó Rákóczi szabadságharcot és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vezetőit is. Vajon ha a felsorolt események közül bármelyik is olyan győzelemmel végződött volna, hogy nem kellett volna félni mondjuk külföldi támadástól, tényleg „szabad” lett volna a nép? Téved, aki azt hiszi, hogy igen. Hogy miért nem, annak a magántulajdon az oka. Mert melyik magántulajdonos áldozta volna fel vagyonát embertársa javára? Széchenyi, a legnagyobb magyar, aki egy éves jövedelmét is felajánlotta a haza javára, a grófi nagybirtokát is átadta volna a közösségi tulajdon javára? Ez a kérdés ma is feltehető minden nagy magántulajdonosnak. Sajnos a válasz mégis az lenne, hogy nem.

Hazánk történelmének folyamán két esetben lett volna mód arra, hogy eljöjjön végre a nép szabadsága. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején, és a második világháború után, amikor ölünkbe esett a lehetőség, de nem éltünk vele. Ebből lehetett volna népszabadság. Sajnos, ez megbukott, mert még a nincstelenek, hontalanok nagy része ma is még a magántulajdon után epekedik. Ez pedig nagy baj.

Ezért, amíg a nagy magántulajdon (gyár, bank, nagybirtok) létezik, addig a szegény ember ne ábrándozzon „szabadságról”.

Fáni Lajos

Rövid hírek

Május 26-án a Munkáspárt megtartotta 24. kongresszusát. Elfogadtuk az Új Programot. Jóváhagytuk a párt új jelképét, munkásember kezében kalapáccsal, háttérben a párt vörös színével, előtérben a Munkáspárt felirattal. Jóváhagytuk a párt kitüntetési rendszerét: „A Munkáspárt aranyjelvénye” kitüntetést megyénkből Herczegh Klára, a Jászkun Munkás főszerkesztője, „A Munkáspárt Vörös Lobogója” jelvényt pedig Dull Norbert Krisztián viselheti.

Thürmer: 1989-ben már nem volt senki, aki kész lett volna meghalni a szocializmusért

Kádár János halálának 23. évfordulójára emlékezett a Munkáspárt szombaton. A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Botta Melinda és Nagy Attila, a párt Központi Bizottságának tagjai szóltak a egybegyűltekhez, majd Thürmer Gyula,  a Munkáspárt elnöke tartott ünnepi beszédet.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde

(Budapest, 2012. július 7.)

Kedves Elvtársak!
1989. július 3-án, hétfőn 18 óra 32 perckor az MTI aggasztó hírt közölt a világgal: „Hétfőn délelőtt kórházba szállították Kádár Jánost. Az idős politikust tüdőgyulladással, valamint heveny légzési és keringési elégtelenséggel kezelik. A beteg állapota súlyos.”
Mi, akik megéltük, tudjuk: ezekben a napokban egy ország aggódott érte. Mi lesz vele? Mi lesz velünk? Mi lesz az országgal?
Egy nappal később az MTI jelentette:  „Az elmúlt 24 órában Kádár János állapota válságosra fordult.”
Július 6-án, csütörtökön reggel az MTI kiadta az utolsó hírt: „A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága mély fájdalommal tudatja a párt tagságával és az  egész magyar néppel, hogy 1989. július 6-án, csütörtökön 9 óra 16  perckor hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Kádár János elvtárs.”
Sírtunk azokban a napokban. Volt, aki az utcán sírt, és az volt a legmegdöbbentőbb, hogy senki sem szólta meg érte.  Mások lelkükben sírtak, titkolva fájdalmukat a külvilág előtt. Akár így, akár úgy, de egy pillanatra sokmilliónyian úgy éreztük, hogy minden elveszett. Éreztük a veszélyt, mi, a dolgozó emberek, a munkások, a parasztok.
De mit tettünk? Tüntetett a munkás a gyár előtt, hogy ne privatizálják az üzemet?  A tsz-parasztok a parlament elé vonultak, hogy megakadályozzák a szövetkezetek szétverését? Fegyver fogtunk, hogy megvédjük a munkás-paraszthatalmat?
Nem fogtunk fegyvert sem, bár akkor már tudtuk, ki az ellenség. Nem sztrájkoltunk, nem tüntettünk. Másnap kimentünk az utcára, tízezrével. Kádárhoz mentünk, hogy búcsúzzunk tőle.
A gyásszal lázadtunk. Bíztunk abban, hogy Kádár halála felrázza a népet kényelmes létéből. Reméltük, hogy a dolgozók ebben az utolsó pillanatban megértik, hogy a szocializmus vívmányai csak azért lehetségesek, mert munkáshatalom, szocializmus van.
Bíztunk abban, hogy Kádár utódai közül valaki csak cselekedni fog. Valaki csak felemeli a vörös lobogót, mint ahogyan ’56-ban Kádár tette. Tudtuk, kik állnak az ország, a párt élén. Tudtuk, hogy egy sincs közöttük, aki Kádárhoz méltó. Nem voltak már lánglelkű forradalmárok. Nem volt senki, ki kész lett volna meghalni a szocializmusért. Meghasonlott hivatalnokok, kapzsi értelmiségiek, percemberkék, párt-és KISZ-es apparatcsikok vezették az országot.
Lehet ma bármit mondani, magyarázkodni, de egy biztos: árulók voltak. Elárulták a vörös zászlót, elárulták a munkásokat, elárulták a dolgozókat, és végső soron elárulták Magyarországot.
Ez a mi bajunk, hogy utólag vagyunk okosak. Az a bajunk, hogy mástól várjuk a megoldást, mikor nekünk kellene cselekedni. Ma milliók mondják, hogy jobb volt a Kádár-rendszer. Ha ilyen jó volt, miért nem védted meg? Vagy, ha már nem védted meg, miért nem vagy ma itt, velünk?
Sokan dőlnek be a tőkés médiának. Már azt is elhiszik is, ami nem is volt. Mit mondanak sokan? Jó volt a Kádár-rendszer, de a párttitkárok megszedték magukat. Tiltották a rockzenét, meg nem lehetett külföldre utazni. Jó volt, jó volt, de azért még se egészen.
Na, álljon meg a menet! Ki szedte meg magát a Kádár-rendszerben? Kádár talán milliárdos volt?  Mi maradt utána? Villa? Uszoda? Drága holmik?
Nézz körül a mai világban! Hány milliárdos lett itt húsz év alatt! Budapesten épülnek olyan lakások, ahol egy négyzetméter 600-700 ezer forint.  Tudod, huszonhárom éve itt rohadunk ebben az országban. Húzzuk az igát napi 16 órában. Nyáron nem megyünk a tengerre, a gyerek sem kap Nike-cipőt! És még se vagyunk gazdagok! Nekem senki se magyarázza, hogy becsületes munkával milliárdokat lehet keresni! Mindegyiktől elvenném a házát, és beállítanám a sorba, a munkaügyi hivatal elé. Próbálj meg megélni, mint mi, ha meg nem, akkor pusztulj innen!
Tiltották a rockzenét? Lehet, de tiltották a kábítószert is. Védték az ifjúságot. Ki védi meg ma a te gyerekedet? Csepelen minap találkoztam két iskolás fiúval. Egy heti tábor 40 ezer tábor, ennyit bírnak a szüleik. A többit az utcán töltik. Na, ez a kapitalizmus.
Nem lehetett utazni a szocializmusban? De lehetett, legfeljebb nem gyakran. Ma utazhatsz, de te hányszor voltál külföldön? Utazhat az, akinek pénze van.
Nem volt jó neked a Kádár-rendszer? Neked, a munkásnak? Egyet mondjál! Én azt mondom, barátaim: a magyar nép jól élt a Kádár-rendszerben. Az, aki azt mondja, hogy a Kádár-rendszerben rosszul éltünk, nyomorogtunk, az hazudik.
Nem volt minden fenékig tejföl, ez igaz! Akkoriban tudtunk az ország bajairól. Mindenki tudott. Hogyne tudtunk volna? Nem azért tudtuk, mert erről beszélt az ellenzék, Csoóritól Kis Jánosig. Tudtuk, mert mi itt éltünk. Mi nem mentünk ki Amerikába ’56-ban. Mi nem disszidáltunk nyugatra később sem. Mi itt dolgoztunk, itt éltünk, itt örültünk annak, ami va
Dolgoztunk, mert volt munkánk. Fizetést kaptunk. Kevesebbet persze, mint nyugaton adtak volna, de tisztességgel megéltünk belőle. Hetente egyszer étteremben ettünk, tellett rá. Nyáron elmentünk nyaralni, mert a szakszervezettől kaptunk beutalót. Gyerekeink születtek, iskolába mentek. A tanévkezdés nem volt olcsó, de kibírtuk. Mindenre nem tellett, vagy legalább is nem rögtön.  A családban is választanunk kellett: számítógépet vegyünk vagy videomagnót. Vagy az egyik, vagy a másik. A számítógépet vettünk, de később lett videó is.
A lakásra várni kellett. De bíztunk abban, hogy előbb vagy utóbb, de lesz saját lakás. Ha egy ország képes 15 év alatt 1 millió lakást felépíteni, akkor csak jut nekünk is. S, jutott, igaz, kicsi panel Békásmegyeren, de a miénk volt. S nem csak jutott. Óbuda, Kőbánya, Kispest, Újpest, Csepel a szemünk láttára épült fel.
Mit gondolsz, miért utálják a kapitalisták ennyire Kádárt? Miért szidja a Fidesz útszéli hangnemben a kádári korszakot? Azért, barátaim, mert Kádárnak sikerült az, ami a magyar tőkés rendszernek nem sikerült. Antalltól kezdve Horn Gyulán át Orbán Viktorig senkinek.
A magyar tőkések 23 éve vannak hatalmon. Kádár 1956-ban került hatalomra. 23 év elteltével, 1979-ben Magyarországnak volt fejlett ipara. Mezőgazdaságát az egész világ irigyelte. Ma Magyarországnak se saját ipara, se saját mezőgazdasága.
A hetvenes évek végére az Ikarus a világ negyedik legnagyobb buszgyára lett, a Mercedes, a LIAZ és a Toyota után. Ma nem lényegében nem gyártanak magyar buszokat.  Budapest vezetése azzal van éppen elfoglalva, hogy bugyikékre festeti át az összes buszt.

A hetvenes évek végén 1,9 millió szarvasmarha volt Magyarországon. 2011-ben már csak 698 ezer. Akkoriban 8,5 millió sertés volt az ólakban, ma már legfeljebb 3 millió. Akkoriban közel 80 kg húst ettünk meg fejenként, ma kevesebbet, mint 60-at. Tejet ma kevesebbet iszunk, mint 30 éve.
A Kádár-rendszer mindenkinek munkát adott. Ma másfélmillió ember fölösleges ebben az országban. Melyik a jobb?
A Kádár-rendszerben napi 8 munkából tisztességesen megéltél. Ma tizenhatot gürizel, és még sem élsz meg. Melyik a jobb?
Kádár hatalomra jutásakor a GDP 1,5 százalékát költötték tudományos kutatásra. 23 évvel később 3,75 százalékát, ma az egy százalékot sem éri el.
A tőkések Kádáron töltik ki a dühüket, de tudják: a Kádár-rendszer sikere a magyar társadalom sikere volt. Annak a társadalomnak sikere, ahol a parlamentben munkások és parasztok ültek, ahol a gyár, a bank a közösségé, a társadalomé volt, ahol tervszerűen fejlesztették a gazdaságot.
De a tőkések tudnak még valamit. És ezért nem csak dühösek, de félnek, rettegnek. Tudják: A Kádár-rendszerben egyszer sikerült jobb életet teremteni a dolgozónak, a munkásnak, a parasztnak. Ha egyszer sikerült, sikerülni fog újra!
Barátaim!
A történelem nemes feladatot adott nekünk. Védjük meg a pártot, vigyük tovább Kádár János ügyét!
Mi, munkáspártiak 1989. december 18-án, hétfőn, pár órával első kongresszusunk után eljöttünk ide, hogy jelentsük Kádár elvtársnak: a munkások, a dolgozók pártját újjászerveztük. A Munkáspárt él és dolgozik.
23 év telt el. Ma új feladataink vannak. A világ forrong.  A tőkés rendszer új válságba sodródott. Ez a válság a kapitalizmus lényegéből fakadt, és láthatóan a tőkés országok nem tudják megoldani. A tőkés erők mindenütt csökkentik a szociális és más közkiadásokat. Korlátozzák a dolgozók jogait.
Egy megoldás van: a kapitalizmus leváltása, olyan társadalom megteremtése, ahol nem a pénz a fontos, hanem az ember.
Magyarországon a Fidesz azt ígérte, hogy munkahelyeket teremt, megvédi a magyar gazdaságot, igazságosan osztja el a válság terheit. Nem ez történik.
A munkanélküliséget nem tudta érdemben csökkenteni. A Mercedes és a többi nyugati beruházás túl sokba kerül a magyar államnak és közel sem teremt annyi új munkahelyet, mint, amennyire szükség van. A közmunka pedig nem munka, nem valóságos munkahely.
A kormány lefeküdt a külföldi és a hazai nagytőke nyomásának. A bankokra kivetett adókat visszavonják, újra mindent a dolgozókkal fizettetnek meg.
A főváros hídpénzt akar fizettetni az autósokkal. Ha nem vetted volna észre, elveszik a pénzedet! Előbb az árakat emelik, aztán adókat találnak ki. Elvehetnék a gazdagoktól is, de mivel ők a gazdagok, nem lesznek olyan hülyék, hogy maguktól vegyék el. Hidd el, még nincs vége! A gazdagok mindig kitalálnak valamit, Te meg fizetsz. Döntsd el, meddig tűröd még?
A Fidesz nem tud eredményt elérni. Ha nincs kenyér, jöjjön a cirkusz!  Ezért rúgnak bele lépten, nyomon a múltba. Ezért fosztják meg a szocialista rendszer vezetőit kedvezményes nyugdíjuktól. Ezért akarják most megváltoztatni az utcaneveket. Nem maradhat semmi, ami a Kádár-rendszerre emlékeztet.
Barátaim!
Emlékezzünk a 23 évvel ezelőtti tapasztalatra! Ne utólag legyünk okosak, hanem most!  Ne várjuk mástól a megoldást, nekünk kellene cselekednünk.
A tőke hatalmát kell korlátozni. Mi, dolgozók erre képesek vagyunk. Képesek, de csak akkor, ha küzdünk, ha harcolunk érte.
A tőkét csak a néptömegek, a dolgozók ereje korlátozhatja. Ha erősek leszünk, szervezettek, a tőkések kénytelenek lesznek engedményeket tenni.
Ha vállalod a harcot, van esélyed a túlélésre. Ha nem vállalod, ha meghunyászkodsz, biztos vesztes vagy. És addig fog a tőke rugdosni, amíg beledöglesz.
Gyere a Munkáspártba, váltsuk le együtt a rendszert!
Küzdjünk a tőke ellen ott, ahol nem vár bennünket!
Menjünk az utcára! Álljunk ki a dolgozók jogai mellett! Küzdjünk minden igazságtalanság ellen!
Segítsük az embereket napi ügyeikben, hogy bízzanak a forradalom nagy ügyeiben!
Mi, a Munkáspárt új közösségi társadalmat akarunk. Tanultunk a szocializmus történetéből. Biztosak vagyunk abban, hogy az új közösségi társadalom még többet és még jobbat fog adni.  Kövessük Kádár János örökségét, és induljunk el az új közösségi társadalom felé!
Barátaim!
Nem rettenhetünk meg és nem rettenünk meg a tőkések támadásaitól. Mit mondott Engels? "Ezek az Urak azt hiszik, hogy megváltoztathatnak egy dolgot azzal, hogy a nevet megváltoztatják.” Nem, barátaim, Kádárt nem lehet eltörölni. Kádár él, Kádár élni fog!
Éljen a Munkáspárt! Éljen a közösségi társadalom! Munkáspárt! Munkáspárt! Munkáspárt!

Botta Melinda beszéde

Kedves Elvtársak! Kedves Barátaink!

77 éves korában távozott tőlünk egy hosszú történelmi korszak meghatározó, névadó alakja, Kádár János. Most lenne 100 éves. 23 éve töretlenül éltetjük emlékét, halálának évfordulóján. Sok évig gyűlt össze szép nagy tömeg ezen a megemlékezésen. Egy kissé már megfogyatkoztunk azóta. Egy kicsit rosszkor ment el az öreg, mert mindig a rekkenő hőségben, a tűző napon állunk fegyelmezetten, hogy emléke előtt fejet hajtsunk. Emlékszem, ’89-ben is a rettentő melegben álltunk órák hosszat, hogy ravatala előtt tiszteletünket tehessük. Az a tömeg messze nem a mi pártunk későbbi támogatóinak sora volt, akkora tömeg be is vitt volna minket a parlamentbe. A mi cselekvő, szavazó támogatottságunk az ide kijáró tömeggel mérhető. Akik dacolva a hőséggel, öregen, betegen, vagy fiatalon, lelkesen ide kijárnak, azok a Munkáspárt igazi támogatói. De hiába várják, hogy egyszer ez a tömeg is elfogyjon. Hiába átkozzák ki Kádár Jánost nap mint nap, az ő emléke valahogy kitörölhetetlen. Becsvágyó karrieristák firtatták, kiket tart a magyar nép a legnagyobb politikusainak, s hiába rendszerváltás, hiába átkos korszak, Mátyás király meg Szent István után Kádár János volt a harmadik. Ma sem merik másképpen ábrázolni személyét, mint legalábbis ellentmondásos figurát, akinek nevéhez hozzátapad ugyan Nagy Imre és Rajk László tragédiája, mégis a legvidámabb barakkot teremtette meg Kelet-Európában, a létbiztonságot, az apró lépésenként gyarapodás biztos útját mindenki számára, és eközben mérhetetlenül szerényen élt. Legendák élnek róla!
Egyetlen dolgot lehet emléke ellen megkísérelni még: betiltani a nevét. A vörös csillag ügye szép pályát futott be az égen, anakronisztikussá, nevetségessé vált a tiltása, a kapitalizmus megerősítésén fáradozó Európa sem tud jobbat mondani Strasbourgban, mint hogy a jelkép viselése alapvető emberi jog, a magyar törvények méltatlanul ítélik el azokat, akik élnek ezzel a jogukkal. Igaz, hogy a magyar kormány nem törődik Strasbourggal – Strasbourg meg tizenkilenc éve csak most kezd törődni a magyar kormánnyal, már bocsánat –, de az emberek kinevetik ezt az ügyet, illetve a magyar kormányt ebben az ügyben. Nosza, ugrik a zsarnok: nemcsak a jelképeket, hanem az ezeket hordozó neveket is betiltjuk. A Munkáspárt annak idején másik jelvényt választott magának, néhány egyesület nemsokára új nevet kell hogy felvegyen. Nemcsak Vörös Csillag nevű üzem nem működhet, Kádár János nevű egyesület se legyen. Minden tilos, ami az önkényuralom – persze nem a mai önkényuralom, meg nem is a középkori, csak a szocializmusé – bármilyen jellemzőjére emlékeztet. Hát nem tudom, megállnak-e vörös csillagnál és Kádár Jánosnál, én összegyűjtöttem azokat a szavakat, amelyek a szocializmusban többet jelentettek, mint ma, tehát ha igazán belegondolunk a szavak jelentésébe, az átkos önkényuralom jut eszünkbe.
Most csak úgy felsorolom. Kommunista, szocialista, munkás, paraszt, értelmiségi, elvtárs. Világ proletárjai, egyesüljetek! Munka, a végzett munka arányában történő elosztás, társadalmi munka, szocialista brigád, kommunista szombat. Állami gazdaság, termelőszövetkezet, bánya, nagyüzem. Hivatás, munkahelyi szakszervezet, munkahelyi pártszervezet, üzemi négyszög, mozgalmi nap, üzemorvos, munkásszálló, szakszervezeti üdülés. Internacionalizmus, békés egymás mellett élés, kiegyensúlyozott külpolitika, jószomszédi viszony, népek szolidaritása, testvéri népek. Munkához való jog, tanuláshoz való jog, egészségügyi ellátáshoz való jog, lakhatáshoz való jog. Ifjúság, úttörőtábor, építőtábor, KISZ-tábor, honvédelmi nap, akadályverseny, forradalmi ifjúsági napok, zászlófelvonás, mozgalmi induló, közösség. Tervgazdálkodás, ötéves terv, társadalmi vita. Ikarus, Patyolat, Gelka, Közért, Vörös Október Férfi Ruhagyár, Május 1. Ruhagyár, Csepel Vas- és Fémművek, Rába, Mogürt, Óbudai hajógyár, Taurus, szolnoki cukorgyár, szerencsi csokoládégyár. Mézga család, Futrinka utca, Doktor Bubó, táncdalfesztivál, felvonulók kérték, ki mit tud, kapcsoltam. – Ezek a szavak a szocializmusban fontosak voltak, ma aki kimondja, az önkényuralomra emlékeztet!
Na meg a krumplileves. Azt is be kéne tiltani! Meg a sakkot, meg Hofi Gézát. Mert emlékeztetnek Kádár Jánosra! Én nem féltem a hatalmat attól, hogy a józan ész korlátait ne volna bátorsága átlépni. Hisz megtette már máskor is. Én valami mástól féltem őket: attól, hogy előbb egy ország, majd lassan egész Európa őrajtuk fog röhögni. Na és főleg a kudarctól. Kádár János emlékét annyi minden őrzi, amennyit még ők sem tudnak elpusztítani. De ami a fő: ha minden külsőséget elvennének tőlünk, bennünk akkor is tovább él.
Na majd ha kihalunk… Á-Á! Abban se reménykedjetek. Először is, addigra ti is kihaltok. Tudjátok, mi marad meg? Annak az emléke marad meg, aki valamit tett. Mátyás király nemzedéke sem él már, mégsem felejti el őt a magyar nép, mert kiállt a szegények mellett, annak adott igazat, akinek igaza volt. Az ember egyik legszebb álmát valósította meg: az igazságosságot. Szent István hazát teremtett Magyarországnak a Kárpát-medencében. Vajon ezek az államférfiúk csak igazságot szolgáltattak és építettek? Szelíd emberek voltak, akik a légynek sem tudtak volna ártani? Ugyan, dehogy.
Minden, amit kivívtak és maradandó érték lett, az ő folyamatos, elszánt, könyörtelen harcuk eredménye. Ami azt illeti, Kádár János sem akárki volt, mielőtt az ország irányítójává vált. 1929-től 54-ig, 17 éves korától 42 éves koráig úgy vett részt a mozgalomban, hogy közben letartóztatták, fegyházra ítélték, éhségsztrájkot folytatott, börtönbe került, illegalitásban dolgozott, újra börtönbe került, Németországba szállítás közben megszökött, letartóztatták, életfogytiglani fegyházra ítélték. Ezek nem egyazon folyamatban történtek: közben mindig magas párt- vagy állami tisztségeket viselt, méghozzá nem tétlenül.
Egy biztos: 56 után olyan ember állt az ország élén, aki nem félt. Nem érdekelte semmi, csak az ügy, amiért kezdettől fogva dolgozott. Ismerte az embereket, pontosan látta az összefüggéseket, tudta, mit akar. Következetes volt, eltántoríthatatlan, kikezdhetetlen. Nem kellett vigyáznia, nehogy ma mást hazudjon, mint tegnap. Őszinte volt és kemény. Nem azért biztosított egyre többet az embereknek, hogy a következő választásokon is megválasszák. Azért adott egyre többet, mert valóban azt akarta. Ez volt a hivatása. Ezért kitörölhetetlen az emléke! Az a hatalmas tömeg, amelyik még ma is tisztelettel gondol rá, nem mind ismeri a Munkáspártot, nem mind bízik a Munkáspárt jövőjében, s még kevesebben egy új szocializmus megteremtésében. De azt ők is tudják, vagy előbb-utóbb be kell, hogy vallják önmaguknak: Magyarországon semelyik más politikai erő nem ápolja Kádár János emlékét, csak a kommunisták. Kádár János a népét szolgálta, mert kommunista volt.
Gyurcsányok, Orbánok, soha nem fogtok felérni a bokájáig sem!

Nagy Attila beszéde

Kedves Elvtársak!  Tisztelt Emlékezők!

Egy hónappal ezelőtt Kádár János születésének 100. évfordulójára emlékeztünk ugyanezen a helyen. Ma halálára emlékezünk. Mert emlékezni történelmi felelősségünk, mert emlékezni kényszerít a jelen nyomora, kiszolgáltatottsága és a múltunk mai napig ható optimizmusa, megtermékenyítő hite az emberben és a jövőben.
„ A dolgozók voltak azok, akik munkájukkal mindenkor előteremtették a kenyeret, és vérükkel védték mindig a hazát. Dózsa, Esze Tamás, Táncsics, majd a munkásosztály nagy fiainak vezetésével a szabadság zászlóvivői, a haza igazi harcosai voltak. Az ő hazafiságuk tiszta hazafiság, igaz hazafiság, és mi ennek a hazafiságnak a folytatását akarjuk.”
Kádár János mondotta ezeket a szavakat, és sorolta a magyar történelem kiemelkedő alakjait példaként, akik a népért küzdöttek, szenvedtek, adták életüket. Dózsa, Táncsics, Petőfi, a lángoszlop  mesterséges ködbe van burkolva, mert kell a hely Horthynak, Nyírőnek, az úri Magyarország madárijesztőinek.
Kell, hogy lekössék a magyar emberek gondolatait a történelem álságos, alamuszi figuráival. Kell, hogy olyasmivel foglalkozzanak, ami nem lényeges, ami leplezi a tehetetlenséget, a felelős gazdasági döntések meghozatalának hiányát, az érdemi munkát, ami népünk felemelkedését szolgálná. Szó sincs felemelkedésről. Ellenkezőleg, egyre nagyobb társadalmi rétegek csúsznak szakadékba, kerülnek lehetetlen helyzetbe, veszítik el a mindennapi kenyerüket.
„A szocializmus korszerű magyar gazdaságot teremtett. Az ipari termelés tízszeresére, a nemzeti jövedelem hétszeresére nőtt. A háztáji gazdaság és a termelőszövetkezetek összekapcsolása a magyar mezőgazdaságban kiemelte a nyomorból és elmaradottságból a magyar falut, és irigylésre méltó élelmiszerellátást biztosított az egész országnak.”
Magyarország egyik legvörösebb megyéjéből jöttem, Nógrádból.
Salgótarjánra elsősorban a gépipar és a könnyűipar fejlettsége volt jellemző. A több mint 100 éves múlttal rendelkező acélgyártás gyakorlatilag megszűnt. Az üveggyártás, a sík- és öblösüveggyártás az 1990-es évek elején vált a kapitalizmus martalékává. Ezzel párhuzamosan emberek tömegei lettek munkanélküliek.
A hagyományos bogyósgyümölcs-termesztésből ma már alig lehet megélni.
1945-ben Salgótarjánban 3 középiskola volt, 1989-re már 7 középiskolában folyt magas színvonalon az oktatás.
A második világháborúban súlyosan megrongálódott zagyvapálfalvai templomot 1955-ben teljesen átépítették, új harangot kapott és kibővítették. A tények az igazi bizonyítékok a Kádár János által vezetett országról, az emberek életének színvonaláról.
Ma haldoklik a magyar vidék, nincs ipar, de van kilakoltatás, kórházi kiszolgáltatottság, gyermekszegénység, szédülés az iskolapadban és terjed a TBC, a mocsok, az igénytelenség.
Kádár János Magyarországán ilyen nem fordulhatott elő. Igen, diktatúra volt, a többség diktatúrája, és a többségnek jó volt. Ma demokrácia van, kevesek demokráciája, és a keveseknek jó ma.
Ők diktálnak a népnek, szívják vérét, energiáját, élősködnek rajta és négyévente átverik. Aztán porhintéssel csendesítik, ami mára szakmává vált és egyeseknek szép kis jövedelmet biztosít.
Kádár János halálával új, sötét kor köszöntött ránk, amit akkor sokan nevetve ünnepeltek, illúziókban ringatták magukat, azt hitték, hogy eljött a Kánaán, aztán lassan elkövetkezett a korgó gyomrú ébredés, a feleszmélés és a kétségbeesés ideje.
Megjelent a mélyszegénység szindrómája, amely a kapitalista rendszer specifikus tulajdonságaiból fakad. Ilyen a munkanélküliség állandó és fenyegető jelenléte, a hatalmas jövedelmi- és vagyonkülönbségek, a válságok hullámzó megjelenése, melyek a bérből élőket, a kisvállalkozókat, a fiatalokat és nyugdíjasokat sújtják leginkább. A humanizmus, szolidaritás, gondoskodás ígérgetése  afféle szemfényvesztés a tőkés pártok részéről, amivel választásokat lehet nyerni.
A Magyar Népköztársaságban nem volt ilyen. Bár diktatúra volt, igaz.
Thomas Mann, fehérek közt egy európai szavait idézem: „Szerintem nem minden diktatúra, egyformán diktatúra. A lelkem mélyén különbséget tudok tenni. Nagyon jól elképzelhető egy diktatúra az emberiségnek, a jövőnek a nevében, a szabadságnak, az igazságnak és igazságosságnak a nevében, szemben a hazugság és a gazság diktatúrájával.” Nem szükséges feltétlenül képzett marxistának lenni ahhoz, hogy az ember belássa ennek realitását.
Hogy voltak hibák, mi nem tagadjuk, s azt sem, hogy a hibák elkövetésének Kádár is részese volt, de ha mérlegre tesszük a hibákat és az eredményeket, akkor az eredmények lehúzzák a mérleg serpenyőjét. Tárgyilagosan vizsgáljuk a tényeket, a számokat, az életlehetőségeket. S ha semmi többet nem teszünk, akkor is utat nyitunk az igazságnak.
Kádár elvtárs! Köszönjük a múltat, s az erőt, a bátorságot, a kitartást amire naponta tanítottál és mindig példát mutattál.
Kedves Elvtársak! Nem felejtünk! Ne felejtsünk!