Mészáros Antal (Antoine) naplójegyzetei, I. rész: Előkészületek az első bevetés előtt

A NAPLÓM (2010. szeptember 18., szombat)

A margóra szánt gondolatok:

Szeretném előre leszögezni, hogy „a Naplóm” című írásommal a legkisebb mértékben sem szeretném magamat fényezni. Egy célom lenne, mégpedig az, hogy ezen keresztül – és az internetben rejlő erő segítségével – akarom felkelteni az emberek figyelmét a környezetükben is megtalálható, valós és létező problémákra. Mivel ezek a gondok sajnos nem csak a tévében szerepelnek, hanem nap mint nap sokak előtt, nyíltan megmutatják borzasztó arcukat…

***

Az első bejegyzések:

Egyesek szerint nem vagyok normális.
És ebben lehet valami igazság is. Főképp úgy, hogy ezen kijelentést a magam részéről nem sértésnek, mindinkább bóknak veszem.
Valóban, én nem vagyok normális.
De - tartva magam az eddigi őszinteségemhez - nem is szeretnék normális lenni. Nem tudok ennek az ingatag lábakon álló rendszernek, normálisnak vélt, szociálisan elfogadott tagja lenni.
Hogy miért is?
Mert a normális embereket nem érdekli a társadalom peremére szorult hajléktalanok világa, a válságban tengődők élete, és a sorstalanok nyomorúsága. Minduntalan süket fülekre talál mások szenvedése, főleg ha mögötte nem húzódik szenzáció, vagy egyéni érdek. (Ezért is kezdtem bele ebbe a naplóba, hogy próbát tegyek ezeknek a problémáknak a bemutatására.)
Nem szeretném különböző szervezetek humanitárius munkásságát érdemileg lehúzni, esetleg korrupttá nyilvánítani. Nem lenne fair. Ezért nem is beszélek róluk. Mindössze egy apró megjegyzést tennék: kevesen vagyunk. Bizony kevesen. Lehetne több, egymásra odafigyelni nem rest ember ezen a földön.

***

2010. Szeptember 18., szombat, Szolnok
Alcím: Irány Dante földi pokla...
Kedves naplóm! :-)
Te ismersz a legjobban, azaz saját magamat csak ismerem. Így csak az olvasók tisztánlátása miatt jegyzem fel, hogy a mai akcióm tervét már hónapok óta tervezgetem (a Vitorla123 nicknevű kommunistával való levelezésem óta).
Ma este elérkezettnek láttam az időt a „bevetésre”, mivel minden külső tényező, és előzetes felderítő munka (kettő hónapomba telt) igazolni látatta a cselekvés szükségét, illetve annak időszerűségét.
Tehát a ma délutánnál tartottam.
Az ebédet követő pihenés leteltével első utam a szekrényemhez vezetett, hogy a már néhány napja gondolatban összekészletezett felszerelésemet előszedjem. Farmernadrág, meleg pulcsi, esőkabát (mivel a napokban sűrűn vendégeskedtek mifelénk az esőfelhők) és vörös ing – mivel kommunista vagyok, vagy mifene! (Amúgy meg építve egy, a www.kommunista.neten megjelent blog véleményére, a férfiakat vonzóbbá teszi a vörös szín… - a felvetés idézve Feketeáfonyától.)
Könyves szekrényemből kivettem egy zsebre méretezett jegyzetfüzetet - amit A5-ös iskolai füzetből otthonilag készítettem -, továbbá két tollat, aminek működését – az első lapra történő irkafirkával - ellenőriztem.
Végezetül pedig nagyapám örökségét, az ő sokat megélt bicskáját vettem elő. A kopott famarkolatra tekintve eszembe jutottak nagyapám – egy dolgos kovács - bölcs szavai:
„Fiam, akinek nincs bicska a zsebibe’, az nem ember!” (Természetesen ő az ember szóval a férfira utal.)
Engem mindig képes megmosolyogtatni ez az emlékkép. Apró vigyorral kísérve csúsztatom a zsebembe a kést.
Megyek, s előhalászom a hátizsákom, s belepakolom a többi felszerelést, melyeket – minden helyzetre felkészülve - szükségesnek érzem magammal vinni. (Sajnos az anyagiak hiányában nincs fényképezőgépem, ám aggodalomra semmi ok, eddig is beértem a mobiltelefonommal!:))
Mekkora hajcihő! Nevetséges, ugye?
Röhejes, hogy csupán csak az utcára készülök, de mégis annyi minden kacatot magammal viszek, mintha egy igazi expedícióra készülnék.
Nos, elárulom, hogy nem fogok elmaradni a felfedezőktől: igazi expedíció lesz a mai. Leereszkedem Dante valóságos földi poklába. Abba a világba, aminek létezését sokan nem is akarják tudomásul venni.
Szeptember este fél nyolc környékén már sötétedik, így lassan ideje hát induljak.
Menyasszonyom még most, a végső pillanatban is ellenzi ezt a lépésemet.
Ám én hajtatlan vagyok, vár az utca, vár az első „bevetésem” színhelye, a szolnoki Interspar...
Üdvözlettel:
Mészáros Antal