Szerezzük vissza a kereskedelmet, hogy legyen jövője a magyar mezőgazdaságnak

Tomboló szélvihar fogadta a Munkáspárt elnökét, Thürmer Gyulát december 7-én, szombaton Szolnokon. Az orkánerejű szél a magasban himbálózó közlekedési jelzőlámpát is megrongálta a vasútállomás előtt, majd azt is lehetetlenné tette, hogy az eredetileg meghirdetett helyszínen, a Spar bevásárlóközpont előtt tartsa meg nyilvános sajtótájékoztatóját. A piac bejárata előtt, egy szélvédettebb helyen ugyan megkezdődhetett a rendezvény, de a kifeszített dekorációt így is fogni kellett, hogy ne vágja földhöz a szél.
Thürmer Gyula előbb a párt szolnoki jelöltjét, Bencsik Mihály megyei elnököt mutatta be, akit novemberben választottak meg a Munkáspárt országos alelnökének.
– Mi nagyon bízunk abban, hogy a Szolnok megyei eredmények hozzásegítenek bennünket a nagy közös célunkhoz, ahhoz, hogy a Munkáspárt az országos listán olyan eredményt érjen el, amivel képes lesz 2014-ben a parlamentbe bejutni. Arra kérjük a társadalmat, hogy adjunk egy esélyt a Munkáspártnak, adjunk egy esélyt a megye dolgozó embereinek – fogalmazott a szónok. – Az elmúlt 25 év úgy telt el, hogy a gazdagok elfoglalták a parlamentet, ők döntötték el, hogy ki mennyi adót fizet, hogy kinek mennyi jut a privatizációból. Elegük van az embereknek abból, hogy mindig a szegény ember húzza a rövidebbet, elegük van abból, hogy ebben az országban van négymillió szegény ember, és legalább további kétmillió, amelynek bevételei alig érik el a hivatalos megélhetési minimumot. És abból meg főleg elege van mindenkinek, hogy van egymillió ember, aki többszázezer forintot, vagy netán többmilliót visz haza havonta. Mi a terhek igazságosabb elosztását akarjuk.Thürmer Gyula elmondta: minden kormány munkahelyeket ígér, de ugyan hol van a Fidesz által megígért egymillió munkahely? Igaz, van Mercedes, van Audi, de hát nem náluk dolgozik a magyar emberek többsége,hanem a magyar kis- és középvállalkozónál. Őket kell támogatni jó adókkal, és ha lesz magyar kis- és középvállalkozói réteg, akkor lesz magyar gazdaság is. Egyelőre ugyanis a multik árulják az élelmiszert: a lengyel krumplit, a szlovén tejet, a német húst. Ha visszaszerezzük a kereskedelmet, akkor elmondható, hogy valóban a magyar mezőgazdaságé lesz a jövő.
A szónok utalt a Munkáspárt programjára, amelyben egyszeri vagyonadó terve szerepel, valamint az, hogy ne legyünk tagjai a NATO-nak, ne vezessék be Magyarországon az eurót, illetve hogy a nép döntsön arról: maradjunk -e az Európai Unióban vagy ne. Végül megkérte a baloldali érzelmű embereket, hogy most ne az MSZP-re, ne Gyurcsányra vagy Bajnaira szavazzanak, ne higgyenek el újabb és újabb ígéreteket, hanem aki úgy érzi, hogy olyan képviselőket szeretne látni a parlamentben, akik a dolgozókért akar tenni, az a Munkáspártot válassza 2014 tavaszán.
Bencsik Mihály a nyugdíjkorhatár visszaállításáról (55 és 60 évre) beszélt, mint a Munkáspárt programjának alapvető elképzeléséről. Emlékeztetett Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő jelenlegi programjára, amelynek egyik pontja szerint mindenki annyi nyugdíjat kapjon, amennyi járulékot befizetett élete során.
– Gyurcsány úrnak fogalma sincs, hogy milyen kevés jövedelemből élnek a magyar emberek, és milyen keveset fizetnek a nyugdíjalapba ebben az országban, ha egyáltalán képesek rá, és nem munkanélküliek. A Munkáspárt programjában az szerepel, hogy alanyi jogon járjon minden magyar állampolgárnak a nyugdíj, amelyből valóban meg lehet élni. Ezt szeretnénk a parlamentben képviselni – mondta a Munkáspárt szolnoki jelöltje.

Jászkun Munkás, 2013. november

A LEGNAGYOBB HAZUGSÁGRÓL

Tíz esztendő telt el azóta, hogy a „legnagyobb hazugság”-ról szóló tanmesét hallottam. Az elmúlt évtized után sem tudtam az elhangzottak fölött napirend­re térni. Nem lehet csodálkozni ezen, hiszen egy olyan politikus nagyotmondása volt, aki nyilvá­nosan deklarálta, hogy soha nem hazudott még. Következés­képp csakis az igazság kimon­dásáról vált ismertté.

Elképzelni sem mertem, hogy a több mint negyven esztendeig funkcionált szocialista rendszer lényegét valamikor, valakik ha­zugságként aposztrofálják. Még­pedig olyan mértékű lódítás gya­nánt, amelynél nagyobb már el sem képzelhető. Azonban té­vedtem. A sokak által csodált, kritikátlanul követett, már-már fetisizált - szerintem igen-igen botcsinálta - Fidesz-polgári teo­retikus jelentette ki (némely vazallusa pedig nyilvánosan utána szajkózta), hogy a „huszadik század legnagyobb hazugsága a szocializmus volt”.

Ez aztán nem semmi! - mon­danák a lumpenekké degradált és nyuggereknek nevezett baloldaliak. Magamnak pedig arra kellett rádöbbennem, hogy az efféle megállapítás - a nyilván­való botorság mellett - a legna­gyobb, legszemenszedettebb hazugság. Mert egykori szocia­lizmus - bárhogy tagadják néme­lyek - többségi érdekeket szolgá­ló, tehát emberközpontú, sok millió hazánkfia alkotta-támogatta valóság volt. S bizonyos öntörvényű prominensei (akik közül persze még ma is funk­cionálnak) tobzódásait, visszaél­éseit leszámítva, minden egyéb társadalmi alakulatnál igazabb hatalmi konstrukció volt.

A jelenleg funkcionáló kormányfő anno „legnagyobb ha­zugságnak” titulált társadalmi rendszerben a többség mind a jelenét, mind a jövőjét tekintve biztonságban érezhette magát, nyugodtan élhetett, a hazugság­szocializmus kiagyalójával együtt tandíjmentesen képezhette magát. Ellenben a rendszervál­tók által oly hevesen favorizált, s a teljesíthetetlen ígéretek han­goztatásával rászedett tömegek megtévesztésével felülről szor­galmazva restaurált polgári demokrácia a nélkülözést, a bizony­talanságot, a fölöslegessé válás élethelyzetét nyújtotta nekik korlátlan szabadság cégére alatt. Ez jelenti ugyanis az oktrojált polgári rendszer legszégyentel­jesebb igazságát. Olybá tűnik, a szocializmustól utálkozó úr fi­gyelmét elkerülte, hogy a mos­tani politikai rendszerben sajnos igaz a tömeges munkanélkü­liség, a százezer körüli hajlék­talan, a kilakoltatások, mely az előző rendszertől idegen volt, a négymilliót meghaladó társada­lom peremén vegetáló emberi lény, a krónikus gyermekéhezés, a szervezett bűnözés, a faji-et­nikai szegregáció, az ország jogi eszközökkel történő kifosztása, a közigazgatási korrupciót ke­letkeztető ingatlanspekulációk, a privatizációs umbuldák, s ki len­ne képes felsorolni, hogy még mi minden álság, machináció ké­pezi a kevesek számára kor­látlan lehetőséget nyújtó polgári demokrácia keserű igazságát.

Nota bene - a szocializmus minősítésétől eltérően - ezek egyike sem hazugság, miként milliók kizsákmányolása sem az, hanem kezdettől immanens sa­játja, s mindaddig, amíg fennáll, megváltoztathatatlan létezési módja a tőkés társadalmi rend­szernek.

Dr. Südi Bertalan

MINDSZENTY JÓZSEF VÉRTANÚSÁGA

A rendszerváltás után kialakult, azt mesterségesen erősítő Mindszenty-kultusz egyik morális és politikai alapköve a Fidesz-KDNP (Orbán-Semjén) koalíciónak. Az új konjunkturális alkotmány előkelő helyet biztosít a keresztény eszmeiségnek. Ezért a kormány fontosnak tartja az egykori főpap alakjának felmagasztalását, hite erejének, tevékenységének túldimenzionálását, ellenállását a nyilas, majd a demokratikus-szocialista törekvésekkel szemben.

Olyan bálványt faragnak belőle, mely lassan átlényegíti emberi arcát, s spiritualizálódik a keresztény közvélemény lelkében. Ez a manipuláció elemi érdek, amikor a katolikus egyház veszít vonzerejéből, amikor gombamódra szaporodó vallási szektákra esik szét. Ám politikai motivációk is fellelhetők a számítások hátterében: a baloldal lejáratásával akarják elreteszelni a haladás útját.

Az illetékesek Mindszentyt vértanúnak álltják be, holott nem volt az! Mindenütt ott volt, ahol az ellenforradalom felütötte fejét. 1918-1919-ben a zalai ellenforradalmi mozgalom egyik irányítója. Ezért előbb Károlyi Mihályék, majd a Tanácsköztársaság is letartóztatta. A munkáshatalom megdöntése után, mint agrárius és királypárti politizált, s kétségtelen, nem rokonszenvezett Gömbösék totalitárius irányvonalával. A nyilasokkal szemben megértő, ezért a katolikus papság nagyobbik része nem támogatta. 1944 novemberében a nyilasok foglya lett, mert tiltakozott az ellen, hogy a katonaság megszállja a püspöki palotát. Mindszentyt, akit 1944. március 4-én neveztek ki Veszprém püspökének, Szálasiék letartóztatták. A püspök, Vajna Gábor nyilas belügyminiszterhez börtönből küldött levelében írja:

„… az apostoli Szentszék elsőnek ismerte el a mai rendet...”

Vajna népbírósági tárgyalásán tagadta, hogy a püspök ellenállt volna a nyilas rezsimnek. 1945 őszén az elhunyt Serédi Jusztinián helyére a pápa Mindszentyt nevezte ki a magyar katolikus egyház élére. A karizmatikus, merev ellentmondást nem tűrő főpap, élve magas beosztásával, azonnal megkezdte a harcot a demokratikus rendszer ellen. Fellépett a földreform, az iskolák államosítása ellen. A király távollétében magát „homo regiusnak" tekintette, s kifejezte hűségét Habsburg Ottó iránt. Igyekezett megakadályozni a köztársaság kikiáltását. Az 1945-ös választások idején a kereszténydemokráciát szorgalmazta, s vallási alapokon álló társadalmi berendezkedést sürgetett. Osztályharc helyett a munkás és tőkés közötti együttműködést ajánlotta Mussolini mintájára korporációs keretek között. Szavakban és tettekben erősítette a nép hatalommal szembeni aktív ellenállást, ezért a kormány a haladás érdekében alapvető feladatának tekintette a főpap megrendszabályozását. Semmiféle kompromisszumkészséget nem mutatott, tüzelte a hívőket a fennálló rend ellen. Elkerülhetetlenekké váltak vele szemben az adminisztratív lépések. 1948. karácsony másnapján letartóztatták, és 1949 februárjában életfogytiglanra ítélték.

Az állam és egyház között a végletekig kiélezett helyzet már senkinek sem volt jó. 1951. július 21-én Czapik Gyula egri érsek vezetésével a püspöki kar felesküdött a Magyar Népköztársaság alkotmányára. Ez a kiegyezés sokat jelentett a társadalmi szenvedélyek csillapításában.

A főpapot november 2-án szállították át Felsőpetényre, az Almássy-kastélyba, ahol emberi viszonyok között háziőrizetben tartották. Innen szabadult 1956. október 30-án. November 3-án tartott rádióbeszédében a népi demokratikus forradalom vezetőinek felelősségrevonását követelte, meghirdette a felszabadulás után reformok hatálytalanítását.

1956. november 4-én hajnalban az amerikai követségre menekült, ahonnan - nemzetközi megállapodás alapján - 1971 őszén Rómába távozott. Nem tett eleget a pápa kérésének, miszerint vonuljon vissza a közélettől, Bécsbe szökött. Ott folytatta népidemokrácia-ellenes tevékenységét. 83 éves korában, 1975. május 6-án halt meg az osztrák fővárosban. Mariazellben temették el, majd holttestét hazahozták, és végleg az esztergomi bazilikában helyezték el.

Nem volt mártír, üldözését maga provokálta ki, a szocialista rendszer iránti lojalitása esetén élete végéig maradhatott volna a magyar katolikus egyház feje.

Nem a keresztényt üldözték, hanem az antikommunistát, aki megszállottként vette fel a harcot a haladás parancsa ellen.

Hegedűs Sándor

Südi Bertalan:

HŰSÉG A MÚLTHOZ

Hűségem egykorú a múlt rendszerrel,

Munkáim örökre csak hozzá kötnek:

Hisz túl voltam már az aktív koromon,

Mikor a tőkés urak visszajöttek.

Mindent elvettek tőlem és tőletek

A szabadságról ámító ajserek.

A nyakra szánt eszközt átadták nekünk:

Szolgaság ósdi kellékét, a jármot:

Annak ódiumát nyögjük fásultan,

Mint nyomorba taszító valóságot.

Rablók rendezték el a nemzet sorsát:

Életre hívták a zsákmányló hordát.

Meddig tűrjük ezt, mélyszegény társaim?

A pária sorsot meddig viseljük?

Meddig lesz nekünk a pénz kóros hiány,

Mely gazdagoknak imádandó szentjük?

Mikor kiáltjuk közösen: nábobok,

Ne legyen ezentúl nyugodt álmotok!

Adjatok enni a sok éhezőnek,

Mert az éhezés kegyetlenné tehet:

Ha fellázít a hatalmatok ellen,

Bánni fogjátok, hogy megszülettetek.

Legyetek bármily milliárdos nagyok,

A tömeg végül átgázol rajtatok.

Két fiatal gépírónő

1956. november 4-én 6 órától két fiatal gépírónő kezében volt az államhatalom.

Az előzményekről:

November 4-én hajnal 4 óra körül Jansa honvédelmi miniszterhelyettes jelentette, hogy a szovjet csapatok megkezdték a bevonulást Budapestre. Ezután szerzett Nagy Imre értesülést arról, hogy Szolnokon megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Kádár János vezetésével. Ezt követően Nagy Imre magához kérte a kormány tagjait. A kormány tagjai közül Tildy Zoltán feleségével, B. Szabó István és Bibó István jelentek meg. Ez a csonka kabinet úgy döntött, hogy a rádióba bejelentik a történteket.

Nagy Imre beszédét, amelyet rögzítettek, azzal kezdte, hogy „Figyelem, figyelem! Itt Nagy Imre miniszterelnök beszél.” Rövid beszédében ellenállásra buzdított. A végén kijelentette: „csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van". Ezt a beszédet a rádió többször megismételte. Nagy Imre nem várta meg a beszédének a rádióba való közzétételét, és 5 óra tájon elhagyta a parlamentet. Az ott lévő kormánytagok is távoztak. így állt elő az a helyzet, hogy Nagy Imre kormánya már nem volt a helyén. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány meg még nem érkezett meg a parlamentbe. Két fiatal gépírónő, Pacsa Irén és Éden Jolán fogadta a laktanya parancsnoktól érkező telefonhívásokat, amelyek egymást érték ezért, hogy a kormánytól választ kapjanak arra, hogy mit tegyenek. A két fiatal gépírónő józanságán múlott, hogy a válaszuk mindig az volt, ne vegyék fel a harcot a szovjet csapatokkal. Ezzel a magatartásukkal sok ember életét mentették meg. Ők voltak a névtelen hősök.

Világosan bebizonyosodott, hogy Nagy Imre miniszterelnök az utolsó beszédében sem mondott igazat, mert a csapatok nem álltak harcban a két fiatal gépírónő jóvoltából, a kormány meg nem volt a helyén.

Nagy Imre megítéléséhez ez a gyáva magatartása is hozzátartozik, mert a saját bőrét mentette, az országgal nem törődve. A polgári történészek is elgondolkodhatnak rajta.

A KUBIKUS KOSZORÚZÁSRÓL

Tisztelt Emlékezők!

A kubikus munkás és paraszt egy személyben. A kubikusok kiszakadtak a paraszti közösségből, hisz valahová menni kellett, nem tartoztak már egyenrangúként abba a közösségbe, ahol csak az számított az embernek, akinek a neve be van írva a telekkönyvbe. A kubikus magával vitte új munkájába a paraszti munkaerkölcs elemeit. Értem ez alatt a munkához való hozzáértést, a becsületes munka értékét. Erejüket megfeszítve dolgoztak a folyók mentén, építve a gátakat, a vasút vonalán a töltéseket. De akármilyen keményen, kitartóan dolgoztak is, csak a kubikmunkából nem tudták eltartani családjukat. Keresetkiegészítésképp mezőgazdasági napszámot és részes munkát vállaltak. Munkájuk teljesítmény szerinti fizetett bérmunka kellett volna hogy legyen. De nem így volt. A megalázottság, a kiszolgáltatottság nagyon közel hozta őket egymáshoz. Nemhiába mondják, hogy a szegénységnek, a nyomornak van a legnagyobb összetartó ereje. Fejlett volt közösségi érzésük, egymás iránti szolidaritásuk. Ha dolgozott csapatukba idős, már hamarabb fáradó ember, akkor azt kímélték, a munka viszonylag könnyebb részével bízták meg. Hosszú vándorútjaikról mindig visszatértek családjukhoz, szülőföldjükhöz. Ez volt, ami teljes biztonságot nyújtott nekik. Igen sok jeles tanulmány, leírás, összefoglaló munka jelent már meg eddig a kubikusok életéről, viszont igen tanulságos lenne, ha összehasonlítanánk egy kicsit a mai kor kubikosainak életével. Mert ma is vannak kubikosok. Ők a közmunkások, a minimálbérért dolgozók. Ők a modern kor kubikosai. Nos, ebben a kapitalista világban is vándorolni kell a munka után. A munkád nincs megfizetve, ki vagy szolgáltatva a tőkésnek, a gyártulajdonosnak. Ők az urak, te vagy a cseléd. Nem véletlenül avattunk ebben az évben Gyomaendrődön emléktáblát a cselédeknek tisztelegve. Emlékezzünk hát a kubikosokra és a cselédekre.

Emlékezzünk és mondjuk el unokáinknak, gyermekeinknek: soha többet cselédsort, soha többet kubikos életet.

Urbán Éva

Pártunk Nőtagozatának Országos Vezetője

***

Tisztelettel köszöntöm a MUNKÁSPÁRT és a Hagyományőrző Klub nevében a kilencedik alkalommal megrendezett kubikos szobor koszorúzásán megjelenteket.

Az eddigi megemlékezéseken a kubikosok életének egy-egy szakaszáról beszéltünk. Ma az 1965 és 85 év közötti időszakról emlékezünk. Ezen időszakban már megtalálható közöttük a harmadik generáció, unoka az apa és nagyapa, akiknek a mindennapi megélhetéséhez kapcsolódott a kubikmunka vagy a földművelés. De nem ritka eset volt, amikor mindhárom generáció tudását fejlesztette az iskolapadban, ki nappali vagy esti, de volt olyan, aki levelező tagozaton tanult. Munkájuk maradéktalan végzéséhez szükség is volt a fejlődő technikát megismerni.

Főleg nagyobb építkezéseken azonban az ásóra, lapátra, csákányra még szükség volt, mivel a legmodernebb gépek sem tudták a kábelfektetéshez, vasútvillamosításhoz az építőipari földmunkálatokat maradéktalanul elvégezni.

Visszaemlékezve a '70-es, '80-as évekre, a hétvégi munkás vonatok zsúfolva érkeztek a városba. A hazajövők itthon sem voltak tétlenek. Összefogással épültek a családi házak, hétvégi pihenők, vagy a tudásukat gyarapították. Akik itthon dolgoztak, a városba lévő munkálatokban vettek részt, illeve a mezőgazdasági termelésben. A munkájuk hozzájárult a város fejlődéséhez. Utak, óvodák, iskolák épültek. Mai ünnepségünk alkalmával felelevenítjük a régi emlékeinket, a kubikmunkával járó sanyargató életmódot.

Ha csak néhány pillanatra is, de van lehetőségünk itt a szobor előtt emlékezni, a kubikosok elmúlt időszakára. Az élet órája nem áll meg, de a szobor mondanivalójával együtt az utókornak itt marad.

Herceg Antal

HÁBORGÁSAIM

Meddig lehet hülyíteni a népet? Miért engedi az emberiség, hogy földönfutóvá tegyék őket? Ordas eszmék uralkodnak, és úgy látszik, hogy nekik semmi sem elég. Könnyen lehet, hogy lángra gyújtják a világot, mert ők azt sem bánják, ha a világ fele elpusztul - csak ők maradhassanak hatalmon. Könnyen lehet, hogy a papok még nagyon fogják szégyellni, hogy az elnyomókat szolgálták. Nagy kár, hogy a nép nem hallgat az igaz szóra, pedig a saját bőrén érzi az urak áldatlan tevékenységének hatását. Le kell szavazni a kapitalizmust imádókat, mert a pusztulásba viszik a világot. A következő választásokon láthatjátok, hogy mit fognak ígérni a pártok. Minden párt programját jól nézzétek meg. Kiknek a tulajdonába adják majd a legfőbb termelő erőket: a földet, a gyárakat, fontosabb termelőegységeket. Lesz-e termelőszövetkezet, zöldség-, gyümölcsfeldolgozó. Háztáji, mint a 70-es években. Ne legyenek földbirtokosok, mert annak szörnyű történelme van. Amíg a legfőbb termelőerő a tőkések kezében van, addig a nép óriási többsége sok mindent nélkülözni fog. Mert amit az ország megtermel - annak hasznát a tőkés elviszi. Igaz, hogy némi adót hátrahagy, de az messze nem fedezi az ország szükségletét. Ráadásul a fiatalok legjava külföldre megy dolgozni, hogy valahogy meg tudjon élni. Rengeteg a probléma, mert túl sok olyan döntés van, ami a jövőnket fogja tönkretenni. Érthetetlen, hogy még az értelmiségiek sem akarják belátni, hogy a kapitalizmus végtelenül elaggott és aljas a sárga földig. Hát miért nem látja be, hogy szinte az egész világon sanyargatják a népet. Még az USA is el van adósodva, és ott is rengeteg ember nélkülözik. Ott is vannak urak és liberálisok, akik továbbra is uralkodni akarnak. Biztatják a népet, hogy imádkozzanak, akkor majd nekik is jobb lesz. Nézzétek meg, hogy a választásra készülők között csak egy párt van, amely a harmonikus közösségi társadalmat akarja megvalósítani, hogy minden embernek legyen lehetősége a tisztességes életre. Az összes többi élősködni akar a népen. Figyeljétek meg, hogy milyen programot fognak ajánlani a magyar népnek. Miért nem gondolkodnak el azon az emberek, hogy Nyugaton meg vannak fizetve az állampolgárok - mégis mennyi munkanélküli van ott is - szinte mindenütt. A világon túl sok ember el van adósodva.

Dudás György

RÖVID HÍREK

A Központi Bizottság október 19-én tartotta soros ülését.

A KB megtárgyalta és elfogadta az elnökség beszámolóját a 2014-es választási munka időarányos feladatteljesítéséről, valamint döntött személyi kérdésekben is.

* * *

- A Szolnok Városi Szervezet október 31-én délután 15 órakor tartja soron következő taggyűlését.

* * *

- November 4-én (hétfőn) 14 órakor ünnepi megemlékezésre hívjuk tagjainkat és szimpatizánsainkat a temetőbe, Szolnok felszabadulásának 69. évfordulója alkalmából.

Pénztári órák rendje: Kedd: 9.00-11.00-ig, Péntek: 13.30-15.30-ig

Jászkun Munkás, 2013. október

A hősi halottak védelmében

A történészek között régi vita, hogy hősi halott-e mindenki, aki elesett a csatatéren. Az adott nemzet a maga áldozatait természetesen hősi halot­taknak tekinti, de az ellenség áldo­zataival szemben már nem ennyire „gáláns”. Nem hallottam még a nemzeti jobboldal részéről, hogy az elesett szovjet, vagy magyar vöröskatonát a „hősi halott” kegyeletes jelzőjével tüntette volna ki. A hazánkban meg­található szovjet temetők és emlék­művek sorsa bizonyítja, hogy a nem­zeti jobboldal mennyire tartotta tiszte­letben a szovjet hősi halottakat. Én sem állítanám a német SS, vagy Wehrmacht katonáról, hogy a Sztá­lingrádnál elesettek hősi halált szen­vedtek volna. Pedig nem tagadható, a bekerített városban a kegyetlen hidegben és a rájuk zúduló ágyútűzben hosszú ideig keményen ellenáll­tak, de a progresszív, antifasiszta politikusok-történészek megítélése szerint nem voltak sem hős élők, sem hősi halottak, mert a világuralomra törő hitlerizmus érdekeit és céljait képviselték. A Don-kanyarnál elesett magyar honvédeket és tiszteket - kik sokszor még a németeken is túltettek kegyetlenkedéseikben - nem illetném a „hősi” halott jelzővel. Ez elismerése lenne gyalázatos tevékenységüknek, súlyos meggyalázása áldozataiknak, s gyászoló családtagjaiknak (lásd A magyar megszálló csapatok a Szov­jetunióban című levéltári dokumen­tumokat). Nemeskürthy István Rek­viemje adta meg az alaphangot a második magyar hadsereg glorifikálásának, de semmit sem szólt azokról a gyilkolásokról, kegyetlenségekről és pusztításokról, melyeket „hős honvédeink” a Szovjetunió lakossága kö­rében elkövettek.

A közelmúltban megjelent kötetet a nemzeti jobboldal, mely erős empá­tiát és rokonszenvet mutat a Horthy-rendszer, illetve annak tevékenysége iránt - vagy elhallgatja, vagy hamisí­tások gyűjteményének minősíti (Szakály Sándor, Ungváry Krisztián történészek). Egy ilyen nagy ívű munkába bizonyára bekerülhettek (nem hamisítások, de) pontatlan vissza­emlékezések, ez azonban nem lehet jogcím arra, hogy a szennyes vízzel együtt a csecsemőt is kiöntsék. A dokumentumok döntő többsége igaz, hiteles vallomás a második magyar hadsereg viselt dolgairól. Ha megsemmisítenénk a mű egy részét, még mindig maradna annyi terhelő anyag, hogy kételkedni a magyar fegyvere­sek kegyetlenségeiben felér a törté­nelemhamisítással. Érthető tehát, hogy a nemzeti jobboldal tagadja a dokumentumgyűjtemény szavahihe­tőségét, mert ezzel védi a horthysta mundér becsületét.

A nemzeti jobboldal politikai és világnézeti hovatartozás szerint osztá­lyozzák az elesetteket. Egy elítélő szava sincs Fürst Sándor és Sallai Imre, Rózsa Ferenc és Schönherz Zoltán kivégzése miatt, pedig ők a horthyzmus elleni harcban estek el.

Természetesen hiba lenne Jány Gusztáv hadseregének minden kato­náját népirtással vádolni, de az el­követett bűncselekmények mennyi­sége és „minősége” elegendő a ma­gyar „honvédek” tetteinek megítélé­séhez. Jány Gusztáv hadseregének elesettéit tehát nem nevezhetjük hősi halottaknak. Még akkor sem, ha a nyugati szakirodalom és publicisztika egy része (amire hivatkoznak) így jegyzi őket, nem téve különbséget a megtámadott és leigázott hazájukat védő, életüket feláldozó katonák, valamint az egyenruhába bújtatott kegyetlen bérgyilkosok között. Ha elestek is, ők egy elítélendő, nemtelen ügy kiszolgálói voltak, akik „kéjjel öltek”. A magyar partizánvadászokat ugyancsak e kategóriába sorolnám, mert olyanokat pusztítottak halomra kegyetlenül, akik küzdöttek a szülőföldre rontó betolakodókkal szemben.

Ha az elesett népírtókat gyászolják is hozzátartozóik, emberileg érthető, de a hivatalos történészek, publicisták empatikus, kultikus magatartását el kell ítélnünk, mert azt az ügyet is elítéljük, melyet ezek a „honvédek" szolgáltak, s melyért az életükkel fi­zettek.

Hegedűs Sándor

A Nagy Október

Minden kizsákmányoló rend szerke­zete gúla alakú. A cári Oroszország berendezkedésének a gúlája azonban különösen magasra nyúlt, és már el­viselhetetlen terheket jelentett a nép­nek. A gúla emeletei közül a leg­nagyobb jólét odajutott, ahol a mun­kából a legkevesebben helyezkedtek el, a legkevesebb jólét pedig azok­nak, akik a legtöbbet dolgoztak.

A felső tízezer az országnyelvét nem használta, helyette franciául beszél­tek. Szent Pétervárt hivatalosan Sankt-Peterburgnak nevezték, vagyis az orosz fővárosnak német neve volt. Már egy évszázada várta Oroszor­szág a társadalmat megváltoztató forradalmat.

A narodnyikok úgy vélték, ha el­teszik láb alól a kegyetlen rendőr­főnököt, a hatalmaskodó kormány­zót, ha magát a cárt ölik meg, a mu­zsik ezt jeladásnak tekinti, és felkel a cári önkényuralom ellen. II. Sándor cárt ugyan meggyilkolták, de nem hozott változást.

A Harci Szövetség forradalom út­ján, a közös harcra buzdítva az em­bereknek akarta a változást. A Harci Szövetség egyik vezetője egy 25 éves ügyvéd volt, akit akkor úgy hívtak, hogy Uljanov. Későbbi neve Lenin. Céljuk az volt, hogy a mun­kásosztály harcbavitelével felszaba­dítsa az ország minden elnyomottját. Makszim Gorkij „A Viharmadár dala" című versében úgy fogal­mazott:

Vad vihar jő nemsokára!

Viharmadár hangja szól így

Villámlások között merészen,

Zúgó tenger fölött is

Győzelem prófétája:

- Jöjj vihar, s légy még erősebb!

Ez volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előzménye.

Horváth Sándor

Diplomások céltalanul

Tetemes a munkanélküliek száma hazánkban. Rengetegen nyomorog­nak munka nélkül. A félmilliót meg­haladó állástalan hazánkfia közül a diplomások sem maradtak ki. A pá­lyakezdők is kárvallottjai ennek a - némelyek által indokolatlanul föl­magasztalt - tőkés rendszernek. Ezért vállalják közülük sokan a hazátlan­ságot, tagadják meg a szülőföldjüket, s keresnek maguknak idegen földön életlehetőséget. Régóta tudom, hogy a tömeges munkanélküliség elkerül­hetetlen következménye a minden­féle szabadságtól elhíresült polgári társadalmi rendszernek, vagyis a kapitalizmusnak. Ennek ellenére min­den alkalommal szíven üt a hír, ha arról értesülök, hogy valahol az alig felnőtteknek kell a tétlenségre ítéltetés efféle embertelen válfajával szembesülniük.

Emlékszem, amikor egykori diá­kokként derék tanárainktól azt hallot­tuk az iskolában, hogy pedagógusok és más diplomások közül sokan utca­sepréssel, hólapátolással kényszerül­tek előteremteni a megélhetéshez szükséges anyagiakat, és a Horthy ne­vével jelzett kapitalizmusban, két­kedve hittük, hogy az ilyen esetek egyáltalán megtörténhettek. Mondo­gattuk is egymás között mosolyogva: micsoda szerencsétlen diplomások lehettek.

Ezúttal emberközelből kell napon­ta megtapasztalnunk, hogy a kapi­talista rendszer természete jottányit sem változott a Horthy-rendszerbeli társadalmi állapotokhoz képest. Visszaköszönnek a korabeli nyomorúsá­gos élethelyzetek. Eklatánsan igazol­ván azt a tényt, hogy az emberek döntő többségének nem a különböző szemléletű polgári kormányok, ha­nem maga a tőkés rendszer a valóságos ellensége. A különféle kabinetek személyi összetétele ugyanis megváltozhat.

Pártjaik ígérgethetnek bármit ha­talomra ácsingózás közben a vok­sokért. Mindig csak és kizárólag azt hajlandók a többségnek nyújtani, ami a tőke érdekeivel összeegyeztethető, megengedhető, illetve ami a tervezett profitjukat nem csökkenti.

Hatvan esztendővel ezelőtt fejez­tem be a mezőgazdasági technikumi tanulmányaimat Hódmezővásárhe­lyen. Emlékszem, hogy még az osz­tályvizsgák előtt kifüggesztették azon gazdaságok, valamint egyéb - szak­mánkhoz illő - intézmények tucatjai­nak névjegyzékét az iskolai folyosón elhelyezett hirdetőtáblára, melyek közül végzősökként választhattunk magunknak munkahelyet. Ott hely­ben megtudhattuk, hogy szakember­ként melyikünk hol kezdheti meg a szakmai felkészültségének megfelelő tevékenységét. Holott akkor mi még „csak” középfokú végzettséget sze­reztünk. Ezzel szemben a jelenlegi - korlátlan szabadsággal büszkélkedő rendszerben - egyetemet, főiskolát végzett fiatalok kényszerülnek mun­kátlanul élni, munkalehetőségért kuncsorogni, hazájukat elhagyni, hogy éhen ne pusztuljanak.

A fiatal diplomások számottevő hányadának megalázó helyzete is jel­zi, hogy olyan társadalmi viszonyok közepette kényszerülünk élni, mely­ben alkotóképes állampolgárok soka­sága vegetálásra ítéltetett - az élet értelmét jelentő és a megélhetés alap­ját képező alkotó munka helyett. Pe­dig a polgári kormányok tagjai is föl­ismerhetnék végre: az életfeltételek hiányos volta esetén (a munka meg­határozó e téren) még a legparttalanabb demokrácia is üres szólammá devalválódik.

Dr. Südi Bertalan

Választásokra készülünk

2013. 08. 25-én részt vettem a KB-ülésen, a téma a jövő évi választással kapcsolatos fela­datok.

Nekünk olyan programot kell meghirdetni, ami a mi világ­nézetünknek a legmegfelelőbb. Harmonikus közösségi társa­dalom legyen a mi hazánk, min­denki tisztességesen megélhes­sen, hogy ne legyenek munka­nélküliek, éhezők, hajléktalanok. Lehetnek itt gazdag emberek is, de a vagyonát ne használhassa arra, hogy másokat kizsákmá­nyoljon. Az újítók, a feltalálók, a kutatók elismerést kapjanak, amit megérdemelnek -, attól nem szabad sajnálni, aki az átlagtól gazdagabb lesz. Hisz ezzel ha­zánkat is gazdagítja, az ilyen embereket övezze a tisztelet, a megbecsülés és a szeretet. Legyen minden ember az ilyen em­berekre büszke.

Ha azt akarjuk, hogy az embe­rek szerte az országban meg­értsék a Munkáspárt programját, akkor ahhoz az kell, hogy a vá­lasztáson minden lehetséges he­lyen legyen a Munkáspártnak képviselőjelöltje.

A pártunk minden tagja tegye meg a tőle elvárható segítséget, hogy a képviselőjelölteket segíthessék a propagandamun­kában.

Ennek a feladatnak a sikeréért mindannyiunknak az érdekében segíteni kell különösen a fiatalokat és az új elvtársainkat. Nagyon fontos a felkészülés minden képviselőjelöltnek, a helyi viszonyok ismerete, mely minden képviselőnek adott, azt ki lehet egészíteni az országos problémákkal. Lényeges, hogy tudjon lelkesítően hatni a vá­lasztópolgárra.

Emlékeztetni kell őket arra, hogy volt már a mainál jobb rend­szer. Igaz, voltak hibák, de ennél, ami ma van, az ezerszer jobb volt.

Dudás György

GRATULÁLUNK

CSAJBÓK FERENCNÉ ÉS CSAJBÓK FERENC

Túrkevei házaspárnak a „TÚRKEVE VÁROSÉRT”díj elismeréséhez

A házaspár 1969 óta él Túrkevén, mindketten pedagógusok és baloldali elkötelezett, aktív emberek.

Margó szaktanárként kezdte pá­lyáját, és 1980-90 között a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója volt. Ezekben az években is figyelemmel kísérte a hátrá­nyos helyzetű tanulókat. Fontosnak tartotta a nyelvművelés, a vers- és prózamondó verse­nyen való részvételt. Ez évben a József Attila és a Költészet Napja Öcsödön tartott emlékünnepségét szervezte, színvonalasan.

A teljesség igénye nélkül soroljuk széleskörű érdeklődését:

- Túrkevéért Alapítvány társelnöke

- Városi TV riportere, szerkesztője

- Túrkevei Újság szerkesztőségének tagja

- Körösi Csorna Társaság (Orientalisztika) tagja stb.

Csajbók Ferenc matematika-­kémia szakos tanár, nyugdíjba vonulásáig diákotthoni nevelő tanár a gimnáziumban is. Döntő szerepe volt a városi sakkszak­osztály megalakításában is, két évtizede szervezője a Munkás Kupa amatőr labdarúgó találko­zóknak.

Felsorolni sem lehet más jel­legű tevékenységüket, amit a város kulturális életében tettek, mert elkötelezetten vallották és vallják ma is, hogy a pedagógus embernek az iskolai tanításon túl az adott város, az adott megye közéletében is szerepet kell vál­lalnia.

Tevékenységi köre:

- Pedagógus Szakszervezet Nyugdíjas Csoportjának Túr­kevei vezetője

- Túrkeve Város Sport Egye­sületének tagja, a sakkszakosztály tagja, edzője, aktív versenyzője

- Sporthorgász Egyesület tagja

- Városi kispályás labdarúgó-bajnokságban a pedagó­gus csapat tagja, évtizede­ken keresztül aktív játékosa

- Kevi Értelmiségi Klub tagja stb.

A 03. SZÁMÚ ORSZÁGGYŰLÉSI EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

Rövidítés: Jász-Nagykun-Szolnok 03. OEVK Székhelye: KARCAG

Jelöltünk neve: DULL NORBERT

TERÜLETE

1. Abádszalók

2. Berekfürdő

3. Fegyvernek

4. Karcag

5. Kenderes

6. Kisújszállás

7. Kunhegyes

8. Kunmadaras

9. Nagyiván

10. Tiszabő

11. Tiszabura

12. Tiszaderzs

13. Tiszafüred

14. Tiszagyenda

15. Tiszaigar

16. Tiszaörs

17. Tiszaroff

18. Tiszaszentimre

19. Tiszaszőlős

20. Tomajmonostora

21. Túrkeve

A 04. SZÁMÚ ORSZÁGGYŰLÉSI EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

Rövidítés: Jász-Nagykun Szolnok 04. OEVK Székhelye: TÖRÖKSZENTMIKLÓS

Jelöltünk neve: POZSONYI PÉTER

TERÜLETE

1. Cibakháza

2. Csépa

3. Cserkeszőlő

4. Kengyel

5. Kétpó

6. Kuncsorba

7. Kunszentmárton

8. Martfű

9. Mesterszállás

10. Mezőhék

11. Mezőtúr

12. Nagyrév

13. Öcsöd

14. Örményes

15. Szajol

16. Szelevény

17. Tiszaföldvár

18. Tiszainoka

19. Tiszakürt

20. Tiszapüspöki

21. Tiszasas

22. Tiszatenyő

23. Törökszentmiklós

Kerületenként kell két hét alatt 500 db érvényes aláírást összegyűjteni. Egy ajánló személy több párt gyűjtőívét is aláírhatja, természetesen csak abban a városban, abban a kerületben ahol ő lakik.

Hogy az 500 db érvényes aláírás meglegyen, legalább 600-650 db aláírást kell összegyűjtenünk.

Kérünk mindenkit, hogy segítse személyesen is munkánkat nemcsak az aláírásával, hanem annak gyűjtésében is.

RÖVID HÍREK

Október 6-án

- az ARADI VÉRTANÚK NAPJÁN résztveszünk és koszorúzunk a városi ünnepségen.

* * *

- Folytatjuk a választókerületi településeken a szórólapozást, az érdeklődőkkel folytatott beszélgetéseket.

* * *

- A GULYÁSFESZTIVÁLON sok-sok propagandaanyagot, Szabadság és Jászkun Munkás újságot osztottunk.

Szerény bevételünk lett a könyvek, kézimunkák értékesítéséből.

* * *

- Ruhagyűjtési akciónkat ez évben is meghirdetjük. Október, november, december hónapokban azokat a gyerek-, női-, férfiruhákat, melyek csak foglalják a szekrényekben a helyet, és évek óta nem viseli senki, mi köszönettel fogadjuk a párt székházában a pénztári órák idejében, illetve keddenként 13-16 óra között.

Használaton kívüli ágyneműket is szívesen fogadunk.

Pénztári órák rendje: Kedd: 9.00-11.00-ig, Péntek: 13.30-15.30-ig

Szolnoki megemlékezés a szovjet hősök emlékművénél

A Munkáspárt szolnoki szervezete és a MEASZ Szolnok megyei szervezete november 4.-én, 14 órai kezdettel a szolnoki temetőben megemlékezést tart a magyar áldozatok és szovjet hősök emlékművénél, a második világháború szolnoki befejezésének 69. évfordulója tiszteletére.

Értelmetlen névháború Szolnokon: megfért volna egymás mellett Ságvári és a szalézi szerzetes

Turi Kristóf Jászberényben

2013. október 12-én a jászberényi piacra települt ki a Munkáspárt, hogy megismertesse az érdeklődőkkel a pártot, annak választási programját és nem utolsósorban a jászberényi választókerület munkáspárti jelöltjét: Turi Kristófot.
Az akcióban négyen vettek részt. Gyakorlatilag valamennyi újságot és szórólapot szétosztották, és százas nagyságrendben váltottak szót a vásárlókkal és az árusokkal. Közülük három fő vállalta a választási munkában való részvételt is. Bár az aláírásokat nem erőltették, de azért abból is lett néhány. A berényi kitelepülés után a csapat két másik választókerületi településen: Jászalsószentgyörgyön és Jánoshidán is akciózott egy keveset.

Turi Kristóf berényi jelölt a jászberényi piacon kampányol október 12-én

A Magyar Munkáspárt október 12-én, szombaton délelőtt 8 és 11 óra között a jászberényi piacon népszerűsíti választási programját és a jászberényi választókerületben induló fiatal jelöltjét: Turi Kristófot.
Az érdeklődők megismerkedhetnek a párt szórólapjaival, újságjával, A Szabadsággal és magával a jelölttel, illetve konkrét elképzeléseivel is, aki a jövő tavaszi parlamenti választáson a jászsági választókerületben számít majd a szavazatokra.

Jászkun Munkás, 2013. szeptember

Ellenforradalom Szolnok megyében (1919)

Augusztus elsején, amikor az ellenforradalmárok Szolnok megyében ismét urai lettek a helyzetnek és a hatalomnak, első dolguk volt leszá­molni a Tanácsköztársaság helyi vezetőivel, aktivistáival. Ehhez nem lett volna bátorságuk, ha nem érezték volna maguk mögött a megszálló ro­mán hadsereg és a siófoki fővezér­ség támogatását.

A gyűlölet és a bosszú motiválta őket, amiért a munkásság és paraszt­ság 133 napig uralta a hatalmat, ki­sajátította a tőkések gyárait, a földes­urak birtokait. A restaurációhoz mindössze néhány óra kellett. Az új karhatalom bosszorkányüldözésbe, fejvadászatba, véres megtorlásba kezdett, s akinek nem sikerült el­menekülnie a megyéből, áldozata lett a vendettának. Köztörvényes bűnö­zőknek nyilvánították mindazokat, akik kezet mertek emelni az urak szent tulajdonára. Sajnálatos, hogy a megfélemlített lakosság, a jelenlévő román egységek garázdálkodása, és a horthysta különítményesek ke­gyetlen önkényeskedései miatt nem fejtett ki ellenállást az ellenforradal­márok fehérterrorjával szemben.

Szolnok és a megye abban a ki­tüntetésben részesült, hogy a Horthy fővezér elit alakulatai, a hírhedt Prónay Pál és Héjjas Iván vezette századok játszották a főszerepet a felelősségrevonásban, akiknek nem volt szükségük parancsra, hogy gyil­koljanak. Mellettük segédkeztek a helyi hatalmasok. Haláltáborokat építettek fel a fegyverneki Schwarcz- és az abonyi Vigyázó-kastélyban. Bí­rói ítélet nélkül, embertelen módsze­rekkel végeztek kiszolgáltatott fog­lyaikkal. Levágták F. Bede László fejét, kettéfűrészelték Virágh Jánost, meggyilkolták Fálfy Jánost, Ecseki Istvánt, Finta Árpádot, Hír Mihályt, Viktor Józsefet, Hoksári Jánost és még sokakat. Ezekről az események­ről a Szolnoki Grátisz tudósítója hall­gat. A hallgatás pedig beleegyezés. Elégedjünk meg annyival, hogy az ellenforradalmi tobzódás mártírjai „a fehérterror idején máig tisztázatlan körülmények között” haltak meg. Nyilvánvaló, nem volna ildomos őszinte nyíltsággal leleplezni a hó­hérok nem éppen keresztényi tetteit. Ezek a vértanúk a kommün alatt azt tették, ami hazafias kötelességük volt: küzdeni a tőkés rend felszá­molásáért, a szocializmus felépíté­séért, a nép életkörülményeinek meg­javításáért. Mindez a hataloméhes elit szemében főbenjáró bűnnek számított, amiért lakolniuk kellett. Ahogy a cikkíró finoman fogalma­zott: ők „egy azóta mélyen leszere­pelt eszme mártírjai” voltak. Szathmáry István ezzel a formulával akarja legitimálni az 1919-es kommunisták kivégzését és mai minősítésüket.

Horthy elégedetlen volt a terror mértékével, ezért „alaposabb” mun­kára biztatta Héjjasékat. Ők igazán tudták, hogyan kell elbánni ellen­ségeikkel, a maradék baloldaliakkal. Ám akiknek sikerült elkerülni a ke­gyetlen önkényt, az ország felszaba­dulásáig „élvezték” Horthy pribék­jeinek üldözését. A kormányzó 1919–1920-as rémtettei nem akadályoz­zák meg a mai elitet abban, hogy glorifikálják negyedszázados tevékeny­ségét. Egyre több helyen állítanak fel szobrot „áldásos” emlékének.

A mai szolnoki vezetők, követve gazdájuk parancsait, nagy erővel munkálkodnak azon, hogy a megye­székhelyen és a megyében eltűnje­nek a szocializmus nyomai: átke­resztelték az utcákat, lebontották az emlékműveket, megváltoztatták az intézmények, iskolák neveit, ha annak bármi köze volt a haladó mozgalomhoz. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ebbéli igyekezetükben alaposabban jártak el, mint a lakos­ság életminőségének megjavításá­ban. Ez utóbbit nem viselik annyira a szívükön, a megtorlás végrehajtá­sánál. Szathmáry publicista büszkén számol be arról, hol tartanak Szolno­kon és a megyében a „tisztogatási” akciókban. Úgy gondolják az illeté­kesek, hogy az egyszerű emberek szívéből is kitéphetik a szocializmus emlékeit?

Hegedűs Sándor

Gondolatok

A misztifikátor ködösít, megtéveszt. Magyarul be­csap, hazudik, átver, mert lenéz, és nem becsül sem­mire, legszívesebben leköp­ne téged. Hiába látszik tisz­tességesnek.

Tud beszélni, szemreb­benés nélkül hazudik. A ka­pitalizmusba bele van kódol­va a korrupció, az átverés, a a munkanélküliség, a vissza­élés, a kapzsiság, a szegény­ség, a nyomor. És persze a rengeteg igazságtalanság. Ezért ragaszkodik hozzá min­den zsivány, ott lehet lopni, csalni, mert rá is van kényszerítve, ha nem akar éhenhalni. Már most is, de a jövő­ben még inkább csak a gaz­dagok gyerekeinek lesz lehe­tősége a jó szakmák tanu­lásához. Pl.: Romániában olyan iskolát csináltak, ahol a milliomosok gyerekei diplo­mata képzést kapnak. Vagyis a legfelső vezetésre készítik fel. Képzeljétek el, hogy mi­lyen sors vár a szegény gye­rekekre. Hogy fogják a gaz­dagok szolgálni a szegény népet. Az urak csak rothadást hoznak a népre - még a saját hazájukban is. Pedig a sze­gények között is születnek nagyon tehetséges emberek. De az urak világában nem számít, hogy milyen buta, ha pénze van, akármilyen ökör úr lehet, és főnök. Sokan nem gondolkodnak, hogy kikre bízzák a sorsukat.

Dudás György

Életünk boldog időszaka volt

Napjainkban szinte divattá vált az előző politikai rendszer pocskondiá­zása. A kádári érának, melynek a ma­gyar nép a legtöbbet köszönhette. A televízió némely csatornájának mun­katársai szembeszökően élenjárnak a mocskolódásban. Olyannyira, hogy bi­zonyos politikai jellegű műsorokat már nem is érdemes figyelemmel kí­sérni. Hiszen megtörténik, hogy a ránk szabadított vadkapitalizmus tömeg­nyomorkeletkeztető hatásait a szocializ­musbéli hibák következményei gya­nánt igyekeznek föltüntetni. Csak bosszankodni lehet az ilyen megálla­pítások hallatán. Azt még megérteném, hogy a fiatal nemzedék tagjainak szá­mottevő része - tapasztalatok hiányá­ban - hitelt ad a különféle mendemon­dáknak, s felül a különféle torzmeséknek. A magamkorúak kábíthatóságán igencsak elcsodálkozom. Hiszen ők nem memoárokból, a visszaemlékezők szándékosan elferdített szövegelései­ből, hanem személyesen, alkotókként ismerték, élték meg a korabeli társa­dalmi állapotokat. Sajnálatos tény, hogy az idősebb korosztályok tagjai közül milyen sokan szenvednek e té­ren szelektív amnéziában.

Utóbb a szocialista rendszer „árny­oldalait” taglaló „tudományos érte­kezést” olvastam. Eközben olyan kü­lönös megállapítás tűnt szembe, mely alig fölülmúlható megnyilvánulása a demagógiának. A „mű” szerzője fel­hánytorgatta, hogy az „egykori Kádár­-rendszerben az indokoltnál nagyobb kényelemben éltünk. Megvolt a biztos munkahelyünk, s ha kirívó vétségeket nem követtünk el, ülhetünk az író­asztalunknál, dolgozhattunk a bányá­ban, szövetkezetben, ügyködhettünk a munkapad mellett, akár nyugdíjas korunkig. Alkalmasint még kitüntetést is kaphattunk a hosszú időn át végzett munkánk után. Namármost nem lehet csodálkozni, ha a túladagolt kényelem birtokában elveszítettük önálló gondolkodásra való képességünket, s ez­zel voltaképp önbecsülésünket veszí­tettük el.”

Horribile dictu (még kimondani is szörnyű), micsoda „kegyetlen időket” kellett megélnünk. Az átkosként em­legetett politikai rendszerben nem átal­lották minden munkaképes korúnak képzettsége, felkészültsége függvé­nyében munkát biztosítani, mégpedig többnyire a nyugdíjas életkor eléré­séig. Ma pedig a temérdek vesztes - köztük szerény becslés szerint 6-800 ezer munkanélküli vegetálásra ítélt honpolgártársunk azért nem talál ma­gának munkát, mert helyette az elve­szített önbecsülése keresgélésével van elfoglalva. Ez az irdatlan munkás­tömeg - más milliókkal együtt - úgy tűnik, elkövette az urak szemében „főbenjáró bűnt”, hogy megszokta a kényelmes, békés, nyugodt életet. A bizonyosságot, hogy aki dolgozik, nyugodt lehet, holnap is lesz munkája. Amikor pedig letelik a munkásélet, megkapja a viszonylag szerény, a meg­élhetéshez elegendő nyugdíjat. Meg­szokta, hogy a lakásrezsit, a gyógyu­láshoz szükséges szereket, kellékeket, színházjegyet, utazást, üdülést, tanu­lást, taníttatást meg tudja fizetni. Nem kellett megtapasztalnia, hogy környe­zetében milliárdosok élnek luxuspa­lotákban, de azt sem, hogy tízezrek tengődnek hajlék és jövedelem nélkül.

Botcsinálta országlóink, akik az állami vagyon döntő hányadát maguk­nak vindikálták vagy kiárusították, a tőkésjogok garantálását, a multik gya­rapodási lehetőségeinek minél zökke-nőmentesebb előmozdítását tekintik legfőbb teendőiknek, s eközben az ország lakosságának számottevő há­nyada krónikusan elszegényedett. E kedvezőtlen folyamat a tőkés hatalmi konstrukcióban megállíthatatlan.

Mindaddig így lesz, amíg a Mun­káspárt nem kap életteret a törvényhozásban.

Dr. Südi Bertalan

AZ IDŐSEK BÖLCSESSÉGE

Az emberek fejlődésének története az ősközösséggel kezdődött, ahol a vének taná­csa hozta a döntéseket.

A fejlődés következő szaka­szában sok vezetőre volt szük­ség. Akkor az volt a gyakorlat, hogy az egyén tudása és ta­pasztalata alapján végigjárva a különböző lépcsőfokokat ju­tott el a csúcsra. A kellő élet­tapasztalattal és tudással ren­delkezők lettek igazgatók, mi­niszterek vagy országgyűlési képviselők.

A felszabadulás után sok, úgynevezett élettapasztalattal rendelkező munkásigazgató volt. Döntő többségük esti tago­zaton szerzett közép- vagy fel­sőfokú végzettséget. Az or­szággyűlési képviselők élet­tapasztalattal rendelkező sze­mélyek voltak, és ők nem sza­kadtak el a saját osztályuktól. A rendszerváltás után gyökeres változás történt. Az országgyű­lési képviselők egy része az egyetemi padokból kerültek a parlamentbe, vagy vezetői be­osztásban élettapasztalat és vezetői gyakorlat nélkül. Ezek a fiatalok most elszakadtak a valóságtól, és a hatalom mámo­rában uralkodnak a magyar nép felett.

Az élettapasztalatuk hiánya a cinikus megtartásuk nap mint nap tetten érhetők. Bölcsességről nem is beszél­hetünk. A magyar nép nagy árat fizet azért, hogy része volt a je­lenlegi helyzet kialakulásának, és a sikerpropaganda mögött nem veszi észre, vagy közöm­bös arra, ami körülötte zajlik.

Nem reagál az éhező gyere­kek tömeges megjelenésére, az idős emberek fagyhalálára, a kilakoltatás rémére, a foko­zatosan emelkedő létminimum alatt élők számára, a fiatalok kilátástalan helyzetére, arra, hogy az idős embereket teherként kezeli az állam, és hogy csak a hatalom­nak behódolók jutnak előre.

Gondolataim igazolására az általam nagyra becsült Ferge Zsuzsától idézek.

„Azt hiszem, ez a társadalom nem csak az öregeket nem szereti. És sajnos az öregek elutasítása tapasztalatai, sőt a történelem elutasítását is jelenti. Pedig tisztességesen megértett múlt nélkül nem nagyon van talapzata se a jelennek, se a jövőnek".

Az általam tisztelt bölcs asszonnyal egyetértek.

Horváth Sándor

Tőkés gondolat

Azt mondja a tőkés, bankár, földbirtokos és a gyáros: csinál­ni kéne valamit, nem növekszik a vagyonom. Már több gyárat is bezártam, mert tele van a raktá­ram, amíg nem tudom eladni, nem is dagadhat a bankom. A fegyverraktár is tele van, azt is el kellene adni! Mivel kevés a háború, ez az üzlet is gyéren megy. Kitalálja, de jó lenne, hogyha a nép lecsökkenne, ezt csak egy jó nagy háború kitörése oldaná meg.

A tőkés szerint sokan vagyunk. Háborút kell indítani. Fele nép­nek el kell tűnni, merthogy nem képes már a Föld ennyi embert eltartani. Ezt mondja az „okos tőkés”. Háborút kell indítani, hogy elérjünk egy szebb jövőbe.

Sajnos a szegény csóró nép elfogadja ezt az érvét, a tudata olyan gyér még, hogy belemegy a csatába. Öli másik embertársát, aki éppoly csóró, mint ő. Ha kell, az életét is adja. Nőjön a tőkés vagyona.

Mert azon nő! Amit feláldozol neki. Hadiárva lesz gyermeked, hadiözvegy feleséged. Ezért ked­ves jó barátom, legjobb, hogyha odafigyelsz, mert ha tőkés há­ború lesz, világvége lesz tene­ked. Térj hát észre, míg nem késő. Mert a tőkés számít terád. Elvárja, hogy segíts neki. Neked mi kell, nem érdekli. Söpörd el hát, ha teheted, mert ha nem, ő végez, veled. Felgyújthatja a vi­lágot. A felét elégeti.

Fáni Lajos

A MEGYEI 01. és 02. SZÁMÚ ORSZÁGGYŰLÉSI EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETHEZ TARTOZÓ TELEPÜLÉSEK

Rövidítés: Jász-Nagykun Szolnok 1. OEVK Székhelye: Szolnok

Jelöltünk: BENCSIK MIHÁLY, pártunk megyei elnöke

TERÜLETE

1. Besenyszög

2. Csataszög

3. Hunyadfalva

4. Kőtelek

5. Nagykörű

6. Rákóczifalva

7. Rákócziújfalu

8. Szászberek

9. Szolnok

10. Tiszajenő

11. Tiszavárkony

12. Tószeg

13. Vezseny

14. Zagyvarékas

Rövidítés: Jász-Nagykun Szolnok 2. OEVK Székhelye: Jászberény

Jelöltünk: TÚRI KRISTÓF, pártunk fiatal tagja, a Baloldali Front országos vezetőségének tagja

TERÜLETE

1. Alattyán

2. Jánoshida

3. Jászágó

4. Jászalsószentgyörgy

5. Jászapáti

6. Jászárokszállás

7. Jászberény

8. Jászboldogháza

9. Jászdózsa

10. Jászfelsőszentgyörgy

11. Jászfényszaru

12. Jászivány

13. Jászjákóhalma

14. Jászkisér

15. Jászladány

16. Jászszentandrás

17. Jásztelek

18. Pusztamonostor

19. Tiszasüly

20. Újszász

Kerületenként kell két hét alatt érvényes 500 db ajánló aláírási összegyűjteni. Egy ajánló személy több párt gyűjtőívét is aláírhatja. Hogy az 500 db érvényes aláírás meglegyen, legalább 600-650 aláírást kell összeszednünk.

Kérünk mindenkit, hogy segítse személyesen is munkánkat nemcsak az aláírásával, hanem annak gyűjtésében is.

Rövid hírek

Augusztus 20-ához kapcso­lódó ünnepségeken a következő városokban vettünk részt.

Augusztus 16-án: BUDAPEST, CSEPEL

Augusztus 18-án: SZÉKESFEHÉRVÁR

Augusztus 19-én: KECSKEMÉT

Augusztus 20-án: IPOLYDAMÁSD

***

Szeptember 7-én (szombaton) GULYÁSFESZTIVÁL Szolnokon.

Szeretettel látunk mindenkit a Tiszaligetben. Gyönyörködni le­het (és persze vásárolni is) kézi­munkánkban, olcsó, értékes köny­vekben, és ismerkedni kiadvá­nyainkkal.

* * *

Mezőtúron, szeptember 28-án, KUBIKOSNAPON találkozunk a város érdeklődő lakosaival.

Mezőtúri kubikosnapi megemlékezés, 2013. szeptember 28.

2013. szeptember 28-án került sor a Magyar Munkáspárt mezőtúri szervezete által megrendezett kubikosnapi megemlékezésre. Az ünnepi beszédet Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke mondta. A Munkáspártot a mezőtúriakon kívül képviselték a Túrkevéről, Szolnokról, Törökszentmiklósról, Kondorosról érkezett tagok is.

Jászkun Munkás, 2013. augusztus

Fasiszta volt-e HORTHY MIKLÓS?

Sajnálatos, hogy ez a kérdés még egyes kiegyensúlyozottabb politiku­sok, politológusok és történészek körében - az exkormányzó negyed­százados regnálása után csaknem hét évtizeddel - mindig kérdés. Azon ter­mészetesen nem csodálkozom, ha a neohorthysták, a szélsőkonzervatí­vok igyekeznek átmenteni őt, a XXI. századba, nem létező érdemeire hi­vatkozva, s megfeledkezve ma is elítélendő bűneiről. Horthy Miklós divatba jött, mint a huszadik század magyar történelmének „legnagyobb” alakja, aki minden igaz magyarnak a legnagyobb elismeréssel kell megem­lékeznie. A jelenlegi elit szegénységi bizonyítványa, hogy nem talál ma­gának különb bálványt.

Nekünk kommunistáknak e vitá­ban állást kell foglalnunk, nehogy őfőméltósága becses személye be­épüljön pozitív hagyományaink közé. A kérdés tehát: fasiszta volt-e Horthy Miklós? Válaszomat gondolatébresz­tőnek szánom, egy vitában részt vevő (nem sztár-) történész véleményének, mely senkit semmire sem kötelez.

Ha a huszadik század politikusait „osztályozzuk” Horthyt fasiszta típu­sú közéleti államvezetők kategóriá­jába kell besorolnunk. A „fasizmus” eredetileg Mussolini mozgalma volt, később gyűjtőfogalommá vált. A történelem ugyanis a szélsőjobb kü­lönböző típusait, árnyalatait hozta létre - a konkrét helyi, nemzeti adottságoknak megfelelően. Hiba lenne abszolutizálni bármelyiket, vagy mellőzni a specifikus vonásokat. Erre a jelenségre G. Dimitrov is fel­hívta a figyelmet, még 1935-ben. Amiben megegyeznek, hogy az a nagytőkések legreakciósabb elemei­nek népellenes, antikommunista ter­rorista diktatúrája.

A totális hitleri nemzeti szocializ­mus, B. Mussolini fasizmusa (1938-tól), F. Franco falangizmusa, Szálasi Ferenc hungarizmusa (stb.) mellett voltak nemtotális formációi, többek között a Horthy-féle keresztény-nem­zeti kurzus is.

Sajátos eset, hogy az exkormányzó érzelmeit és gondolkodásmódját te­kintve fasiszta volt, de miután hata­lomra jutásának feltételeit az antant szabta meg (Clerk-misszió), kény­telen volt engedményeket tenni a Nyu­gat követeléseinek: a parlamentariz­mus, a többpártrendszer, a szociál-demokratizmus és más ellenzékek szereplésének engedélyezése, a fehér­terror megszüntetése, Trianon elis­merése, s a belső erőviszonyok miatt a Horthy-rendszer nem totális, fasisztoid jellegű volt. A konstrukció tanul­mányozása során meggyőződhetünk, hogy a „demokratikus” engedmények formálisak, noha a rezsim elleni harc szempontjából fontosak voltak. Az uralkodás formái adekvátak a finánc­tőke gazdasági és politikai érdekeivel. A parlamentben - jóllehet többpártrendszer volt - a választási törvé­nyek és a kampányok diszkriminatív, drasztikus gyakorlata miatt sohasem veszélyeztette a kormánypárt egyed­uralmát. A rendőrség, a csendőrség viszonyát a lakossághoz a népellenesség, a kíméletlen terror (sortűz, kard­lapozás) jellemezte (1921/III. tc.). A politikai foglyokkal szembeni bánás­mód a Gestapo „színvonalán” állt, a lojális és nem lojális ellenzéki pártok nyílt és titkos megfigyelése, mozgás­szabadságának korlátozása, a zsidó­ellenes törvények (numerus clausus, az 1938-1941-es rendelkezések), a holokauszthoz való aktív hozzájárulás a rasszizmus csalhatatlan jelei voltak. A szélsőséges nacionalizmus, irreden­tizmus, a hitlerizmus felé orientálódó külpolitika, az ezzel összefüggő belső intézkedések, s a fent felsoroltak mind-mind a magyar fasizmus élet­formáját jelentették. Az 1944-es már­ciusi német megszállásssal (Sztójay Döme), majd még inkább a nyilaske­resztes rémuralommal (Szálasi Fe­renc) totális fasizmussá vált. Ez utób­bi szerves folytatása, de nem része a Horthy-rendszernek. Egyesek szerint mindez nem fasizmus, csak ellen­forradalom, mások odáig mentek el, hogy egy demokratizálódó rendszer­nek minősítették. Nem antifasiszták, akik a keresztény-nemzeti kurzus fasiszta jellegét tagadják, csakhogy elfogadtassák Horthyt a magyarság­gal. Népfrontot kell létrehozni a Job­bik elszigetelésére. Igen üdvös lenne, ha ezt a történelmi követelményt a józan erők időben felismernék.

Hegedűs Sándor

POLITIKUSI PRAKTIKÁK

Napjaink visszásságai elemzése közben a kezdet politikai anomáliái felidézésének is létjogosultsága lehet. A szocializmus megbuktatását nehez­ményező állampolgárként bizonyos korabeli trükkök idéződnek fel emlékezetemben. Amikor a szocialista rendszert baltázgató, a kádári érát látensen kibekkelő különféle urak a népi hatalommal szembeni dicsekvő „ellenállók”, a máról holnapra pál­fordult egykori káderek és egyéb - köpönyeget cserélő - ideológiai kötél­táncosok fölfedték igazi arcukat. Kö­zülük sokan politikai hittérítőkké ved­lettek át, majd egyféle küldetéstudattól motiváltan „kezelésbe vették” környe­zetük tagjait. Láthattuk, mennyi üdvözítőgyakornok, megváltóinas fárado­zott a Nyugat-Európába készülődő kislétszámú, de tehetséges magyar nép baldogításán. Akik figyelmen kívül hagyták, hogy a küldetéstudat nemigen szokott termelőerővé válni a gazda­ságban, a politikában pedig egyenesen közveszélyes lehet. A küldetéstudattal megáldott ember, mint amilyen a mostani kormányfő is, feltétel nélkül hisz a saját igazában. Sőt kizárólag abban hisz, és ezt az igazságot sem­miféle külső megmérettetésnek nem hajlandó alávetni. A küldetéstudat hordozója ajnározó szeretetet igényel, mely hozzátartozik megváltói szán­déka lényegéhez. A politikai külde­téstudattal rendelkező egyén ereden­dően nem toleráns, a nemesnek vélt cél érdekében eszközökben nem vá­logat. Szeme előtt egyetlen cél lebeg: a hatalom megfellebbezhetetlen hité­vel boldogítani a népet. Akár annak ellenére is.

Az ilyen urakra most is jellemző, hogy csak és kizárólag a saját szaj­kózott igazukat fogadják el az ésszerűség zsinórmértékének. Vagyis a maguk kreálta igazságot nem hajlan­dók a valóság tényeivel szembe­állítani.

Nem feledhető az sem, hogy az ilyenek mekkora elánnal győzködték (mindmáig ezt teszik) a szocialista rendszer iránt lojalitást tanúsító, jóhiszemű nosztalgiázókat, hogy az előző rend­szer negyven esztendejében alantas célokat követtek, ennélfogva sokat ártottak az országnak, a magyarság ügyének. Más szóval: hiába éltek, mert semmilyen értéket sem sikerült leten­niük a társadalom asztalára.

A megszólítottak számottevő része persze megijedt. Azonnal belátta, mi a túlélés feltétele. Vagyis mit szüksé­ges tennie, hogy tovább dolgozhasson, egzisztálhasson. Jelesül korábbi meg­győződésének feladása árán szembe kell fordulnia korábbi önmagával. Még akkor is, ha mindezért nehezen nézhet ezentúl szégyen nélkül a tükörbe. Elfogadta, hogy a körötte zaj­ló össznemzeti társasjáték, a szelektív amnézia szolgálja legígéretesebben a létbiztonságát. Ezért - lett légyen egy­kori politikus vagy csak az utca em­bere - úgy tett, mintha emlékezetéből kiesett volna saját több évtizedes története. Nemcsak összeálmodott magának egy másikat, de másoktól is elvárta, hogy elhiggyék az ő kis házi sütetű történelemhamisítását és ma­gyarázkodását, gyermeteg önéletrajz­átírási kísérleteiről.

A megszeppent amnézia vetélkedő szereplői hallgatólag tudomásul vették egymásról, némelyek tanúsították is, hogy nincs közük a szocializmusbéli hibákhoz, s egész korábbi életükben üldözöttek voltak: holott tudták, hogy épp ellenkezője igaz, megbecsülték őket. E társadalmi miliőben, melyben státusszimbólummá válhatott a múlt­béli börtönviseltség, számosan éltek e sajátos helyzet adta lehetőséggel – olya­nok is, akik antitalentumuk, jellemdeformáltságuk, avagy a középszerű felkészültségük okán soha nem jutot­tak volna fel a hatalom csúcsára.

Dr. Südi Bertalan

A KÉRDÉS

A miniszterelnök azt mondta, hogy létre kell hozni a polgárságot.

A kérdés az, hogy milyen áron? Az eredeti tőkefelhalmozás a kapi­talista társadalom kialakulását segí­tő kétoldalú történelmi folyamat. Az egyik oldalon az embereknek a termelési eszközöktől való elvá­lasztása, a másik oldalon nagy va­gyonoknak a kialakuló polgárság kezébe való átjátszása.

A rendszerváltás után az uralkodó elit igyekezett ennek a törvényes látszatát kelteni a kárpótlási és a privatizációs törvényekkel. Sajnos egyikkel sem járt jól a többség, mert egy szűk csoport kezébe került a nemzeti vagyon nagy része. A má­sik része meg a külföldi tőkések kezébe került, az energia-, a feldol­gozóipar, a termőföld egy része a zugszerződésekkel. A bankokat is a külföldiek részére játszották át, ahol a kormányhoz hű emberek jól fizetett állást kaptak. Az elmúlt időben az állami földek haszonbérleti szerződése is a kor­mányhoz közel álló embereket ré­szesítette előnyben, a trafikok pályá­zatának nyertesei is elsősorban a Fideszhez közelállókhoz jutott. A kormány szándéka, hogy a művelés alatt álló földek 20 száza­lékán nagybirtokok legyenek, va­gyis a földesurak kezébe kerüljön, így kialakul a kép. Az egyik oldalon lesznek - igaz csak kevesen –, akik jelentős vagyonra tesznek szert. A másik oldalon meg a termelő­eszköztől megfosztott tömeg. Az egyik oldalon jólétben élnek, a másik oldalon a többség meg napi gondokkal küszködik. Ráadásul naponta megalázzák az­zal, hogy annyit ér, amennyije van. Ilyen áron jön létre az Orbán úr által megálmodott polgárság.

Horváth Sándor

EZ A VILÁG  ROSSZ

A devizahitelesek nagy átverése óriási hiba volt az urak részéről, mert az égigérő uzsora eget verő igazságtalanság.

Ez a kapitalizmus. A miniszterelnök úr Brüsszelben két alkalommal említette Lenin nevét, amikor a „plutokratákról” beszélt. Lenin nevezte így a kapitalizmus igazságtalanság örökös tulajdonságát. Vagyis a tőkések olyan hatalmat tűrnek meg, amely az akaratuk szerint cselekszik. Abban az ordító igazságtalanságban élnek, hogy ők úgy uralkodnak, ahogy az nekik tetszik. A miniszterelnök úr egyszer azt mondta, hogy ne arra figyeljenek, amit mond, hanem arra, amit tesz. Ugye most megmondta, hogy a plutokraták miatt van nehéz helyzetben az ország. Ez igaz! De mit tesz a kormány? Teljes erővel erősíti, építi a saját plutokratáit. Parlamenti pártokkal együtt mind kapitalizmust akar, és az magával hozza az összeg átkozott tulajdonságait, amitől a világ szegényei örökösen nyomorban éltek, és élni fognak a jövőben is. A nép nem kényszeríti a választott vezetőit arra, hogy teremtsék meg a közösségi társadalmat, ahol az ember a legfőbb érték. Ennek a tartalmát élővé kell tenni, mert a jog minden embert megillet, akár szegény, akár gazdag.

A kapitalizmusban soha nem volt, és soha nem lesz az, aminek a fogalmazás szerint annak lenni kellene. Mert azt csak a közösségi társadalomban lehet megvalósítani - úgy, hogy minden embernek legyen lehetősége a tisztességes életre. A föld az emberiségé. Így a hatalom részese is minden ember. Senkinek nem lehet arra joga, hogy földönfutóvá tegyen embereket, családokat, hogy milliókat nyomorba taszíthassanak, sőt éheztessenek, öregeket, gyerekeket, azért, hogy a keveseknek minél több legyen. Nem volna szabad a földbirtokos rendszert visszaállítani. Hiszen a föld nagy lehetőséget biztosít a rajta élő embereknek, ha azt hűségesen kezelik. Én a szocializmusban több mint 10 évig jártam a ország nagyon sok termelőszövetkezetébe a tejért, amit a fővárosban hol az egyik, hol a másik tejüzemben kellett leadni. Naponta láttam az állami gazdaságokban is, a tejüzemekben is, hogy mennyi mindent tudtak ott feldolgozni. Szinte mindenütt voltak úgynevezett melléküzemágak: ott helyben készítettek el sok mindent. Volt olyan tejüzem, pl. Kisteleken, ahol az arabok részére 25 kg-os alumíniumdobozokba készítettek a tejből sajtot, ami nagyon sós volt. Akkor az emberek szinte mindent meg tudtak csinálni, mert a tsz adta a gépi erőt, akkor senki nem volt magára hagyva - különösen, ha segítségre szorult valaki.

Dudás György

MEMOÁR (Választásra)

Az utolsó szó jogán mondták el a következőket. A dolgozó nép: a kizsákmányolt éhező nemzet évezredes küzdelme folytatódik tovább a gazdagok és az urak el­len. A harcot, azt hittük, megnyertük örökre.

1945 után nem számoltunk az­zal, hogy a munkáshatalom el­lenzői és a kapitalista világ mindent meg fog tenni ellene. Nem vigyáztunk kellően, nem voltunk éberek, nem vettük észre időben, hogy az MSZP-ben beszivárgott árulók a munkás­hatalom megsemmisítésére készülnek.

1989-re olyan helyzetbe került Magyarország, hogy a nép félre­vezetésével egy csendes ellen­forradalmat hajtottak végre az árulók, átjátszották a hatalmat a kapitalizmus híveinek. A folya­matot csak a magyar nép haj­léktalan, munkanélküli, éhező része harcának folytatásával lehet megállítani úgy, hogy az országgyűlési választáskor csak az egyetlen baloldali pártra, a Magyar Munkáspártra kell szavazni. A kapitalisták nem gondoltak arra, hogy a magyar nép az évezredes küzdelemben rájött, hogy az emberi jog alap­ján nemcsak nekünk kell nél­külözni, hanem az uraknak is lehet az életért szenvedni.

Jól mondta Ady Endre a versében:

„Itt van a nép, tort ülni fog most.

Ezer évig férge a rögnek:

ítél a nép, ítélni fog

S ezer jaj a bűnösöknek.

Koczka Béla

Szemelvények a KÁDÁR JÁNOS sírjánál elhangzott beszédekből

KÁDÁR JÁNOS neve a jelszó! A működő szocializmust, a ma összetartozását ugyanúgy magába foglalja, mint az esélyt egy jobb és igazságosabb világ létrehozására. Ezúttal is sok százan tisztelegtek a sírnál, és sok volt az új, fiatal arc. Sok volt a vörös ing, a szegfűt a vörös zászlók váltották fel. Tucatnyi tévékamera, fotós és újságíró figyelte a szónokokat.

Elsőnek Túri Kristóf, a Baloldali Front országos vezetőségének tagja, Szolnok képviselője és Nagy Ádám Győr-Moson-Sopron megyei küldött beszélt.

Részletek Túri Kristóf beszédéből:

Jóval Kádár János halála után, 1995-ben születtem. Így tehát nincsen személyes tapasztalatom a szocializmus koráról. A kommunizmusról tízéves koromban olvastam először. Azonnal megfogott. Olvasgatni kezdtem, és láttam, hogy az emberek többsége szid valamit, amiről valószínűleg azt sem tudja, hogy mi az. Azt mondom, hogy büszkének kell lennünk arra a korra. Ki kell húznunk magunkat, emelt fővel szembenézni az elnyomókkal, és a győzelmünk után fel kell nőnünk Kádár Jánoshoz. A hibákat el kell majd kerülnünk, de minden jót újra fel kell építenünk! El kell hoznunk a második aranykort. Thürmer elvtárs beszédéből a következőket emelem ki: Amikor azt mondjuk: Kádár, a szocializmusra gondolunk, és az életünk egy jobb korszakára emlékezünk. Mai életünk minden egyes esztendeje, minden hónapja és napja egyről győz meg bennünket: Kádár idején jobb volt!

Kádár János negyedszázad alatt sajátos népi hőssé vált. A hatalom gyűlöli, üldözi, lejáratja, irtja emlékét – még a sírját sem kíméli. Egyet biztosan tudunk: a magyar szocializmus minden hibája és minden gyengesége ellenére többet adott az embereknek, mint az új magyar tőkés rendszer.

RÖVID HÍREK

A MEGYEI VÁLASZTÓKÖRZETEK SZÁMA

1. Szolnok és környéke

2. Jászság

3. Karcag és környéke

4. Törökszentmiklós és környéke

Körzetenként kell majd két hét alatt 500 darab, a választási központból kiadott ívekre aláírást gyűjteni. Egy személy több párt gyűjtőívét is aláírhatja. Megyénk párttagjai hetente más-más településen folytatnak akciókat, megismertetik a lakosokkal a Munkáspártot.

* * *

- Résztvettünk július 6-án Budapesten a KÁDÁR JÁNOS sírjánál tartott megemlékezésen. Köszönjük minden egyes vöröszászló-vásárlónak a nagyvonalú adakozását. Ezért közel 50 ezer forinttal tudjuk támogatni a Jászkun Munkás havi megjelenésű újságunkat.

GYÁSZHÍR

MEGRENDÜLÉSSEL értesítjük a Párt tagságát és a Jászkun Munkás olvasóit, hogy dr. SÜTŐ ISTVÁN rövid, súlyos betegség után életének 76. évében elhunyt. Emlékét szívünkben őrizzük!

MUNKÁSPÁRT Megyei Elnöksége

GYÁSZHÍR

ANDRÁSI MÁRTON, aki 1970 óta volt a Munkáspárt tagja, életének 77. évében, váratlanul elhunyt. Aktív életében munkásőr volt.

Múlhatnak a napok, múlhatnak az évek, kik szívből szeretnek, nem felednek TÉGED.

A MUNKÁSPÁRT Karcagi Szervezete