Jászkun Munkás, 2014. július

Ki kellene jutnunk a kelepcéből

A rendszerváltás megtörténte óta sokan kérdezték már: vajon mit remélt ettől az eszement és össznemzeti szerencsétlenséggel felérő átalakulási folyamattól a magyar társadalom? Netán a szocializmusénál emberibb életet, teljesebb esélyegyenlőséget, nagyobb létbiztonságot, szilárdabb közbiztonságot? Ilyen állapotokat remélt volna az emberközpontú Kádár-rendszer sebtében lerombolt különféle intézményei helyébe? Micsoda naivitás volt feltételezni is, hogy a profithajszában éllovas rablótőkés csoportok mindezt lehetővé teszik a többség számára. Helyette a politikai fordulat óta eltelt két évtized nélkülözést, lecsúszást vagy az ettől való rettegést, az életesélyek beszűkülését hozta a csalódott és a reményvesztett sokaság számára. A hazai tőkés rendszerváltás millió körüli munkanélkülivel, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek szétdúlásával, a privatizáció köntösébe bújtatott lopással és csalással, a bűnözés kiterjedésével, a független magyar külpolitika föladásával, vagyis az ország függőségi helyzetbe taszításával fizetett a magyarok többségének naívitásáért, hiszékenységéért.

A társadalom egészét felforgató változások áraként tehát igen sokat kellett fizetnünk.

Eltékozoltuk a több évtizedes kollektív munka nemzetközileg is elismert produktumait, kínlódássá vált az életünk, s persze a jövő sem kecsegtet sok jóval. Neves közgazdászok becslése szerint a tőkés termelési módra való áttérés sokezer milliárd forintnyi összeggel sarcolta meg a magyar gazdaságot anno, mely összeg az ország éves termelési értékének nagyságával vethető össze, és meghaladja a második világháború okozta veszteségek mértékét. S ezzel koránt sincs kiegyenlítve az 1990-es illúzió és az azóta eltelt húsz esztendei tűrésünk számlája. Naponta tapasztalhatjuk, hogy a szocializmus helyébe restaurált tőkés rendszer továbbra is milliók számára tálalja fel a „feketelevest”.

Országló uraink szemfényvesztését az jelzi leginkább, hogy miközben a szabadság reneszánszáról áradoznak, a társadalom jelentős hányadának (ha nem a többségének), elembertelenítő kényszerhatások igájában kell vergődnie. Tünetei abban nyilvánulnak meg leginkább, hogy a javakorabeli állampolgár alkotóereje teljében nem talál munkát.

A fiatal - tanulmányai befejeztével - utcai lődörgésre kárhozódik. A pedagógus éhbérért dolgozik, vagy az utcára kerül.

A tudós csak akkor bontakoztathatja ki képességeit, ha szedi a sátorfáját, és hazájából külföldre távozik. A kis- és középvállalkozó a korábban agyonbürokratizált adózási rendszer kiszámíthatatlan hatásaitól tépelődött évekig, akikkel a mohó „nagyhalak” sem ismertek irgalmat a piaci élethalálharcban.

A nadrágszíjparcellás földtulajdonos, aki az egykor gazdagon gyümölcsöző termelőszövetkezet földjéből kapott néhány hektárnyit, de semmi egyebet, mindmáig képtelen volt ötről a hatra jutni. A művész, aki ha alkotni akar, mecénások kegyeire kell hagyatkoznia, vagy a kiskorú, aki sokezer társával egyetemben éhgyomorral megy iskolába, vajon mit remélhet? Vagy miféle szabadsággal büszkélkedjék a beteg, akit azért fenyeget a közeli biztos halál réme, mert nem jut elegendő pénz az életmentő műtét időben történő elvégzésére?

Mindezek jelzik, hogy az urak bálványozta polgári társadalom szabadsága kizárólag a multi kisebbségnek garantál Kánaánt. Éppen ezért kellene mind többeknek felismernie, hogy egy haladó poitikai erő, a Magyar Kommunista Munkáspárt hatalmi helyzetbe hozása nélkül az ország aligha jut ki a kelepcéből.

Dr. Südi Bertalan

A KOMMUNISTÁK LÉLEKTANA

A Fidesz-KDNP, a Jobbik Magyarországért Mozgalom ideológiájának és propagandájának egyik alapvető eleme az antikommunizmus. A Horthy-rendszerben kommunistának minősült az, ki szemben állt a keresztény-nemzeti kurzus eszmeiségével, politikájával. Ma rajtunk kívül a szocialisták is részesülnek (érdemtelenül) ebben a megtisztelő titulusban, mert a nemzeti jobboldalon úgy gondolják, ennél nincs lejáratóbb jelző jelen közéletünkben. Tegyük azonnal hozzá, a Fidesz vezetői tisztában vannak azzal, miszerint a szocialisták legalább annyira messzire vannak a kommunistáktól, mint Makó volt egykoron Jeruzsálemtől. Sőt, ez a távolság egyre csak nő.

Ám ez cseppet sem zavarja az orbánista vezetőket, mert náluk a cél szentesíti  eszközeiket.  Több környező országban betiltották a kommunista pártok legális működését. Legjobb tudomásom szerint erre készülnek a nyugat felé orientálódó Ukrajnában is. Sok szószólója van ennek odaát. Egyik csalhatatlan jele, hogy a belharcok, véres tüntetések alkalmával több helyütt ledöntötték a Lenin-szobrokat. A kormányban helyet kaptak a szélsőjobboldaliak. Nálunk is akadnak olyan politikusok, akik a toleranciát, a többpártrendszert, a politikai pluralizmust a kommunisták kiküszöbölésével képzelik el. Nem hinném, hogy Orbán Viktort ettől a lépéstől demokráciaszeretete tartaná vissza. Ez ellentmondana a Vezér jobbratolódásának. Úgy gondolja, szüksége van még a Munkáspártra, mely kritizálja, lejáratja, megosztja a szocialistákat. Az is szerepet játszhat ebben a türelmi politikában, hogy jól látja a párt belső nehézségeit, fogyatkozását, s amit mi átmeneti jelenségnek tekintünk, azt ő kikerülhetetlen tendenciának, mely óhatatlanul a párt önfeloszlatásához vezet. Megkímélné magát (no nem az EU által gerjesztett) botránytól, hanem  a párt beszüntetésével járó procedúrától. Inkább kivárná a mozgalom sorsának remélt spontán beteljesedését. E  prognózisnak bekövetkezése természetesen nemcsak Orbánon, hanem döntően a progresszió erején múlik.

Hegedűs Sándor

A lázas építkezésekről

Az úgynevezett panelprolik élete a rendszerváltás óta sokat romlott. Annak idején a lakáshiány (a háborús bombázások miatt is) és a meglévő lakások kritikátlan minősége is (a Mária Valéria nyomortelep, a barlanglakások) több százezer lakás építésére sarkallta az országot. Abban az időben nagyon sok család került a korábbinál sokkal jobb lakáshoz, mint azelőtt bármikor. A 2-3 %-os hitelből, a munkahelyi vissza nem térítendő támogatásból be is rendezték az otthonukat. Ugyanilyen segítséggel épültek vidéken a sátortetős családi házak is.

A rendszerváltás után rövidesen felemelték a kamatot 32 %-ra. Majd keresték a hibákat a meglévő épületeken. Az energiatakarékosság jegyében szigorították az előírásokat. Utólag azt is megtudtuk, hogy egyes építővállalat vagy annak vezetői, brigádjai több esetben tudatosan szakszerűtlen munkát végeztek. Pl.: tetőbeázás, csőtörések, ablakok beállításánál a hibák sokasága stb. A kamatemelés ma is százezreket taszít nyomorba. Rengetegen el vannak keseredve, most tapasztalhatják, hogy a kapitalista rendszernek ez örök természete. A nagy, de a kis „férgek” is élősködnek, jellemzően a szegény embereken.

Jelenleg a panelházak és a többi nagy házak „közös képviseleti rendszerben” működnek. Ez ma a nyugalom tengere, ezen a téren ma csend van, mintha minden rendben lenne.

Pedig itt is több hibát lehetne találni, ami a lakók hangulatát kedvezőtlenül befolyásolja. A nagyvonalúság a rendszerből ered, s az lehetővé teszi, hogy a legvédtelenebbeket átverik, az időseket, a rokkantakat, a nyomorban élőket.

Mindig találnak magyarázatot. Az átvert tömeget nem szabad magára hagyni. A visszaéléseket sokkal szigorúbban kell büntetni. Emlékszem arra, amikor az egyik képviselő elmondta, hogy 30-70 % a részesedésként lenyúlható a rendelkezésre álló pénzből. Ezen az alapon a kis vezetők is úgy érzik, hogy a fenti tömegből ők is szerezhetnek maguknak. Ezért lopják a közöst,  látni lehet, hogy az érintettek köre ismét bővült, s ők, ha csalás révén is, de szeretnének meggazdagodni.

Dudás György

XX. Munkás Kupa, Túrkeve

Túrkeve, 2014. június 21. Ragyogó napsütés várta a jubileumi sportesemény résztvevőit. Rekordnevezéssel, 19 férficsapattal indult az országos kispályás labdarúgó bajnokság.

Az ünnepélyes megnyitót megtisztelte a sportcentrum névadója, Kiss Kálmán mesteredző, több olimpiai és világbajnoki klasszis mentora, akinek vezetésével a túrkevei NB I-es birkózó szakosztály két ízben is elnyerte a magyar bajnoki címet. A köztünk élő sportlegenda jókívánságait a focikupa fővédnökének, dr. Thürmer Gyulának biztató szavai követték. A Munkáspárt elnöke párhuzamot vonva a most folyó futball-világbajnoksággal a következőket mondta: „Itt kell kezdeni ahhoz, hogy mi is részesei lehessünk a foci vb-nek. Ennek érdekében nem csak a példát mutató Túrkevének kell tennie, hanem országszerte mindenkinek. Ehhez azonban olyan emberek kellenek, mint Csajbók Ferenc, aki életét az ifjúság nevelésére tette fel, nyugdíjba vonulása után is töretlen kitartással szolgálja a jó ügyet. Immár 20 éve szervezi a Munkás Kupát. Méltán rászolgált pártunk legmagasabb kitüntetésére, az Aranyjelvényre.”

A kitüntetés átadása után a focisták birtokba vették a pályákat, és elkezdődött a nemes küzdelem. A kieséses rendszerű versenyben 12 csapat jutott a középdöntőbe. Közülük 6 csapat került az elődöntőbe, végül 3 csapat játszotta a döntőt.

Eredmények:

1. Buga Falatozó Túrkeve, 2. Spárta FC Debrecen, 3. Buga Team Túrkeve.

Legjobb kapus: Kormány Péter (Buga Falatozó Túrkeve), legjobb mezőnyjátékos: Ibrahim Isiyaki (Spárta FC Debrecen), gólkirály: Váradi Vilmos (Buga Team Túrkeve).

A díjakat Bencsik Mihály megyei elnök, a Munkáspárt országos alelnöke adta át. Helytállásáért, sportszerűségéért említésre méltó a többi résztvevő csapat is: Utcai Vegyes Szolnok, Kunfer Kft. Kisújszállás, B.L. Team Törökszentmiklós, Vadbika Kenderes, Jamaika Kenderes, MOL Bázistelep Szajol, Pope Martfű, Siva Mont Kft. Budapest, Munkáspárt Magyarország, továbbá Palermo, „Hejes” FC, Ámokfutók, Dögevők, Boca Juniors, Hand Ball Team és Fenyves nevű túrkevei csapatok.

A futballbírói grémium: Kormos János Túrkeve, Malecz György Mezőtúr, Baktai Róbert Ecsegfalva, Gönczi Pál Kenderes.

Köszönet a versenynek helyet adó Ványai Ambrus Gimnázium Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskolának, valamint a Petőfi Sándor Általános Iskolának.

Köszönet illeti a szponzorokat: Ábrahám és Tsa Kft., Árvai Imréné, Bencsik Mihály, dr. Bodó Péter, Copy Fantasy, Csajbók Ferencné, Dávid István, DELTA TYRES SERVICE Bt., DE-WE MIX Bt, Dikó Miklós, DOMINÓ kultúrcikküzlet, Gulyás Károly, Gyógyfürdő Kft., Hegyi Csicsai Csaba, HERCSIP-COOP Kft, Hodosi Lajos, Hollósi Kft, Kádas Antal, Kalmár Lajos, Kántor István, KEVEVILL Kft, Kostyál Gumiklinika, Koszticza László, Magyar Munkáspárt, K. Nagy Imre, Pápai Attiláné, Pozsonyi Péter, Prokaj Sportérem Bt., Sass Zoltán, Soós Mihály, Süveges István, dr. Szabó Zoltán, Szemes Attila, Szilágyi András, dr. Thodory Zsolt, TÍMÁR MŰSZAKI KERESKEDŐHÁZ, Túri Imre, Túri Lajosné.

Köszönet a helyi írott és elektronikus médiának, a rendezőknek, a vendéglátóknak és mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvény sikerességéhez.

Sipos Sándor

Az EU-tagságról

Pavics Lázár közgazdász nyugalmazott pénzügyminisztériumi szakfőtanácsos a „Barikád”-nak adott interjúban kézzelfogható adatokkal bizonyította az országos helyzet kialakulását. A hitelesség érdekében felhasználta az Eurostat, KSH által készített adatokat. Készített egy összefoglaló táblázatot, amely világosan mutatja azt, hogy az elmúlt években mennyi volt a külföldiek által kisajátított jövedelem, és mennyi az EU-tól kapott nettó támogatás. Számomra megdöbbentő adatokat ismertem meg, és csalódottan vettem tudomásul, hogy a baloldali közgazdászok, pénzügyi emberek miért nem publikálnak erről. Lehet, hogy csak én nem találkoztam ilyen írásokkal.

A magyar nép megérdemelné, hogy világosan lássa az EU-tagság előnyét és hátrányát, mert csak így tudna állást foglalni. A közgazdász szakember táblázatának összefoglaló soraiból megállapítható, hogy a GDP százalékában kifejezve a külföldiek a hazai jövedelem közel egyharmadát viszik ki az országból. Pavics úgy véli, a hazai társadalom szegénységi bizonyítványa, hogy a GDP egy százaléka körüli EU-támogatásról minden sarkon tábla lóg, miközben a GDP mintegy harminc százalékát kitevő jövedelem kivonásról meg nem beszélnek. Egy mérlegre lenne szükség annak vizsgálatára, amire eddig nem került sor.

A liszaboni szerződés óta lényegesen változott az EU működése, ezért mondhatjuk, hogy mi nem ebben az EU-ban léptünk be. Alig van beleszólásunk az EU működésébe. Az ország érdekeit nem is tudjuk valóban képviselni, mert az EU-képviselőink különböző frakciókban vannak, és ott különböző véleményt képviselnek.

Ezért a magyar népnek egy népszavazáson kellene döntenie az EU-tagságról.

Horváth Sándor

Emlékek március 15-éről

A Munkáspárt március 15-ei országos megemlékezésének egyik színhelye Szeged. Ez évben is itt gyűltünk össze a Kossuth-szobor előtt. Éveken keresztül a délelőtti órákban csak mi, munkáspártiak voltunk a helyszínen. Nem így ez évben. A kijelölt időpont előtt - miközben gyülekeztünk az ország más-más településeiről is - tapasztalhattuk, hogy a szegedieknek is eszében jutott, hogy illik nekik is ünnepelni. Főleg fiataloknak: óvodás, kisiskolás, középiskolás, főiskolás csoportok jöttek a térhez bekötő valamennyi utcából, 10-15 perces időközökbe beosztva. Szegeden nagyon sok oktatási intézmény van. Több órát is igénybe vett, amíg minden gyerek, pedagógus lerótta tiszteletét, elhelyezte a zászlót a szobornál.

Örömmel nyugtáztuk, türelemmel vártuk ki a sorunkat. Meggyőződésünk volt, hogy nem véletlenül kaptak engedélyt és időpontot pontosan arra az időre, amire a Munkáspárt is engedélyt kapott.

Beszélgettünk a pedagógusokkal, és várjuk őket jövőre is.

Herczegh Klára

HAZÁMHOZ

Árvult hazám, szomorúan látom,

Elvették immár vörös csillagod,

Dicsőséggel teli korszak után

Nyakunkba a tőke jármot rakott.

„Szabadság” jelszóval link árulók

Jégre vitték hiszékeny népedet,

S álcát öltött szellemi poroszlók

Zsebre tömködnek Júdás-pénzeket.

Bármerre nézünk, szenvedőt látunk,

Becstelenek dorgálnak bátrakat,

Ha nyomorunk miatt felkiáltunk,

Hatalmi kézből érkezik lakat.

Ki énekelne fároszi fényben,

Amikor ravatalt tettek alád,

Éljenezzünk gyötrelmek hevében,

S dicsőítsük a népi golgotát?

Szeretett hazám, senyvedő népem,

Kretének igazgatják sorsodat,

S az igazságról alkotott képen

Bitangolók keze ejt foltokat...

Ám a jövő újra tavaszt hozhat,

Mely felszítja a hamvadó tüzet:

Letépi nyakunkból a jármokat,

S a népakarat új útra vezet.

Szép lenne a bátrak lázadása,

Árulók bukása a harcmezőn,

Visszatérne népünk alkotása:

A szabadság - virágzón, éltetőn.

Repeshetnének újra a szívek,

Teljesülhetnének régi álmok:

Megszűnhetne végre mindenkinek

A szétválasztó turáni átok...

De addig a költő halkan sírhat,

Tétován dúdolhat, kesereghet:

Pirruszi ütközetekről írhat,

S a sötét máról, szabadság helyett.

Szívrepesve várom fényverésed

Rab hazám áhította szebb jövő:

Lelkem mélyén sejlik érkezésed

Magyarhon népe, tettre felnövő.

Südi Bertalan

A JÁSZKUN MUNKÁS 2014. JÚLIUSI SZÁMÁNAK MELLÉKLETE

Az első világháború hőseire emlékeztünk

Rendhagyó rendezvény ez a mai. Rendhagyó, mert tudtommal sem a Magyar Munkás­párt, sem annak elődei nem rendeztek a trianoni békediktátum évfordulójára meg­emlékezést. Sajnos azt az űrt, ami így keletkezett a szélsőjobboldal kisajátította. Napjaink történészei közül többen igyekeznek meghamisítani történelmünk ezen idő­szakát, nem mehetünk el tehát mellette szó nélkül, lássuk csak az igazságot! A Tanácsköztársaságot 1919. március 21-én kiáltották ki, amikor a Kommunisták Magyarországi Pártja és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt egyesült, és a párt neve Magyarországi Szocialista Párt lett.

Ez a Károlyi-kormány lemondása után jöhetett létre, mivel képtelenek érdemben reagálni a Vix-jegyzékre.

Miközben a tanácskormány rendeletek sorával államosította a műkincseket, és proletár­gyerekek mehettek nyaralni a Balaton mellé, a színházak belépőinek árát lecsökkentette, és a fürdőket ingyenessé tette, gróf Bethlen István vezetésével Bécsben 1919. április 12-én megalakult az Antibolsevista Comité nevű ellenforradalmi szervezet. Hogy milyen lovagias eszméik lehettek, melyek alapján meg kívánták dönteni a proletárok diktatúráját, azt mutatja, hogy május 2-án kirabolták a bécsi magyar nagykövetséget, és 150 millió koronát zsákmányoltak.

1919. április 26-án Demecserben a Székely Hadosztály letette a fegyvert a román hadsereg előtt. Ma kultusz épül köréjük, miközben parancsnokuk, Kratochwill ezredes annak tudatával tetteti le velük a fegyvert, hogy Magyarország egészét meg akarja szállni az antant. Erre bizonyíték április 25-én kiadott parancsa, melyből a számunkra érdekes részlet: „Az antantcsapatok, tehát a román királyi csapatok is azért támadnak, mert a kommunizmus előretörésének megakadályozására egész Magyarországot meg akarják szállni, és erre a célra minden oldalon nagy erőket összpontosítanak.” Bár Kratochwill és a többi tiszt árulása után a székely katonák többsége tovább harcolt a Vörös Hadseregben, a keleti fronton óriási lyuk keletkezett. Május elsején a románok elfoglalták Szolnokot is, de Szamuely Tibornak köszönhetően a román utánpótlás odaérkezése előtt újra magyar fennhatóság alá kerültünk.

Eközben Szegeden sorra alakultak a szegedi kormányok, valamennyi a későbbi kormányzót, Horthy Miklóst nevezi ki a Nemzeti Hadsereg vezetőjének. Érdekes, hogy miközben a vöröskatonák vérüket áldozták a kilátástalan harcokban hazánk területi épségének megőrzéséért az antant és a kisantant országaival szemben, addig a nagy-nagy Nemzeti Hadsereget a franciák látták el fegyverrel. És érdekes módon nem bocsátkoztak fegyveres harcba a hazára törő ellenséggel, hanem szabotálják, támadják a tanácskormányt és a kommunistákat.

Közvetlenül a Forradalmi Kormányzótanács lemondása után megalakult az úgynevezett „szakszervezeti” kormány. Hivatalba lépése után gyártani kezdte a rendeleteket, és hat nap alatt sikerült visszacsinálnia mindent, amit a proletárdiktatúra alkotott. A Vörös Hadsereg feloszlatása után szabaddá vált az út a románok előtt, egy puskalövés nélkül vonulhattak be a fővárosba. A múzeumok kirablása, az állatok elhajtása, 800 mozdony és 19000 vasúti kocsi, nem beszélve a többi ingóságról. Mind-mind a román és francia csapatok által felfegyverzett Horthy-pribékek bűnsegédletének eredményeképp valósul­hattak meg. De a java csak ezután következett. Antantszuronyok mögött megkezdhette tombolását a fehérterror.

Miközben a megszállt zónákban magyarokat akarnak erőszakkal rávenni gyökereik meg­tagadására a románok, csehek, és szlovákok, addig a rendelkezésükre álló területeken a Nemzeti Hadsereg és a különítményes terrorcsapatok, Prónayék és Héjjasék elszabadí­tották a poklot. Mindenki, aki részt vett a Tanácsköztársaság irányításában, akár csak helyi szinten is, halálnak halálával halt. Prónay maga írja enyingi terrorútjáról: „Volt munka elég. A kocsma udvarán az első fél órában egy fára máris öt kommunista lett felakasztva.”

A lefegyverzett munkásság nem tudott szembeszállni, de nem is akart az urak érdekeiért a Nagy Háború után ismét hadba állni és vérét ontani. A szerződés következtében Magyarország korábbi, 325 411 km² területéből elvesztett 232 448 km²-t. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain. Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Miért? Mert a „nemzetben gondolkodók” támadták hátba a Magyar Tanácsköztársaságot. Ők szövetkeztek az ország- és népnyomorító antanttal hatalmuk visszaszerzéséért, és ezért az ország, és sokmillió magyar sem volt nekik drága.

Lenin véleménye is a következő volt a békéről:

„Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje... hallatlan béke, rablóbéke... ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak.”

A mai jobboldal, mely magát minden ok nélkül nemzeti oldalnak hívja, pár évvel ezelőtt egy szolnoki június 4-ei megemlékezésen a „degenerált Habsburgok” hibáiról beszélt, melyek Trianonhoz vezettek. A Tanácsköztársaság idején elszállították a Habsburg-uralkodókat ábrázoló szobrokat a Hősök teréről, melyeket Horthyék visszaállítottak, Ferenc József szobra helyett pedig, melyet proletárok vertek szét, újat készítettek. Érde­kes azért is, mert Horthyjuk emlékirataiban legszebb éveinek azokat tartja, melyeket Ferenc József szárnysegédjeként töltött, aki vérbe fojtotta az 1848-49-es szabadságharcot. Bitangok? Ismét ezt akarjátok!?

Farkas Péter

Jászkun Munkás, 2014. június

Ellenőrizetlen gazdagodás

Gyakran firtatják az emberek egymás között - olykor a médiumokban is vita tárgyát képezi -, miként fordulhatott elő, hogy a magyar népesség alig pár százaléka krőzusi vagyonokra tett szert a rendszerváltást követő néhány esztendő alatt.

Velük szemben millióknak egész életnyi munkálkodás sem elegendő, hogy normális életviszonyokat teremtsenek maguknak. Némelyek ügyeskedésben, leleményességben vélik a gyors meggazdagodás titkát felismerni. No és a különféle összeköttetésekben, helyezkedésekben, vagy a húsosfazék közelségében.

Volt itt valamikor tucatnyi ezermilliárd forint értéket meghaladó állami tulajdonú vagyontömeg, melyről bizonyos hatalmi potentátok fennen hirdették, hogy nem működtethető gazdaságosan. Hogy megváltozzék, magánosítani kell. Nem számít, milyen áron, kik számára juttatják, s hogy hány ezermilliárddal sínyli ezt meg az állami büdzsé. Lényeg, hogy magánkézbe kerüljön, s hogy a tőkéssé avanzsáltatott hazai elitek és külföldi multik szedjék ezentúl az állam rendelkezéséből kikerült vagyonmennyiség hasznait. Akik aztán az adók és a járulékok fizetése dolgában többnyire megtalálták az állam által előírt jogi normák kijátszását célzó kiskapukat. Amikor a szoclib kormány anno államtitkárt bízott meg a közpénzek herdálóinak feltérképezésével és körülhatárolásával, abban reménykedtünk, hogy betekinthetünk majd azokba a folyamatokba, melyek révén közismertté válik, miként került törvényi segédlettel a nemzeti vagyon döntő hányada (gyárak, bányák, bankok, földek és a többi formájában) a politikai elittel összefonódott újdonsült oligarchiák tulajdonába. Feltételeztük, hogy „snecik”-re horgászás helyett a „nagyhalakat” igyekszik majd hálójába keríteni a megbízott államtitkár. Következésképp azokat a haszonlesőket ismerteti meg velünk, akik a „te tolod az én szekeremet, és tolom a tiédet”  kölcsönösség jegyében osztogattak-foszogattak bagó fizetség ellenében, s milliárdokra rúgó szeleteket hasítottak ki maguknak a szocializmus negyven esztendejében a nép verítéke árán képződött állami vagyonból.

  A közpénzügyi államtitkár azonban megrekedt a tíz-húszezer forintnyi állami pénzből vásárolt órák, meg a kormányváltáskor hallgatás fejében kifizetett összegek kifogásolásánál és az egyéb pitiáner ügyek firtatásánál. Befejező akcióként pedig abból rendezett patáliát, hogy a legfőbb ügyész által kedvezményen kilőtt szarvasbika agancsa vajon az olcsóbbnak minősülő selejt, vagy az értékesebb golyóérett egyedtől származó kategóriába tartozik-e?

  Az állami vagyonból tőkésedett társaság pedig eközben röhögött a markába. Hiszen az államtitkár ténykedése is azt a marxi axiómát igazolta: „az eredeti tőkefelhalmozás folyamata sem az elszámoltatással, sem az ellenőrzéssel nem egyeztethető össze”.

Dr. Südi Bertalan

A marxizmus védelméről, továbbfejlesztéséről

A rendszerváltás óta negyedszázad telt el. Ez alatt módszeresen folyt és folyik a hivatalos média és a „tudományos” szervek által a marxizmus lejáratása, agyonhallgatása, meghamisítása. Az idősebbek, akik még a szocializmus szellemétől-ideológiájától áthatott iskolákba jártak, lassan elmennek, vagy idős koruk nyavalyáinak súlya alatt visszavonulnak, miáltal egyre kevésbé lehetnek hordozói a tudományos szocializmus elméletének. Szomorú eredményre vezetne, ha egyszer felmérnénk, hogy pártunkban hányan vannak, akiket nyugodt lelkiismerettel marxistáknak nevezhetünk. Márpedig egy kommunista pártban, nemcsak a vezetésben, de az egyszerű tagság körében is dominálnia kellene azoknak, akik ismerik és magukévá teszik klasszikusaink társadalmi tanait. Fennáll a kommunista mozgalom ideológiai kiüresedésének veszélye. Ma természetesen elég, ha valaki elfogadja a párt politikáját, s nem léphetünk fel a marxizmus tudatos vállalásának igényével. Ismerek körünkben vállásos embereket is, akik derekasan képviselik törekvéseinket, azokat igenlik, ám hiányzik náluk az az elméleti alap, mely nélkülözhetetlen, hogy őket kommunistáknak nevezhessük. Ez a helyzet ideiglenesen elfogadható, de távlatokban nem mondhatunk le leninistává válásukról.  (Természetesen más igényekkel lépünk fel a pártonkívüli rokonszenvezőkkel szemben.) Tudunk olyan harcos latin-amerikai  kommunista pártokról, ahol még papok is voltak a tagok között.

Mindazonáltal a párt felhígulása a forradalmi mozgalom hanyatlását, átütőerejének nagyfokú gyengülését eredményezi. Maximalizmus lenne azt várni az új jelentkezőktől, hogy már eleve érett marxisták legyenek, de rendszeres-módszeres pártoktatással pótolnunk kell hátrányaikat. A belátás nem jelenthet belenyugvást.

A mai iskolázott fiatalok nem ismerik Marxot, Lenint, bennük, róluk - tanulmányaik során legfeljebb előítéletes, torz kép alakult ki, mely nem az igazi, hanem a leegyszerűsített (vulgarizált), a meghamisított, „elavult” tudományos szocializmus szellemóriásait ábrázolja. Egy fantomkép ellen élik ki szánalmas donquijotériájukat. Nálunk Marx, Lenin szitokszó, szobraikat eltüntetik, mintha az eszme, melyet ezek az alkotások megtestesítenek, ezzel a gesztussal elpusztítható lenne. Tudunk arról, hogy amikor kitört a legújabb gazdasági világválság, Nyugaton óriási kereslet támadt K. Marx „A tőke” című főműve iránt. A „tojásfejű” polgárság lelke mélyén elismeri a nagy tudós érdemeit. Nálunk, a neoburzsoázia körében babonás félelem uralkodik a szocializmus kísértetével szemben. A riadt restauráló polgárság bértollnokai kriminalizálják a kommunizmust, hogy megfosszák tömegbázisától és elszigeteljék a néptől. A kommunizmus áldozatai című förmedvény még százmillióra tette a  leninisták által kiirtott emberek számát, ma már száznegyvenmillióról beszélnek. Hovatovább - verbális szinten - kipusztítják az emberiséget!

Az elmélet a gyakorlati tapasztalatok általánosítása. Szigorú követelmény, hogy az osztályharc céltudatossá váljék. Fennáll a veszélye annak, hogy a burzsoázia és a szociáldemokrácia közös erőfeszítésekkel aláaknázza a marxista tanítást, megtámadja releváns tételeit (a szocializmus utópia, eltűnt a munkásosztály, megszűnt az osztályharc, a materialista filozófia ördögi tanítás, a proletár nemzetköziség hazaárulás, a magántulajdon szent és sérthetetlen stb.).

Forradalmi tanításaink tárgyszerű védelmében és megismertetésében - elméleti folyóirat híján - A Szabadságnak kellene a főszerepet vállalnia. Hetente a 12 oldalból legalább 1-1 oldalt szentelni átgondolt tematika alapján a marxizmus kérdéseinek (filozófia, politikai gazdaságtan, tudományos szocializmus). És ezt nem kampányszerűen, hanem következetesen, hosszú távon folytatni. Szükség esetén igénybe lehetne venni az Ezredévet és a „Z” füzeteket. Mellette ugyancsak a szocialista elmélet kérdéseit tárgyaló előadássorozatot kellene megszervezni - esetleg több szinten. Tudomásul kellene vennünk, hogy a marxizmus tanításai nem kőbe vésett igazságok és kinyilatkoztatások, hanem - leszámítva a tudomány konzisztens elemeit - a változó élet kényszere alatt szükségszerűen felülvizsgálandó tételek rendszere.

A felvázolt feladatokat a gyakorlati munkával egyenértékűnek tartom, melyre felhívnám az illetékesek figyelmét.

Hegedűs Sándor

TÖRTÉNELMI IGAZSÁG

Előbb azt kell az agyunkba vésni, hogy az objektív valóság az emberek akarata ellenére létezik, működik.

A szubjektív valóság mindaz, amit az előző törvényszerűség figyelembe vételével az ember létesített és működtet. Ezek a társadalmi viszonyok.

Marx nagy igazsága, hogy az embert a munka és a tapasztalat tette azzá, ami lett.

És ez örökre így is lesz.

Mert az ember, aki a történelmet nem ismeri, nem tudja, hogy kikben bízhat, mi az igazság, ezért könnyen átverhető, becsapható. Így örökre rabszolgaság lesz az élete, dolgozhat mások meggazdagodásáért, miközben éhbéren tengeti az életét. Az eddigi társadalmi alakulatok egytől egyig ezt igazolják.

Ha elfogadjuk Marx gondolat menetét, és miért ne fogadnánk el, tudnunk kell, hogy változtatni sorsunkon elsősorban mi, emberek tudunk.

Dudás György

Negyedszázad

Július 6-án lesz 25 éve, hogy Kádár János eltávozott.

Az  MSZMP nyugalmazott elnöke, több mint három évtizeden át első titkára, illetve főtitkára, az Elnöki Tanács tagja, országgyűlési képviselő, korábban két ízben miniszterelnök.

Olyan politikus volt, akit tisztelői és bírálói egyformán elismertek. Nyugodtan mondhatom, hogy nagy egyéniség volt. Nem a beosztása miatt volt elismert, hanem ahogy élt és gondolkodott, ahogyan tette ezt, amit sorsa, meggyőződése parancsolt.

A tevékenységét minden esetben a meggyőződése, a szocialista eszme iránt elkötelezettsége vezérelte, amelyet fél évszázadon át történelmi hűséggel szolgálta, a magánéletét egyéni sorsát is alárendelte annak.  Teljes életet élt, életre szóló találkozások, és fájdalmas elválások, sikerek és kudarcok.

Az élete nélkülözésekkel kezdődött, majd üldöztetéssel folytatódott, és eljutott a csúcsra a nemzetközi nagyrabecsülésig. Kádár János a XX. század második felének jelentős magyar politikusa, évtizedekig kiemelkedő államférfi, az eszméjéhez hű pártvezető, aki szolgálatként fogta fel munkáját.

Véleményem igazolására egy közvéleménykutatás eredményét ismertetem.

Az előző Orbán-kormány országimázsközpontjának megbízásából a Gallup Intézet végzett közvéleménykutatást (úgy gondolom, hogy elfogultsággal nem vádolhatók).

„A közvélemény kutatás azt mutatta, hogy a magyarok kétharmada azt vallja, Mátyás király, Szent István és Kádár János a három legfényesebb történelmi korszak meghatározó személyisége.” (Népszabadság, 2000. 01. 27.)

Negyedszázad elmúlásával ne formailag, hanem szellemiségében maradjunk hűek a párt alapító tagjának és első vezetőjének hitvallásához.

Neve élni fog századokon át.

Horváth Sándor

EGYEBEK

Június 21-én rendezik meg TÚRKEVÉN a XX. Munkás Kupa országos kispályás labdarúgó tornát.

A rendezvény fővédnöke: Thürmer Gyula, a Munkáspárt országos elnöke.

***

Tisztelettel köszöntjük pedagógusnap alkalmából a nevelőket, tanítókat, és az évzárókat követően kellemes, boldog nyaralást kívánuk.

Kérjük, készüljenek fel a szeptemberi újrakezdésre.

***

- Az  I. világháború 100 éves évfordulóján megemlékezést tartottunk június 4-én 10 órakor a szolnoki emlékműnél.

***

- Június 28-án, szombaton a párt országos központjában a Szabó Ervin Akadémia ülésén téma az önkormányzati választásokra való felkészülés lesz.

***

- Július 5-én, szombaton 10 órakor Budapesten, a Fiumei úti temetőben Kádár-megemlékezés halálának 25. évfordulóján.

Május 25.

Miközben  a pártok többsége eredményesnek és részükről sikeresnek ítélte a május 25-i választásokat, mégis azt kell mondani, szégyenteljes volt. A szavazatra jogosultak kevesebb mint 30%-a ment el és nyilvánított véleményt.

De milyen véleményt?

A magát baloldalnak nevezett MSZP is megbukott! S azok az 1-1 képviselőséget nyert pártok küldöttei is bevallhatják, mennyit is ér majd a szavuk egy több mint 700 fős testületben. Arra jó, hogy kiszabadulhatnak az ország káoszos világából, „nyugodt szívvel” lóbálhatják a lábukat, és közben meg is gazdagodhatnak.

Övéké a világ. 

BÚCSÚZUNK

Ilonkától (Krojdla Ilona)

aki 1918. március 15-én született, és évtizedeken keresztül volt a párt, jelenleg a Munkáspárt lelkes és megbecsült tagja. Jelenlétével és anyagiakkal is segítette szervezetünket.

Gondol rá a párt megyei és városi tagsága

Jászkun Munkás, 2014. május

Éljen május elseje.  A munkásosztály nagy ünnepe.

Ki gondolta volna..?

Ki gondolta volna, hogy immár negyedszázadnyi kataklizma, kilátástalanság, nélkülözés és gyötrődés sem elegendő annak felismeréséhez, hogy ebben az országban a többség javát szolgáló változások kellenek, melyre kizárólag a választásokon elért tényleges baloldali párti eredmény függvényében lehetne sort keríteni! Ki merte volna feltételezni, hogy a nyomorba taszítottak milliói továbbra sem éreznek elegendő késztetést arra, hogy száz szavazónként legalább öten valóságos érdekképviseletet akarjanak a törvényhozásban! A munkáspártit, mely amellett, hogy kitaszítottak érdekeit képviselné, alkalmasint az országló politikai potentátok elé is tükröt tartana: ugyan, teljesítsék végre mindazokat az ígérvényeket, melyek kilátásba helyezésével elcsalták tőlük a voksaikat. A magyar nép szavazásban aktivizálódott tömegei nem igényelték ezt olyan fokon, hogy az egyedül következetesen baloldali párt legalább a parlamentbe kerüléshez szükséges ötszázalékos küszöböt elérje.

A választási eredmények előre jelzik, hogy minden a régi recept szerint folytatódik majd az országban: a honi hermelinpalástosok gazdagodnak tovább, a külföldi tőke még inkább kiszipolyozza a magyar gazdaságot, a szegények még csóróbbak lesznek. A többségnek megmarad az elnyomorodás következtében érvényesíthető jus murmurandi (morgás joga), a panaszkodás lehetősége a munkanélküliség, a rezsitartozások, az éhínség, a már-már megfizethetetlen gyógyszerárak, a kilakoltatások, a magas tandíjak, a nyugdíjak reálértékének krónikus apadása, a piacosított gyógyítás miatt. Ezek lesznek a leszakadók, a köztulajdon örökéből kitagadottak osztályrészei mindaddig, ameddig a Magyar Munkáspárt hatalmi tényezővé válását éppen azok gátolják meg időről időre, akik politikai érdekképviseletére lenne hivatott.

Mindazok, akik a mostani politikai kurzus letéteményeseitől életminőségük javulását remélik, idegen tájakon bolyonganak.

Ordastörvények függvényében funkcionáló társadalmi-gazdasági alakulat (a jelenlegi is az), még soha sehol nem volt, ezután sem lesz humanizálható. Az efféle hatalmi konstrukcióban a dolgozó, a munkavállaló kizárólag olyan munkaerő, költségtényező, melyet a munkáltató kizárólag profitkilátásai függvényében minősít, tart meg vagy bocsát el.

Dr. Südi Bertalan

Anyák napjára

Féltő szeretettel, azt kívánom Neked,

kísérje boldogság, kísérje szeretet.

És remény nélkül sose éljed az életet.

Hajadra nyugtató fény hulljon,

és a szél lágyan simogasson.

Szíved mindig éltesse remény,

s legyen Veled öröm és egészség.

E sorokkal üzenem Neked,

s gondolatban ott vagyok Veled.

Mert van út, mely Hozzád elvezet.

A szív érzése - a szeretet.

KÖDÖS HOLNAPOK

A Fidesz égisze alatt elmúlt négy esztendőt (egy csalárd választási szisztéma következtében) újabb orbáni évek követik. A párt vezére hatalma elmozdíthatatlanságára törekszik. Ebben segíti őket a teszetosza álbaloldali ellenzék, mely politikai dilettantizmusával szinte kezére játszik a nemzeti-konzervatív erőknek. Orbánék sikere a haza veresége. Nem kell rendkívüli jóstehetség annak megjövendölésére, miszerint az Orbán-hívők eufóriáját csúfos csalódás követi, melynek ugyancsak a nép lesz a kárvallottja. A sok ígéretnek ugyanis nincsen anyagi fedezete. Márpedig a rokonszenvezők bizalmát, támogatását csak újabb és újabb osztogatással lehet megőrizni.

Ám potenciálisan nem Orbánék jelentik a legnagyobb veszélyt hazánkban, hanem a Jobbik Magyarországért Mozgalom, mely egyelőre kis lépésekkel ugyan, de céltudatosan nyomul a hatalom felé. A választási kampány idején azzal áltatták a szavazópolgárokat, hogy 2014 az övék lesz. Ám reményeik nem váltak be, nem tudták megszerezni a hatalmat, képtelenek voltak társadalmi bázisukat bombasztikusan növelni. Ismét várniuk kell egy ciklust (hacsak nem puccsal akarják megoldani gondjaikat), de a Vonáékkal rokonszenvezők türelme fogytán! A Vezér is nyugtalan: lehet, hogy a párt osztódni fog (a radikálisoknál vannak még radikálisabbak), lehet, az utca aktivizálódik, egyre szélsőségesebben. Fennmaradásukat sok tényező segíti: a nemzetközi fasisztoid-fasiszta irányzatok erősödése (Franciaország, Görögország, Ukrajna), a belső nemzeti-konzervatív elit toleráns magatartása, a szegénység növekedése, az éden ígérete, a nép nagy részének oly kedves intenzív irredentizmus, antiszemitizmus, cigánygyűlölet propagandájának hatása, a szociális demagógia.

A Jobbik immár beépült társadalmunk szövetébe, itthon már nem jelentenek idegen testet, politikájukat-ideológiájukat nem tekintik importumnak. Meghódították a középrétegek, az egyetemi ifjúság, a falu, a  lumpenproletariátus-alkotta „B”-szektor nem jelentéktelen részét. Parlamenti tettetett lojális ellenzékiségüket és konstruktív magatartásukat jól párosítják az utca kalandorainak randalírozásával. A korábbi országgyűlésen visszafogottabbak voltak, a tiszaeszlári vérvád 130-ik évfordulóján, vagy az állam exponáltabb helyein tevékenykedő izraeliták „nemzeti kockázatként” történő emlegetése vihart kavart egy pohár vízben. A mérsékelt jobboldali honatyák nemtetszése egyeseknél kissé formálisnak tűnt. Hol volt a házelnök, hogy pénzbírsággal fenyítse meg a nyilas hordószónokokat? Szanyi Tibor felmutatott ujja kiborította Kövér Lászlót, a zsidók súlyos megrágalmazása egy „ejnye-ejnyét” is alig érdemelt meg. Ez a megkülönböztetett diszkrimináció bátorítólag hat Hitler követőire. Ezt nem tudják Vona Gábor és testvérei szalonképes gesztusokkal kiegyenlíteni. Ám „szolid” megnyilvánulásaik csak a jéghegy csúcsa, mert a mélységekben ott lapul a náci fenevad, melyet szükség szerint bármikor aktivizálhatnak.

A közelmúltban legújabbkori vandálok garázdálkodtak a tatabányai izraelita temetőben. A pusztítás természete bizonyítja, hogy ezúttal nem szórakozni vágyó vásott kölykök jártak arrafelé, hanem határozott ideológia által motivált neohungaristák. Az egyik síron hagyott üzenetük ugyanis a Jobbik Magyarországért Mozgalom csalhatatlan, „frappáns” politikai (antiszemita) szlogenje: „Holokauszt nem volt, hanem lesz!” Ez Vonáék egyik alapvető bújtatott programpontja, ars poeticája. Megfontolt fenyegetésről van ez esetben szó, mely egyrészt tagadja a holokausztot, másrészt kilátásba helyezi azt. A második világháború után a világ nagyobbik, etikus része felháborodott Hitler példátlan politikai tömegpusztításán, s mit gondoljunk arról a mai mozgalomról, mely a Führer tettét követendő példának tekinti? A cigányokkal szembeni véres atrocitások jól mutatják a jobbikosok kendőzetlen lényegét. Itt nem üres fenyegetőzéssel állunk szemben, hanem egy párt tervei konzisztens elemének végrehajtási szándékáról. Elképzelhető, mi  történne Magyarországon, ha a hungarizmus állami szintre emelkedne!

E vészjósló (nácizmust idéző) jelenséggel szemben nem vagyunk bebiztosítva. Az antifasizmusukkal kérkedő Fidesz és MSZP regnálása alatt nőttek fel a honi nyilaskeresztes mozgalmak. A bíróságok által betiltott gárdák rá sem hederítenek a törvényekre, félelmet keltő masírozásukra a rendőrség ügyet sem vet. Engedélyezik a németek várbeli kitörési kísérletének éves megemlékezéseit, Szálasi Ferenc, egykori nyilasvezér vélt sírjának megkoszorúzását, a rosszemlékű feketeruhások, gój-motorosok hangos felvonulását. Arra nem lehet számítani, hogy Brüsszel megakadályozza a hungaristák térhódítását és rendezvényeit. A tagországok belügyeibe nem avatkozik bele, hacsak nem az uborkák méreteiről, vagy a hungaricumnak számító pálinka megadóztatásáról van szó.

A magyar népnek kellene eldöntenie ,,meddig mehetnek az itthoni szélsőjobboldaliak, s mehetnek-e egyáltalán valahová. Késő lesz, ha akkor mozgósítunk megfékezésükre, amikor a fenevadak már az előszobában vannak.

Hegedűs Sándor

CSAK  A  PÉNZ?

Az országban halmozódik a probléma, mert a kapitalizmus örökös természete, hogy harácsol, és akit csak lehet, átver, becsap, kihasznál és főleg a szegényeket a nyomorba taszítja. Kitalálnak olyan módszereket, amit a szegények  nem  tudnak  elkerülni. Emiatt idegileg tönkreteszik az embereket, mert az ilyen módszer, hogy időpontot kell kérni az egészségügyben – de ha kifizeti a műtétet, akkor soron kívül elvégzik azt. A szegények ilyenkor kérik az időpontot, amitől aztán tovább romlik az egészségük. Ez már nem hálapénz, hanem rablás, és terelik az embereket az orvosi ellátás felé. Ez a módszer mérhetetlenül hibás, és ordítóan igazságtalan, mert túl sok a szegény az országban.

A gazdagok körében az a mondás járja, hogy hadd hulljon a férgese. A mi népünknek mélyen el kell gondolkodni azon, hogy kell-e nekünk ez a rendszer? Hiszen ez az állapot nagyon terheli a családokat, mert hol az öregek támogatják a gyerekeiket, hol a gyerekek támogatják az idős szüleiket. De a legnagyobb baj az, hogy túl sok embernek nagyon kevés a jövedelme, a végtelenségig nélkülöznek, és nagyon sok szomorúság terheli a szívünket. Belarussziában minden maradt a régiben, ott ingyen gyógyítanak mindenkit - azok elszörnyedve néznek, amikor meghallják, hogy itt milyen a gyógyítás. Attól félek, hogy lesz még ez sokkal rosszabb is. Ha a népünk – legalább az önkormányzati választásokon – sem arra szavaz, aki a többség érdekeinek a képviseletét vállalja, akkor nem tudom, hogy mi kell a mi népünknek, ahhoz, hogy felébredjen. Pedig már rég itt az ideje az ébredésnek. Minden szegény ember támogassa a Munkáspártot azzal, hogy meggyőzze sorstársait arról, hogy miért érdemes a Munkáspártra szavazni. Azért, mert ők az egyetlen párt, akik között nincs egy sem, aki a kapitalizmust akarná. Miközben a jelenlegi parlamenti pártok mind azt, vagy annál sokkal rosszabbat akar. Emlékezzetek Kádár Jánosra - mennyi jót tett az országnak - pedig túl sokan ellene dolgoztak. Nem véletlen buktatták meg egyszerre az európai szocialista országokat. Pont azok, akik nagyon jól éltek a szocializmus idején is. Különös, hogy ők is látják, hogy az ország milyen állapotban van - mégis elmondják mindennek azt a rendszert, amelyben ők akkor is nagyon jól éltek. Hogy kikről beszélek? Hát azokról, akik a média minden csatornáján elmondták, hogy mi mindent tettek ők a szocializmus lebontásáért. Most láthatja mindenki, hogy mire ment vele az ország. Ezek miatt kell a Munkáspárt a parlamentbe és az önkormányzatokba.

Dudás György

Mi van a Kádár János Alapítvánnyal?

Újságot olvasó ember tudhatja, hogy Kádár János halála után felesége, Kádár Jánosné Tamáska Mária, a Kádár János hagyatékában maradt műtárgyakat teljes egészében felajánlotta a magyar államnak. A jelképes ellenértékükből meg alapítványt hozott létre. A Kádár János Alapítvány állami gondozott gyermekek tanulmányainak segítésére, nevelőszülők, pedagógusok munkájának elismerésére, tudományos kutatómunka segítésére lett létrehozva.

A  Kádár Jánosné hagyatékának árverezéséből befolyt összeg az alapítvány számláját növelte. Az aukción a kikiáltási árak összege körülbelül 18 millió forint volt. A mai 100 milliós palotához képest ez nem nagy összeg, a 30 forintos hanglemeztől a majd másfél milliós vadászfegyverig. Körülbelül 1000 tárgyra lehetett licitálni. Olvashattunk róla, hogy egy-egy tárgy az értékének többszörösén talált gazdára, mert híres ember tulajdonában volt.

Nem tudom, kik voltak a licitálók, és hogy milyen céllal licitáltak.

Engem azonban érdekelne, mi lett a Kádári hagyatékkal, kik kezelik? Eddig  hányan kaptak támogatást, mennyi összeget? Tudják-e azok a személyek, akik kapták, hogy kinek köszönhetik?

Akik kaptak a pénzből, vittek-e egy szál virágot Kádár János sírjára? A média miért nem foglalkozik az alapítvány sorsával?

Vagy az egész eltűnt a nemzeti vagyonnal együtt?

Horváth Sándor

Van kiút a kapitalizmusból!

Az „Eszmélet” mellékletében francia közgazdászok, gondolkodó tudósok írásait olvashatjuk arról, hogyan lehetne a kapitalizmus helyett egy igazságosabb, élhetőbb, humánusabb társadalmat kialakítani.

Már 2011-ben kiadták a „Nem növekedésről” szóló könyvet. Arra a kérdésre, hogy hogyan lábaljunk ki a kapitalizmusból, a közgazdászok jelenlegi válasza, hogy proletárok, dolgozzatok még többet, gyarapítsátok mások vagyonát és saját nyomorotokat. Ez a kapitalista termelés kérlelhetetlen logikája. A baj forrása az állandó növekedésre való törekvés. A Feltétel Nélküli Alap (FNA) bevezetése jelentené a kiutat. Ez az elmélet azt vallja, hogy bizonyos közösen birtokolt és kezelt javakhoz, szolgáltatásokhoz való ingyenes hozzájárulás, ami lehetőséget ad mindenkinek, hogy a kollektív javakból megfelelő részhez jusson.

Ki kell lépni a gazdaság bűvköréből! A gazdasági központ szerepe egyre nagyobb tömegeket taszít kétségbeesésbe, nyomorba, fordít az erőszak és a káosz felé. Így romboljuk le a társadalom jövőjét a „szent” gazdaság megmentése érdekében, megnyirbáljuk az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a környezetvédelem költségvetését, a bolygó erőforrásait pedig egyre katasztrofálisabb mértékben zsákmányoljuk ki. 

HÍREK

Nem jutottunk be a parlamentbe! Valójában nem is gondoltunk rá, bár az emberek szolidaritásával találkozva a jelöltállítás során mégis nagyobb arányú szavazatokra számítottunk.

Jó, hogy az ez évi számainkat mégis pozitívan lehet és kell értékelni, ha összehasonlítjuk a 2010-es választásokkal. Csak hatszor többet kaptunk április 6-án.

A listás szavazatokat tekintve az ötödik legnagyobb párt vagyunk, a legnagyobb parlamenten kívüli. Szili Katalin pártja nem jött be. Schmuck Andor szociáldemokrata pártja sem. Őket többször lehetett látni, hallani a TV különböző csatornáin. Nem húztunk sem a Fidesz, sem az MSZP irányában.

Az Európai Uniós választáson nem veszünk részt, ugyanis eleve nem értünk az egésszel egyet. Ott nem az egyes országok érdekeit képviselik a résztvevők, mert nem országonként alakulnak a frakciók, hanem pártonként.

Röviden a számokról:

Országos adatok:

Magyar Munkáspárt               0,58 %

Szociáldemokraták                  0,30 %

Független Kisgazdapárt        0,16 %

Megyei adatok:

Bencsik Mihály       Szolnok                                1,2 %

Túri Kristóf              Jászberény                          0,65 %

Dull Krisztián          Karcag                                 0,98 %

Pozsonyi Péter        Törökszentmiklós              1,14 %

A József Attila Baráti Kör szervezésében a KÖLTÉSZET NAPJÁN megemlékeztünk a költőről a szobránál.