Ki kellene jutnunk a kelepcéből
A rendszerváltás megtörténte óta sokan
kérdezték már: vajon mit remélt ettől az eszement és össznemzeti
szerencsétlenséggel felérő átalakulási folyamattól a magyar társadalom? Netán a
szocializmusénál emberibb életet, teljesebb esélyegyenlőséget, nagyobb
létbiztonságot, szilárdabb közbiztonságot? Ilyen állapotokat remélt volna az
emberközpontú Kádár-rendszer sebtében lerombolt különféle intézményei helyébe?
Micsoda naivitás volt feltételezni is, hogy a profithajszában éllovas
rablótőkés csoportok mindezt lehetővé teszik a többség számára. Helyette a
politikai fordulat óta eltelt két évtized nélkülözést, lecsúszást vagy az ettől
való rettegést, az életesélyek beszűkülését hozta a csalódott és a reményvesztett
sokaság számára. A hazai tőkés rendszerváltás millió körüli munkanélkülivel, a
mezőgazdasági termelőszövetkezetek szétdúlásával, a privatizáció köntösébe
bújtatott lopással és csalással, a bűnözés kiterjedésével, a független magyar
külpolitika föladásával, vagyis az ország függőségi helyzetbe taszításával
fizetett a magyarok többségének naívitásáért, hiszékenységéért.
A társadalom egészét felforgató változások
áraként tehát igen sokat kellett fizetnünk.
Eltékozoltuk a több évtizedes kollektív munka
nemzetközileg is elismert produktumait, kínlódássá vált az életünk, s persze a
jövő sem kecsegtet sok jóval. Neves közgazdászok becslése szerint a tőkés termelési
módra való áttérés sokezer milliárd forintnyi összeggel sarcolta meg a magyar
gazdaságot anno, mely összeg az ország éves termelési értékének nagyságával
vethető össze, és meghaladja a második világháború okozta veszteségek mértékét.
S ezzel koránt sincs kiegyenlítve az 1990-es illúzió és az azóta eltelt húsz
esztendei tűrésünk számlája. Naponta tapasztalhatjuk, hogy a szocializmus
helyébe restaurált tőkés rendszer továbbra is milliók számára tálalja fel a „feketelevest”.
Országló uraink szemfényvesztését az jelzi
leginkább, hogy miközben a szabadság reneszánszáról áradoznak, a társadalom
jelentős hányadának (ha nem a többségének), elembertelenítő kényszerhatások
igájában kell vergődnie. Tünetei abban nyilvánulnak meg leginkább, hogy a
javakorabeli állampolgár alkotóereje teljében nem talál munkát.
A fiatal - tanulmányai befejeztével - utcai
lődörgésre kárhozódik. A pedagógus éhbérért dolgozik, vagy az utcára kerül.
A tudós csak akkor bontakoztathatja ki
képességeit, ha szedi a sátorfáját, és hazájából külföldre távozik. A kis- és
középvállalkozó a korábban agyonbürokratizált adózási rendszer kiszámíthatatlan
hatásaitól tépelődött évekig, akikkel a mohó „nagyhalak” sem ismertek irgalmat
a piaci élethalálharcban.
A nadrágszíjparcellás földtulajdonos, aki az
egykor gazdagon gyümölcsöző termelőszövetkezet földjéből kapott néhány
hektárnyit, de semmi egyebet, mindmáig képtelen volt ötről a hatra jutni. A
művész, aki ha alkotni akar, mecénások kegyeire kell hagyatkoznia, vagy a
kiskorú, aki sokezer társával egyetemben éhgyomorral megy iskolába, vajon mit
remélhet? Vagy miféle szabadsággal büszkélkedjék a beteg, akit azért fenyeget a
közeli biztos halál réme, mert nem jut elegendő pénz az életmentő műtét időben
történő elvégzésére?
Mindezek jelzik, hogy az urak bálványozta
polgári társadalom szabadsága kizárólag a multi kisebbségnek garantál Kánaánt.
Éppen ezért kellene mind többeknek felismernie, hogy egy haladó poitikai erő, a
Magyar Kommunista Munkáspárt hatalmi helyzetbe hozása nélkül az ország aligha
jut ki a kelepcéből.
Dr. Südi
Bertalan
A KOMMUNISTÁK LÉLEKTANA
A Fidesz-KDNP, a Jobbik Magyarországért
Mozgalom ideológiájának és propagandájának egyik alapvető eleme az
antikommunizmus. A Horthy-rendszerben kommunistának minősült az, ki szemben
állt a keresztény-nemzeti kurzus eszmeiségével, politikájával. Ma rajtunk kívül
a szocialisták is részesülnek (érdemtelenül) ebben a megtisztelő titulusban,
mert a nemzeti jobboldalon úgy gondolják, ennél nincs lejáratóbb jelző jelen
közéletünkben. Tegyük azonnal hozzá, a Fidesz vezetői tisztában vannak azzal,
miszerint a szocialisták legalább annyira messzire vannak a kommunistáktól,
mint Makó volt egykoron Jeruzsálemtől. Sőt, ez a távolság egyre csak nő.
Ám ez cseppet sem zavarja az orbánista
vezetőket, mert náluk a cél szentesíti
eszközeiket. Több környező
országban betiltották a kommunista pártok legális működését. Legjobb tudomásom
szerint erre készülnek a nyugat felé orientálódó Ukrajnában is. Sok szószólója
van ennek odaát. Egyik csalhatatlan jele, hogy a belharcok, véres tüntetések
alkalmával több helyütt ledöntötték a Lenin-szobrokat. A kormányban helyet
kaptak a szélsőjobboldaliak. Nálunk is akadnak olyan politikusok, akik a
toleranciát, a többpártrendszert, a politikai pluralizmust a kommunisták
kiküszöbölésével képzelik el. Nem hinném, hogy Orbán Viktort ettől a lépéstől
demokráciaszeretete tartaná vissza. Ez ellentmondana a Vezér jobbratolódásának.
Úgy gondolja, szüksége van még a Munkáspártra, mely kritizálja, lejáratja,
megosztja a szocialistákat. Az is szerepet játszhat ebben a türelmi politikában,
hogy jól látja a párt belső nehézségeit, fogyatkozását, s amit mi átmeneti
jelenségnek tekintünk, azt ő kikerülhetetlen tendenciának, mely óhatatlanul a
párt önfeloszlatásához vezet. Megkímélné magát (no nem az EU által gerjesztett)
botránytól, hanem a párt beszüntetésével
járó procedúrától. Inkább kivárná a mozgalom sorsának remélt spontán
beteljesedését. E prognózisnak
bekövetkezése természetesen nemcsak Orbánon, hanem döntően a progresszió erején
múlik.
Hegedűs Sándor
A lázas építkezésekről
Az úgynevezett panelprolik élete a
rendszerváltás óta sokat romlott. Annak idején a lakáshiány (a háborús
bombázások miatt is) és a meglévő lakások kritikátlan minősége is (a Mária Valéria
nyomortelep, a barlanglakások) több százezer lakás építésére sarkallta az országot.
Abban az időben nagyon sok család került a korábbinál sokkal jobb lakáshoz,
mint azelőtt bármikor. A 2-3 %-os hitelből, a munkahelyi vissza nem térítendő
támogatásból be is rendezték az otthonukat. Ugyanilyen segítséggel épültek
vidéken a sátortetős családi házak is.
A rendszerváltás után rövidesen felemelték a
kamatot 32 %-ra. Majd keresték a hibákat a meglévő épületeken. Az
energiatakarékosság jegyében szigorították az előírásokat. Utólag azt is
megtudtuk, hogy egyes építővállalat vagy annak vezetői, brigádjai több esetben
tudatosan szakszerűtlen munkát végeztek. Pl.: tetőbeázás, csőtörések, ablakok
beállításánál a hibák sokasága stb. A kamatemelés ma is százezreket taszít
nyomorba. Rengetegen el vannak keseredve, most tapasztalhatják, hogy a
kapitalista rendszernek ez örök természete. A nagy, de a kis „férgek” is
élősködnek, jellemzően a szegény embereken.
Jelenleg a panelházak és a többi nagy házak „közös
képviseleti rendszerben” működnek. Ez ma a nyugalom tengere, ezen a téren ma
csend van, mintha minden rendben lenne.
Pedig itt is több hibát lehetne találni, ami a
lakók hangulatát kedvezőtlenül befolyásolja. A nagyvonalúság a rendszerből
ered, s az lehetővé teszi, hogy a legvédtelenebbeket átverik, az időseket, a
rokkantakat, a nyomorban élőket.
Mindig találnak magyarázatot. Az átvert
tömeget nem szabad magára hagyni. A visszaéléseket sokkal szigorúbban kell
büntetni. Emlékszem arra, amikor az egyik képviselő elmondta, hogy 30-70 % a
részesedésként lenyúlható a rendelkezésre álló pénzből. Ezen az alapon a kis
vezetők is úgy érzik, hogy a fenti tömegből ők is szerezhetnek maguknak. Ezért
lopják a közöst, látni lehet, hogy az
érintettek köre ismét bővült, s ők, ha csalás révén is, de szeretnének
meggazdagodni.
Dudás György
XX. Munkás Kupa, Túrkeve
Túrkeve, 2014. június 21. Ragyogó napsütés
várta a jubileumi sportesemény résztvevőit. Rekordnevezéssel, 19 férficsapattal
indult az országos kispályás labdarúgó bajnokság.
Az ünnepélyes megnyitót megtisztelte a
sportcentrum névadója, Kiss Kálmán mesteredző, több olimpiai és világbajnoki
klasszis mentora, akinek vezetésével a túrkevei NB I-es birkózó szakosztály két
ízben is elnyerte a magyar bajnoki címet. A köztünk élő sportlegenda
jókívánságait a focikupa fővédnökének, dr. Thürmer Gyulának biztató szavai követték.
A Munkáspárt elnöke párhuzamot vonva a most folyó futball-világbajnoksággal a
következőket mondta: „Itt kell kezdeni ahhoz, hogy mi is részesei lehessünk a
foci vb-nek. Ennek érdekében nem csak a példát mutató Túrkevének kell tennie,
hanem országszerte mindenkinek. Ehhez azonban olyan emberek kellenek, mint
Csajbók Ferenc, aki életét az ifjúság nevelésére tette fel, nyugdíjba vonulása
után is töretlen kitartással szolgálja a jó ügyet. Immár 20 éve szervezi a
Munkás Kupát. Méltán rászolgált pártunk legmagasabb kitüntetésére, az
Aranyjelvényre.”
A kitüntetés átadása után a focisták birtokba
vették a pályákat, és elkezdődött a nemes küzdelem. A kieséses rendszerű
versenyben 12 csapat jutott a középdöntőbe. Közülük 6 csapat került az
elődöntőbe, végül 3 csapat játszotta a döntőt.
Eredmények:
1. Buga Falatozó Túrkeve, 2. Spárta FC
Debrecen, 3. Buga Team Túrkeve.
Legjobb kapus: Kormány Péter (Buga Falatozó
Túrkeve), legjobb mezőnyjátékos: Ibrahim Isiyaki (Spárta FC Debrecen),
gólkirály: Váradi Vilmos (Buga Team Túrkeve).
A díjakat Bencsik Mihály megyei elnök, a
Munkáspárt országos alelnöke adta át. Helytállásáért, sportszerűségéért
említésre méltó a többi résztvevő csapat is: Utcai Vegyes Szolnok, Kunfer Kft.
Kisújszállás, B.L. Team Törökszentmiklós, Vadbika Kenderes, Jamaika Kenderes,
MOL Bázistelep Szajol, Pope Martfű, Siva Mont Kft. Budapest, Munkáspárt
Magyarország, továbbá Palermo, „Hejes” FC, Ámokfutók, Dögevők, Boca Juniors,
Hand Ball Team és Fenyves nevű túrkevei csapatok.
A futballbírói grémium: Kormos János Túrkeve,
Malecz György Mezőtúr, Baktai Róbert Ecsegfalva, Gönczi Pál Kenderes.
Köszönet a versenynek helyet adó Ványai Ambrus
Gimnázium Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskolának, valamint a
Petőfi Sándor Általános Iskolának.
Köszönet illeti a szponzorokat: Ábrahám és Tsa
Kft., Árvai Imréné, Bencsik Mihály, dr. Bodó Péter, Copy Fantasy, Csajbók
Ferencné, Dávid István, DELTA TYRES SERVICE Bt., DE-WE MIX Bt, Dikó Miklós,
DOMINÓ kultúrcikküzlet, Gulyás Károly, Gyógyfürdő Kft., Hegyi Csicsai Csaba,
HERCSIP-COOP Kft, Hodosi Lajos, Hollósi Kft, Kádas Antal, Kalmár Lajos, Kántor
István, KEVEVILL Kft, Kostyál Gumiklinika, Koszticza László, Magyar Munkáspárt,
K. Nagy Imre, Pápai Attiláné, Pozsonyi Péter, Prokaj Sportérem Bt., Sass
Zoltán, Soós Mihály, Süveges István, dr. Szabó Zoltán, Szemes Attila, Szilágyi
András, dr. Thodory Zsolt, TÍMÁR MŰSZAKI KERESKEDŐHÁZ, Túri Imre, Túri Lajosné.
Köszönet a helyi írott és elektronikus
médiának, a rendezőknek, a vendéglátóknak és mindazoknak, akik hozzájárultak a
rendezvény sikerességéhez.
Sipos Sándor
Az EU-tagságról
Pavics Lázár közgazdász nyugalmazott
pénzügyminisztériumi szakfőtanácsos a „Barikád”-nak adott interjúban kézzelfogható
adatokkal bizonyította az országos helyzet kialakulását. A hitelesség érdekében
felhasználta az Eurostat, KSH által készített adatokat. Készített egy
összefoglaló táblázatot, amely világosan mutatja azt, hogy az elmúlt években
mennyi volt a külföldiek által kisajátított jövedelem, és mennyi az EU-tól
kapott nettó támogatás. Számomra megdöbbentő adatokat ismertem meg, és
csalódottan vettem tudomásul, hogy a baloldali közgazdászok, pénzügyi emberek
miért nem publikálnak erről. Lehet, hogy csak én nem találkoztam ilyen
írásokkal.
A magyar nép megérdemelné, hogy világosan
lássa az EU-tagság előnyét és hátrányát, mert csak így tudna állást foglalni. A
közgazdász szakember táblázatának összefoglaló soraiból megállapítható, hogy a
GDP százalékában kifejezve a külföldiek a hazai jövedelem közel egyharmadát
viszik ki az országból. Pavics úgy véli, a hazai társadalom szegénységi
bizonyítványa, hogy a GDP egy százaléka körüli EU-támogatásról minden sarkon
tábla lóg, miközben a GDP mintegy harminc százalékát kitevő jövedelem
kivonásról meg nem beszélnek. Egy mérlegre lenne szükség annak vizsgálatára,
amire eddig nem került sor.
A liszaboni szerződés óta lényegesen változott
az EU működése, ezért mondhatjuk, hogy mi nem ebben az EU-ban léptünk be. Alig
van beleszólásunk az EU működésébe. Az ország érdekeit nem is tudjuk valóban
képviselni, mert az EU-képviselőink különböző frakciókban vannak, és ott
különböző véleményt képviselnek.
Ezért a magyar népnek egy népszavazáson
kellene döntenie az EU-tagságról.
Horváth Sándor
Emlékek március 15-éről
A Munkáspárt március 15-ei országos megemlékezésének
egyik színhelye Szeged. Ez évben is itt gyűltünk össze a Kossuth-szobor előtt.
Éveken keresztül a délelőtti órákban csak mi, munkáspártiak voltunk a
helyszínen. Nem így ez évben. A kijelölt időpont előtt - miközben gyülekeztünk
az ország más-más településeiről is - tapasztalhattuk, hogy a szegedieknek is
eszében jutott, hogy illik nekik is ünnepelni. Főleg fiataloknak: óvodás,
kisiskolás, középiskolás, főiskolás csoportok jöttek a térhez bekötő valamennyi
utcából, 10-15 perces időközökbe beosztva. Szegeden nagyon sok oktatási
intézmény van. Több órát is igénybe vett, amíg minden gyerek, pedagógus lerótta
tiszteletét, elhelyezte a zászlót a szobornál.
Örömmel nyugtáztuk, türelemmel vártuk ki a
sorunkat. Meggyőződésünk volt, hogy nem véletlenül kaptak engedélyt és
időpontot pontosan arra az időre, amire a Munkáspárt is engedélyt kapott.
Beszélgettünk a pedagógusokkal, és várjuk őket
jövőre is.
Herczegh Klára
HAZÁMHOZ
Árvult hazám, szomorúan látom,
Elvették immár vörös csillagod,
Dicsőséggel teli korszak után
Nyakunkba a tőke jármot rakott.
„Szabadság” jelszóval link árulók
Jégre vitték hiszékeny népedet,
S álcát öltött szellemi poroszlók
Zsebre tömködnek Júdás-pénzeket.
Bármerre nézünk, szenvedőt látunk,
Becstelenek dorgálnak bátrakat,
Ha nyomorunk miatt felkiáltunk,
Hatalmi kézből érkezik lakat.
Ki énekelne fároszi fényben,
Amikor ravatalt tettek alád,
Éljenezzünk gyötrelmek hevében,
S dicsőítsük a népi golgotát?
Szeretett hazám, senyvedő népem,
Kretének igazgatják sorsodat,
S az igazságról alkotott képen
Bitangolók keze ejt foltokat...
Ám a jövő újra tavaszt hozhat,
Mely felszítja a hamvadó tüzet:
Letépi nyakunkból a jármokat,
S a népakarat új útra vezet.
Szép lenne a bátrak lázadása,
Árulók bukása a harcmezőn,
Visszatérne népünk alkotása:
A szabadság - virágzón, éltetőn.
Repeshetnének újra a szívek,
Teljesülhetnének régi álmok:
Megszűnhetne végre mindenkinek
A szétválasztó turáni átok...
De addig a költő halkan sírhat,
Tétován dúdolhat, kesereghet:
Pirruszi ütközetekről írhat,
S a sötét máról, szabadság helyett.
Szívrepesve várom fényverésed
Rab hazám áhította szebb jövő:
Lelkem mélyén sejlik érkezésed
Magyarhon népe, tettre felnövő.
Südi Bertalan
A JÁSZKUN MUNKÁS 2014. JÚLIUSI SZÁMÁNAK MELLÉKLETE
Az első világháború hőseire emlékeztünk
Rendhagyó rendezvény ez a mai. Rendhagyó, mert tudtommal sem a Magyar
Munkáspárt, sem annak elődei nem rendeztek a trianoni békediktátum
évfordulójára megemlékezést. Sajnos azt az űrt, ami így keletkezett a
szélsőjobboldal kisajátította. Napjaink történészei közül többen igyekeznek meghamisítani
történelmünk ezen időszakát, nem mehetünk el tehát mellette szó nélkül, lássuk
csak az igazságot! A Tanácsköztársaságot 1919. március 21-én kiáltották ki,
amikor a Kommunisták Magyarországi Pártja és a Magyarországi Szociáldemokrata
Párt egyesült, és a párt neve Magyarországi Szocialista Párt lett.
Ez a Károlyi-kormány lemondása után jöhetett létre, mivel képtelenek
érdemben reagálni a Vix-jegyzékre.
Miközben a tanácskormány rendeletek sorával államosította a
műkincseket, és proletárgyerekek mehettek nyaralni a Balaton mellé, a
színházak belépőinek árát lecsökkentette, és a fürdőket ingyenessé tette, gróf
Bethlen István vezetésével Bécsben 1919. április 12-én megalakult az
Antibolsevista Comité nevű ellenforradalmi szervezet. Hogy milyen lovagias
eszméik lehettek, melyek alapján meg kívánták dönteni a proletárok
diktatúráját, azt mutatja, hogy május 2-án kirabolták a bécsi magyar
nagykövetséget, és 150 millió koronát zsákmányoltak.
1919. április 26-án Demecserben a Székely Hadosztály letette a fegyvert
a román hadsereg előtt. Ma kultusz épül köréjük, miközben parancsnokuk,
Kratochwill ezredes annak tudatával tetteti le velük a fegyvert, hogy
Magyarország egészét meg akarja szállni az antant. Erre bizonyíték április
25-én kiadott parancsa, melyből a számunkra érdekes részlet: „Az
antantcsapatok, tehát a román királyi csapatok is azért támadnak, mert a
kommunizmus előretörésének megakadályozására egész Magyarországot meg akarják
szállni, és erre a célra minden oldalon nagy erőket összpontosítanak.” Bár
Kratochwill és a többi tiszt árulása után a székely katonák többsége tovább
harcolt a Vörös Hadseregben, a keleti fronton óriási lyuk keletkezett. Május
elsején a románok elfoglalták Szolnokot is, de Szamuely Tibornak köszönhetően a
román utánpótlás odaérkezése előtt újra magyar fennhatóság alá kerültünk.
Eközben Szegeden sorra alakultak a szegedi kormányok, valamennyi a
későbbi kormányzót, Horthy Miklóst nevezi ki a Nemzeti Hadsereg vezetőjének.
Érdekes, hogy miközben a vöröskatonák vérüket áldozták a kilátástalan harcokban
hazánk területi épségének megőrzéséért az antant és a kisantant országaival
szemben, addig a nagy-nagy Nemzeti Hadsereget a franciák látták el fegyverrel.
És érdekes módon nem bocsátkoztak fegyveres harcba a hazára törő ellenséggel, hanem
szabotálják, támadják a tanácskormányt és a kommunistákat.
Közvetlenül a Forradalmi Kormányzótanács lemondása után megalakult az
úgynevezett „szakszervezeti” kormány. Hivatalba lépése után gyártani kezdte a
rendeleteket, és hat nap alatt sikerült visszacsinálnia mindent, amit a
proletárdiktatúra alkotott. A Vörös Hadsereg feloszlatása után szabaddá vált az
út a románok előtt, egy puskalövés nélkül vonulhattak be a fővárosba. A
múzeumok kirablása, az állatok elhajtása, 800 mozdony és 19000 vasúti kocsi,
nem beszélve a többi ingóságról. Mind-mind a román és francia csapatok által
felfegyverzett Horthy-pribékek bűnsegédletének eredményeképp valósulhattak
meg. De a java csak ezután következett. Antantszuronyok mögött megkezdhette
tombolását a fehérterror.
Miközben a megszállt zónákban magyarokat akarnak erőszakkal rávenni
gyökereik megtagadására a románok, csehek, és szlovákok, addig a
rendelkezésükre álló területeken a Nemzeti Hadsereg és a különítményes
terrorcsapatok, Prónayék és Héjjasék elszabadították a poklot. Mindenki, aki
részt vett a Tanácsköztársaság irányításában, akár csak helyi szinten is,
halálnak halálával halt. Prónay maga írja enyingi terrorútjáról: „Volt munka
elég. A kocsma udvarán az első fél órában egy fára máris öt kommunista lett felakasztva.”
A lefegyverzett munkásság nem tudott szembeszállni, de nem is akart az
urak érdekeiért a Nagy Háború után ismét hadba állni és vérét ontani. A
szerződés következtében Magyarország korábbi, 325 411 km2
területéből elvesztett 232 448 km2-t. Mintegy 3,3 millió magyar
rekedt kívül az új magyar állam határain. Sok esetben egységes tömbben élő
magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Miért? Mert a „nemzetben
gondolkodók” támadták hátba a Magyar Tanácsköztársaságot. Ők szövetkeztek az
ország- és népnyomorító antanttal hatalmuk visszaszerzéséért, és ezért az
ország, és sokmillió magyar sem volt nekik drága.
Lenin véleménye is a következő volt a békéről:
„Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
mészárosok békéje... hallatlan béke, rablóbéke... ez nem béke, ezek olyan
feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen
áldozatoknak.”
A mai jobboldal, mely magát minden ok nélkül nemzeti oldalnak hívja,
pár évvel ezelőtt egy szolnoki június 4-ei megemlékezésen a „degenerált
Habsburgok” hibáiról beszélt, melyek Trianonhoz vezettek. A Tanácsköztársaság
idején elszállították a Habsburg-uralkodókat ábrázoló szobrokat a Hősök
teréről, melyeket Horthyék visszaállítottak, Ferenc József szobra helyett
pedig, melyet proletárok vertek szét, újat készítettek. Érdekes azért is, mert
Horthyjuk emlékirataiban legszebb éveinek azokat tartja, melyeket Ferenc József
szárnysegédjeként töltött, aki vérbe fojtotta az 1848-49-es szabadságharcot.
Bitangok? Ismét ezt akarjátok!?
Farkas Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése