2014. július 7., hétfő

XX. Munkás Kupa: Csajbók Ferencet aranyjelvénnyel tüntették ki

Túrkeve, 2014. június 21. Ragyogó napsütés várta a jubileumi sportesemény résztvevőit. Rekordnevezéssel, 19 férficsapattal indult az országos kispályás labdarúgó bajnokság.
Az ünnepélyes megnyitót megtisztelte a sportcentrum névadója, Kiss Kálmán mesteredző, több olimpiai és világbajnoki klasszis mentora, akinek vezetésével a túrkevei NB I-es birkózó szakosztály két ízben is elnyerte a magyar bajnoki címet. A köztünk élő sportlegenda jókívánságait a focikupa fővédnökének, dr. Thürmer Gyulának biztató szavai követték. A Munkáspárt elnöke párhuzamot vonva a most folyó futball-világbajnoksággal a következőket mondta: „Itt kell kezdeni ahhoz, hogy mi is részesei lehessünk a foci vb-nek. Ennek érdekében nem csak a példát mutató Túrkevének kell tennie, hanem országszerte mindenkinek. Ehhez azonban olyan emberek kellenek, mint Csajbók Ferenc, aki életét az ifjúság nevelésére tette fel, nyugdíjba vonulása után is töretlen kitartással szolgálja a jó ügyet. Immár 20 éve szervezi a Munkás Kupát. Méltán rászolgált pártunk legmagasabb kitüntetésére, az Aranyjelvényre.”
A kitüntetés átadása után a focisták birtokba vették a pályákat, és elkezdődött a nemes küzdelem. A kieséses rendszerű versenyben 12 csapat jutott a középdöntőbe. Közülük 6 csapat került az elődöntőbe, végül 3 csapat játszotta a döntőt.
Eredmények:
1. Buga Falatozó Túrkeve, 2. Spárta FC Debrecen, 3. Buga Team Túrkeve.
Legjobb kapus: Kormány Péter (Buga Falatozó Túrkeve), legjobb mezőnyjátékos: Ibrahim Isiyaki (Spárta FC Debrecen), gólkirály: Váradi Vilmos (Buga Team Túrkeve).
A díjakat Bencsik Mihály megyei elnök, a Munkáspárt országos alelnöke adta át. Helytállásáért, sportszerűségéért említésre méltó a többi résztvevő csapat is: Utcai Vegyes Szolnok, Kunfer Kft. Kisújszállás, B.L. Team Törökszentmiklós, Vadbika Kenderes, Jamaika Kenderes, MOL Bázistelep Szajol, Pope Martfű, Siva Mont Kft. Budapest, Munkáspárt Magyarország, továbbá Palermo, „Hejes” FC, Ámokfutók, Dögevők, Boca Juniors, Hand Ball Team és Fenyves nevű túrkevei csapatok.
A futballbírói grémium: Kormos János Túrkeve, Malecz György Mezőtúr, Baktai Róbert Ecsegfalva, Gönczi Pál Kenderes.
Köszönet a versenynek helyet adó Ványai Ambrus Gimnázium Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskolának, valamint a Petőfi Sándor Általános Iskolának.
Köszönet illeti a szponzorokat: Ábrahám és Tsa Kft., Árvai Imréné, Bencsik Mihály, dr. Bodó Péter, Copy Fantasy, Csajbók Ferencné, Dávid István, DELTA TYRES SERVICE Bt., DE-WE MIX Bt, Dikó Miklós, DOMINÓ kultúrcikküzlet, Gulyás Károly, Gyógyfürdő Kft., Hegyi Csicsai Csaba, HERCSIP-COOP Kft, Hodosi Lajos, Hollósi Kft, Kádas Antal, Kalmár Lajos, Kántor István, KEVEVILL Kft, Kostyál Gumiklinika, Koszticza László, Magyar Munkáspárt, K. Nagy Imre, Pápai Attiláné, Pozsonyi Péter, Prokaj Sportérem Bt., Sass Zoltán, Soós Mihály, Süveges István, dr. Szabó Zoltán, Szemes Attila, Szilágyi András, dr. Thodory Zsolt, TÍMÁR MŰSZAKI KERESKEDŐHÁZ, Túri Imre, Túri Lajosné.
Köszönet a helyi írott és elektronikus médiának, a rendezőknek, a vendéglátóknak és mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvény sikerességéhez.
Sipos Sándor

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum