Farkas Péter, a
Munkáspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnökségének tagjának beszéde (Rákóczifalva) a
Munkáspárt szolnoki tanácsköztársasági megemlékezésén, 2015. március 21.
Kedves
elvtársak, kedves megemlékezők!
A mai napon a Magyar
Tanácsköztársaságra emlékezünk meg.
Ezen a napon
kiáltották ki 96 éve a Magyar Tanácsköztársaságot, amikor a Magyarországi Szocialista Párt néven eggyé vált a
Kommunisták Magyarországi Pártja és a Magyar Szociáldemokrata Párt. Ezzel
kezdetét vette a dicsőséges 133 nap, így vonult be a történelembe. Amit utána évtizedekig
és azóta is – ’90 óta – igyekeznek elfelejtetni velünk.
Hogy akkor, aki
akart, az dolgozhatott. Aki nem – nem volt munkaképes, vagy egyszerűen az állam
csak nem volt képes neki munkát adni, mert telített volt az a szakma, akkor
eltartotta. Most mindenhol munkanélküli. Tanítják az embereket ilyen-olyan
szakra, már aki tud. Most már ugye azt is meg akarják határozni, hogy ki milyen
szakon tanulhat majd, hogy eldöntik majd a tanárok. Gondolom, itt a
városházáról vagy majd a megyeházáról majd megy az utasítás, hogy ennek meg annak
a kölyke, úgyhogy toljuk át...
Ez volt az utolsó
olyan rendszer, aminek a hadserege – a Magyar Vörös Hadsereg – amit hajlamosak
elfelejteni: önerőből utoljára foglaltunk el területet. Az se igazán elfoglalás
volt, hanem visszafoglalás volt. Magyar katona állt a magyar-lengyel határon,
munkásszázadok: a munkások önként léptek be ezekbe a századokba, ezekbe az
ezredekbe, zászlóaljakba. Szemben azzal, hogy utána a következő korszakban
Horthynak a nemzeti hadseregébe erőszakkal tudtak betoborozni 15 ezer embert,
addig a Magyar Vörös Hadseregnek 20-30-40 ezer katonája volt. Ez volt a második
magyar – bocsánat, a második állam a világon, aki a dolgozó nép érdekeit
szolgálta, ami sikerre ment.
Voltak már
Magyarországon is korábban próbálkozások: Dózsa György, 1848-ban a pesti srácok.
Ugye próbálkoztak azzal a márciusi ifjak, hogy talán esetleg jobbá tehetik,
igazságosabbá a magyar rendszert, de nem jött össze. A magyar uralkodó osztály
1514-ben felszámolta a parasztfelkelést, ’48–’49-ben, amiről még most
hallgatnak, tehát megint be lett harangozva itt, hogy a magyar polgári
demokrácia akkor élte a fénykorát, a ’48–’49-ben, abban az egy évben. És mit
csinált a magyar nemesség akkor is? A Habsburgok mögé állt, hogy a földjét ne
osszák szét a jobbágyok között.
Mert márciusban nem
azért szabadították ki Táncsicsot, hogy utána kiröhögjék az országgyűlésben a
tájszólása miatt, hanem azért, hogy a paraszt földet kapjon. Vele a jobbágyságot
szüntessék meg. De akkor is, mint most is, a magyar uralkodó osztály nem tette
meg azt, ami a dolga: megvédeni Magyarország népét.
1919-ben
munkásgyerekek mehettek nyaralni a Balatonra. Munkásgyerekek. Az államokban
visszaszolgáltatták a munkásoknak, parasztoknak a bevitt értékeit, értéktárgyaikat.
Amiket a pár évtized, évszázad alatt megőrizgettek a családban, de a rendszer,
az első világháború elvette tőlük.
Milyen rendszer volt
az, ami utána jött, és belső árulásokkal, külső intervencióval legyőzte a
dolgozó nép államát? Horthy Miklós maga mondta, hogy a bolsevik előretörés
megakadályozása érdekében akár Magyarország függetlenségét is fel kell áldoznunk.
Milyen uralkodó az – és most ennek állítanak szobrokat? Az ő nyakába kellene akasztani
az „Én vagyok a felelős Trianonért” táblát. Ő volt az, aki szépen elkártyázgatott
Szegeden, utána pedig a Dunántúlon, Siófokon, ameddig Erdélyben, a Felvidéken,
utána most már Délvidéken is, a Tiszántúlon, a Duna-Tisza közén magyarokat
akasztottak fel. Magyar embereket. Szekszárdon az egész direktóriumot, a
Tanácsköztársaság direktóriumát kivégezték.
Most, a mai napon is Szamuely
Tibort és Kun Bélát mocskolták be a jobbikos képviselőjelöltek az interneten. A
helyiek, a szolnokiak. Azt a Kun Bélát, aki megindította Stromfeld Aurél zseniális
hadvezérrel a dicsőséges északi hadjáratot. Azt a Szamuely Tibort, aki próbálta
az áskálódásokat, a románokkal való összekacsintgató ellenforradalom...
ellenforradalmárokkal paktáló magyar urakat itt Szolnokon is, őket vitte vesztőhelyre.
Itt van a Tisza
Szállónál az emléktábla. A vörösterror áldozataira emlékeztek. Meg is
koszorúzták február 25-én, a kommunizmus áldozatainak az emléknapján. Azok az
emberek fegyverrel támadtak a fennálló rend ellen. Ezt minden... mindig halállal
büntetik.
Vegyük például
Ságvárit. Most már Ságváriról biztos, hogy Szegeden a Ságvári Endre Gyakorló
Gimnáziumot át fogják nevezni. Ugyanazért, amiért itt emléktáblát osztogatnak a
fehér ellenforradalmároknak.
Május elején, a román
előretörés idején az első napokban az urak és a feleségeik, a gyermekeik: a
burzsujok itt a Tisza partján a kalapjukat lengették a román katonáknak, amikor
itt hídfőt akartak létesíteni. Utána katonai szempontból, mivel nem tudták
volna biztosítani, nem tudták volna itt a románok megvetni a lábaikat,
visszavonultak. Azokat az embereket végezték ki. Akik így integettek a
románoknak, hogy gyertek ide, és szabadítsatok fel minket a vörösöktől, a
dolgozó nép erejét végre zúzzátok szét. Csapjatok nekik oda. És ezekre az
emberekre emlékezik... ezekre vagyunk büszkék. Akiknek köszönhetjük azt, hogy
Magyarország nem 325 ezer négyzetkilométer, hanem 93 030 négyzetkilométer.
Én akkor is azt
mondom: a mi hőseink feddhetetlenek. Végig a dolgozó ember ügyét szolgálták,
elsősorban a magyar dolgozó ügyét. És akkor is csak azt mondom, amit ők
mondtak: világ proletárjai, egyesüljetek. Köszönöm szépen.
Hogy is volt? 96 éve kiáltották ki az első magyar proletárdiktatúrát
Március 21-én,
szombaton ünnepeljük a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóját. A
Magyar Munkáspárt idén is méltón megemlékezik hőseinkről.
A 133 nap kommunista
hősei közül a legtöbben fiatalok voltak, elég csak Szamuely Tiborra, Cserny
Józsefre, vagy Korvin Ottóra gondolni, akik huszonévesen lettek a későbbi
fehérterror áldozatai, de Kun Béla is csak 33 éves volt a Tanácsköztársaság
idején. A fentebb említett négy elvtársat jelenleg a regnáló hatalom
Horthyékhoz híven magának az ördögnek titulálják őket – vörösterrort emlegetve.
Vörösterror valóban
létezett. Több száz áldozata volt. Köztörvényesek, a fennálló hatalommal
szemben fegyverrel fellépő ellenforradalmárok, fosztogató és túlkapást elkövető
vöröskatonák. Egy fontos dologgal azért még kiegészíthető ez a lista, amire
Szolnokon is akad példánk: a zselléreket, cselédeket ért éves sérelmeket,
amiket az úri rend törvénykezése lehetővé tett, vagy csak megtorlatlanul hagyott
az uram-bátyám törvénykezés.
Mi nem csak a
szocialista sikerek miatt emlékezünk 1919-re (múzeumok ingyenes látogatása
munkásoknak, munkásgyerekek ingyen nyaraltatása a Balatonnál…). Az utolsó
sikeres hadjáratok, melyek során külső segítség nélkül foglaltunk vissza magyar
területeket, szintén a Tanácsköztársaság sikerei. Elég csak Stromfeld Aurélra,
és a vöröskatonák önfeláldozó harcaira gondolnunk. Az Északi-hadjárat akkora
riadalmat keltett Trianon nyugati kiagyalóiban ugyanúgy, mint a Magyar
Tanácsköztársaság kikiáltása. Képzeljük el egy pillanatra, amint a nyugati
imperialista körök aggódva várják a híreket Szovjet-Oroszország összeomlásáról,
Aztán felröppen Kun Béla üzenete, a „Mindenkihez!”, ami megmutatta, hogy a
bolsevik eszme nyugaton is terjed, és a hazatért hadifoglyok terjesztették e
nagyszerű eszmét.
Emlékezzünk minden
nagyszerű hősre, aki kommunistaként és hazafiként életét áldozta a Magyar Tanácsköztársaságért;
a magyar dolgozók államáért!
Farkas Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése